A NAGY MONOLÓG 3

          A nagy cécó után igyekeztünk visszazökkenni a megszokott hétköznapokba. Nóra hozzám költözött a parókiára, megszabadulva ez által az albérleti kiadásaitól és a kis Dalmát is magunkhoz vettük. Ő lett az igazi elkényeztetett teremtés, kezdve a konfirmáló lányoktól, a nőszövetség tagjaitól, akik minden gyülekezetük alkalmából kézről- kézre adták és Anna néni is örömmel vállalta a pót nagyi szerepét. Összeköltözködésünk után is akadt sok minden, ami Anna nénire várt a házkörüli tevékenységben, és jól is jött, mert a környéken senki sem tudott olyan finom kovászos kenyeret sütni, mint ő. Nyáron káposztalapi alátéttel vetette be a kemencébe, és annak felejthetetlen íze volt.. Disznóvágáskor nélkülözhetetlen volt a melléállása

          A nagy esemény után a legbüszkébb az anyósom lett. Nem győzte fűnek-fának eldicsekedni, hogy pap a veje. Ha tehette volna naponta háromszor ment, volna templomba, de újabban az első padsorban ült, úgy érezve,hogy neki mint pap-anyósnak ,az kijár.

           A Páli nevezett Ige azzal fejeződik be, hogy „a hitet megtartottam” Igen. Tántoríthatatlanul. Minden esti imádságom azzal fejezem be:”Tied az ország, a hatalom és a dicsőség!”és „Atyám, a Te kezedbe teszem le életem koronáját!” Ez minden időkben és alkalmakkor megnyugtatott és felemelő! De sajnos tovább folytatódott „ama nemes harc” Szótalan, magamba zárt és lélekölő volt.

           A levelek között érkezett egy hivatalos levél Nórának a Petrozsényi Törvényszékről. Nem bontottam fel, az övé rá tartózik. Miután elolvasta közölte, hogy a kijelölt időpontban jelentkeznie kell a törvényszéken a gyermek elhelyezése és a gyermektartási összeg megállapítása céljából. Erről nem szólt eddig, de már régebben megkezdett folyamat és szeretné, ha már vége lenne. Kikísértem az állomásra, mert kocsival hosszú út lett volna, fel sem kért, hogy elkísérjem, viszont ahhoz nekem is eltávozási engedélyt kellett volna, kérjek az esperestől. Két nap múlva érkezett a Végzéssel,hogy a gyermek törvényesen az apja nevét kell viselje, és az apa havi jövedelmének  egy harmadát a vállalat levonja és postázza az anya címére. Nem lepett meg, szerintem is jó döntés volt, csupán nekem is volt számításom és hátsó gondolatom, hogy a nevemre íratnám, ha majd közös gyermekünk is lesz, egy néven legyenek. De hát ebbe nem szólhatok bele, mint sok mindenbe.

           Sosem érdekeltek Nóra külön dokumentumai, amiket külön zár alatt tartott, viszont azt már furcsálltam, hogy előlem titkos zárja van. Egy alkalommal már évek elteltével valahová nagyon sietett és kinn felejtette a gyermek dossziéját, melybe rendszeresen fel volt sorakoztatva minden törvényszéki átirat, a pénzes szelvények, mellyel érkezett a gyermektartás. Nem tartottam sem aljasságnak, sem egyéni dolgokba való beavatkozásnak, ha belenézek abba az iratcsomóba, hisz a gyermek mindennapom jelene, én nevelem. Jogos az érdeklődés, már csak azért is, mert vállaltam azzal a mély elhatározással, hogy Isten nem ver, meg amiért felkarolok egy ártatlan elhagyott lelket.! Ez volt az első nagy hidegzuhany és tátott szájú meglepetés. Amikor már eldöntött tény volt közeledésünk és házasságunk, Nóra levelet írt volt kedvesének, ecsetelte a közeledő helyzetet és tettlegességre, elhatározásra ösztökélte, hogy gondolja meg magát. Választ nem láttam, de ez nem volt minden! Volt egy szűkszavú értesítés, melyben a legény tudomására adta, hogy mikor megérkezik a tárgyalásra melyik szállodában foglalt helyet. Összeszorult szívvel kértem Istent, oszlassa el lelkemből a sötétséget. Én csendes, békés életre vágytam és hivatásomban is szégyenteljes az állandó változás és a pletykák gerjesztése. Nem hiába jegyzi meg Pál apostol egyik levelében „Jobb házasságban élni, mint égni”, de látom nálam minden, összpontosul: én házasságban élve égek! És miért? Tetszik Nóra és szeretném megvédeni a mostoha körülmények terheitől a gyermekét!  Minden igyekezetemmel azon voltam, sose derüljön fény rá., hogy átvizsgáltam a gyermek iratcsomóját. Bizonyos szempontból volt ismeretem a törvények iránt, tudtam, hogy az efféle tárgyalásokat hivatalosan a gyermek tartózkodási körzetéhez legközelebb álló Törvényszék tárgyalja. Eleinte nem tűnt fel, de lassan rájöttem, hogy miért kell Petrozsényba menni. Gyerekes dolognak tartottam és tartom, hogy Isten előtt mindenki felel bűneiért, viszont addig mennyire élvezetes bűnben élni.!Egy idő után megszűnt a tárgyalás sorozat,mert a legény megnősült és a felesége ikrekkel ajándékozta meg és ebből kifolyólag már tárgytalan volt minden további igyekezet,maradt a fizetése felének egy harmada.. S gondolom friss asszony mellett, már alább hagyott a megszokott pásztorórák varázsa. Sokszor töprengtem helyzetemen és remélve, hogy még minden jóra fordulhat, igyekeztem magamba fojtani minden ármánykodó fekete gondolatot..

