A NAGY HAJSZA

                         Mikor elhatároztam magam, az vezérelt, ha lúd legyen kövér. Ennyire engedékeny magammal csak egyszer lehetek. Egy évkönyvben olvastam,, hogy a mélyzsebű bonvivánok Innsbruckban lékelik zsebeiket. Merész vállalkozás volt, de reményteljes.! Irány Tirol! Ha már az „iparban” próbálkozom, legyen eredményes, ne csak a soványzsebű székely legények élvezzék bájaimat. Azt belátom, hogy jobb lett volna olyan időszakot választanom, amikor az alpinisták kiírt pályázatokra versengenek, de már nem tudtam parancsolni a véremnek. Mindjobban pezsgett! Nem részletezem mi módon értem  Zaschtenig, mert értelmetlen, lehet másoknak izgalmas, de én csak fásultan, érzelem nélkül adtam magam, hogy tovább jussak. Itt aztán csakugyan válaszút előtt álltam, mert fogalmam sem volt, kit mi vezényel bizonyos irányba? A választék bő volt. Az irányító központban megkérdezték Muttereralm, Nord Ketti, Grossglock, Obergungl. Meghiszem azt, bármilyen fájdalmas fogfájásom esetében sem tudtam volna e neveket kiejteni, nem hogy választani közöttük. Csak álltam és pislogtam, mint béka a lisztben, de jó kisugárzású lehetett a pillantásom és egész megjelenésem, mert egy keménykötésű magas szőke srác állt mellém és lefordította angolra a német „caccogást”. Sosem tudnám megtanulni, de nem is sietős. Vajon az illető angolnak vélt? Mit sem törődve, a lovagom belém karolt, s mint tulajdonát vezetett a felvonóhoz. Ez a testbeszéd azt jelentette, hogy vele kell mennem? S én mentem is. Közben lopva odapillantottam, hogy fehér bőre pírban ég, mennyire érzékeny a hidegre, és mosolygás közben miként ragyognak fehér ápolt fogai, és arcán mosolygás közben gödröcskék jelennek meg. Próbáltam elhessegetni, de a látvány kicsalta belőlem András odvas fogait, leheletének fokhagymás áporodott szagát, amikor belefúj a nyakamba élvezés közben. Mennyire más egy svéd! Mondta, hogy Olsennek hívják, eléggé könnyű kiejteni. Én is bemutatkoztam, de miért locsognék az igazi nevemmel, mit jelenthet neki Izabella, tekervényesen Tündének neveztem magam.

                 Az egész nap kínlódással telt el, mert, hogy síelni ment volna, mely céllal jött, könnyedén suhanni a hatalmas meredek sípályákon, velem foglalkozott, mindenáron tanított síelni. Nem sok sikerrel. Luxus vendéglőben ebédeltünk. Semminek nem jegyeztem meg a nevét, csak élvezettel fogyasztottam, mert finom volt. Egyszer hagyott magamra, amikor WC-re ment, s én nem mertem körbenézni, nehogy kísértésbe essem. Csak őt figyeltem, a határozott férfias mozdulatait, a ruhája alatt feszülő izmait. Szép látvány volt és csábító! Bizonyára elfárasztotta őt is a bénaságom, ami a síelést illeti, mert látszott rajta, a délutánt a szobában szeretné tölteni.

-          Aludtam már csúcson? – kérdezte. Hirtelen nem értettem a kérdést, a célzást. Igaz egyszer Kálmán mikor nekem esett istenigazából, azt mondta, úgy meg dug, hogy a csúcson alszom, de az ő ígéretét sem értelmeztem.

-          Jártam már a Nord Ketten - kérdezte mosolyogva. Úgy beszélt hozzám, mint állandó visszatérőhöz.

-          Nem, én! – válaszoltam

-          Na látod, az csúcs, mert 2334 méter magasan van.