             Nagy változást jelentett életünkben a Dalma hazahozatala a nagyszüleitől. Sűrűbb lett az anyósom látogatása,igaz őszintén panaszkodott, hogy csak három napra engedték el. Apósom utasítására minden ünnep előtt felcsomagolva érkezett. A téli ünnepekre hozta a bor és pálinka osztalékot, amit apósom termelt, disznóvágási készítményeket és egy korondifazék félkész töltött káposztát, amit csak főzni kellett, meg az elmaradhatatlan hatalmas házikenyér. De nem volt hosszas életű ez a szívélyes kitartás és vendégeskedés, csupán csak addig pörgött, amíg Nórán észrevehető lett a másállapot. Akkor csattant az ostor, hogy most mindennek vége. Utolsó látogatása alkalmával, amikor azzal a boldog hírrel érkezett,hogy az ünnepi Úrvacsorát a veje kezéből veszi első alkalommal,hirtelen arcára fagyott a mosoly,amikor meglátta a terhes lányát. Kitört, nem rejtette véka alá a véleményét, hogy miért kell még egy gyermek? Nem elég felnevelni tisztességesen a leánykát?

-          Ne haragudjon, ha én is megkérdezem, magának miért kellett hat gyermek?

-          Akkor más volt a világ!

-          Persze! Nem volt mozi s a tollasbálban, meg a szénapadláson szórakoztak! – Mint akit kígyó mart, szedelőzködött és távozott.

Nagyon sokáig tartott sértődöttsége, se látogatás, se levél! Az újonnan született Csenge már a második hónapját töltötte, amikor rávette magát s lánya meglátogatására. Nem sokat törődött a kicsivel, Dalmát tutujgatta, ölelgette, a szegény „mostohát”, akit annak idején kutyába sem vett. Későbbi dicsekedéseivel is alábbhagyott, már nem voltam „olyan jó, mint egy falat kenyér”. De rátartiságával kiharcolta a lányánál, hogy Dalmát minden vakáció alkalmával hozzá vigyék, és ő időnként továbbítja Temesvárra is a testvéréhez.

        Kezdetben Dalma nem maradt el tőlem, sokszor a szószékre is utánam akart mászni. És én vittem minden gyermekszórakozó helyre, a parkban vele hintáztam, együtt számolgattuk a galambokat, megtanítottam úszni. Annyira ragaszkodott hozzám, hogy az óvodába is csak velem akart jönni. Mindez tartott, amíg kezdett nagyobbacska és értelmesebb lenni és fokozatosan a nagyanyja hatása alá kerülni. Szilárd meggyőződésem volt, hogy anyósom minden aljasságot féltékenységből tesz, hogy a gyermek inkább hozzá ragaszkodjon. Megmagyarázta neki, hogy én nem vagyok a vérszerinti apja,csak egy elnéző jó bácsi, nekem nem kell szót fogadni,mert semmi kötelékünk nincs Ő lett a méregkeverő, az áspiskígyó, de Nóra hamar rájött és sosem adott neki igazat. Gyakran juttatta eszébe, hogy amikor a legnagyobb szüksége lett volna a támogatására, cserbenhagyta, majdnem kitagadta, hogy ne szégyenkezzen a falu előtt, akkor most miért ez a nagy buzgalom. De a cselszövés nem lankadt.

          A mély sebeket takargatva elfojtottuk, hogy látszatra meg legyen a családi béke, ahogy azt a kívül állok látni szeretik. És az volt a fő dolog, hogy ne kezdjék a pap család erkölcsi tévelygéseit boncolgatni és pletykálni. Közben elérkezett a Csenge keresztelése. Az esperes vállalta a keresztszülői tisztséget. Szépszámú társaság gyűlt össze, a templom zsúfolásig megtelt,már az esperes részvételéért is, nekem pedig annyira furcsa volt a saját gyermekemet megkeresztelni. A Nőszövetség a templom udvarán minden résztvevőt borral és kaláccsal kínált meg a „papkisasszony” tiszteletére. Nóra hozzátartozói részéről nagy volt a hallgatás, senki sem jelent meg az ünnepségen. Ajándékként az esperes egy közepes méretű Bibliát adott, „Ne félj, csak higyj” ajánlással. Én egy liliomcsokros könyvjelzőt tettem bele hátlapjára a következő idézettel: „ Te vagy nekem a legszebb ajándék,amit az Élettől valaha kaptam. Mindent megtennék azért, hogy te boldog lehess, érted dolgozom, érted                                                                                                                                                                        élek. Ha tehetem minden terhet, amit a Sors rád mér, magamra venném. Arra kérem a jó Istent, hogy mindig vigyázzon rád, akkor is, ha én már nem leszek!”