Felvonóval mentünk, mert rövidebb idő, látványosabb, míg az autóút túl kanyargós, szerpentines. Öt csillagos luxusszálló. Bámulatos volt, de vigyáznom kellett ne tegyek árulkodó mozdulatokat, hogy ilyen kiváltságban még nem volt részem. Igyekeztem természetesnek lenni. Nem kellett szabadkoznom, hogy nincs nálam hálószobai kellék, mert Olsen előttem pucérra vetkőzött és intett, hogy én is szabaduljak gönceimtől. És irány a jakuzzi!  Kellemes volt a pezsgő fürdő. Mindegyre közeledett hozzám, simult, már-már azt hittem, hogy menten megdug, de hát a nyugati szexualitás nem afféle székelyes „hübelebalázs”, mint a Hargita oldalán! Ezeket bizonyára oktatják, hogy ennyire fegyelmezetten, finoman viselkednek. Nem tátotta el a száját, mint Ambrus, mikor először meglátott csurdén. Megtörölköztünk, utána lefektetett és a villanyborotvájával finoman megstuccolta a szőrzetem. Nocsak, divatos pinám lett, már ez is megérte. Hirtelen ötlettel arra gondoltam, figyelni fogom, mert azt hallottam, hogy nálunk keleten öt percig tart a férfiúi merev állapot, míg a nyugatiaknál csak két perc. De már erre nem volt idő és mód. Olyan észrevétlenül húzott nyársra csókolózás közben, hogy csak éreztem a behatoló tagot, mint egy kemény jégcsapot. S úgy megdolgozott, hogy beleizzadtam. Ez valóban csúcs volt a csúcson! Még az aktus után sem lankadtak az izmai, úgy feküdt mellettem, mint egy felhevített márványszobor. Később miután valamennyire feléledtünk, elővette a fényképezőgépét és egész sorozat felvételt készített rólam., majd elővett egy ropogós száz euróst és nyújtotta felém, hogy tegyem el. Kissé zavarban voltam, de nem szabadkoztam, mint a szászoknál, mert ők csak egyszer kínálnak, ha visszautasítod, több alkalom nincs. Elfogadtam, mert láttam, hogy a bankjegynek több testvére lapul a pénztárcában. Minden ékszert leszedett magáról és lefeküdtünk. Gondoltam, rövid kis pihenés után mindent újra megismételünk. De Olsen elaludt. Még vártam, közben az idő telt.

                           Amikor meggyőződtem, hogy mélyen alszik, arra gondoltam, ilyen alkalom az életben még nem fog adódni. Felöltöztem, kivettem a bukszájából négy darab ezrest, elvettem a fényképezőgépét, mert abban gondolom csak én lehettem, a nyakláncot és a gyújtót és lábujjhegyen kiosontam a szobából. Örült szerencsém volt. A felvonó éjjel nem működött,de a szálló előtt egy fiatalember épp indította a kocsiját. Intettem és odarohantam. Sajnos nem tudott angolul, de mondtam Saltzburg, megértette és intett, hogy beülhetek. Nagyon sietett valahová, mert veszettül hajtott, nem bántam, mert engem is üldözött a becsületem! A beszélgetés elmaradt, így egész úton, hogy elhessegessem izgalmam lopva őt figyeltem. Nem értem itt mindenki ennyire rendezett testalkatú, vagy csak nekem van ilyen szerencsém. Ezen is repedt a farmernadrág, izmos formás lába volt, s nem volt pocakja. Úristen!, amikor megláttam lábain a negyvenötös számú cipőt, csak nyeltem keserűen, hisz ez is jó parti lenne, de már üldözöttnek éreztem magam.

                            Saltzburgból vonattal mentem Martinvásárig Bécset kikerülte s ez mind nekem kedvezett. Itt visszavedlettem eredeti nevemre és úgy foglaltam szobát a szállodában. Reggel megkerestem az Ausztriai Magyarok Segélyszolgálatának Martinvásári kirendeltségét és rimánkodtam, hogy útonállók mindenemből kifosztottak, nem jelentek  fel semmit, nyugtalan vagyok, csupán egyetlen kérésem van, segítsenek, hogy mielőbb haza érhessek.

-          Hol a haza? – kérdezte a hölgy.

-          Székelyföldön, Erdélyben.

-          Ah!, hallottam, hogy a kis Svájc.

-          Meghiszem azt. De mondja, reménykedhetek?

-          Hamarosan megtudja - szólt egy fiatal férfi a szomszéd asztalnál. Közel hajolt az előtte kiterített térképre, számolt, összeadott, bizonyára a kilométereket egyeztette az idővel – Negyvennyolc óra, egy kis nekirugaszkodással. Lehet szó róla!

-          Megtenné uram? – szinte áthajoltam, hogy megcsókoljam, már annyira vártam, hogy túl legyek a magyar – román határon

-          Indulhatunk. Útközben megbeszéljük. Nekem is izgalmas mert sosem jártam Erdélyben!

-          Higgye el, földi Paradicsom!- mosolyra görbült a szája és útnak eredtünk.

-          Ha gondolod Budapesten, megállhatunk

-          Kérlek, lehetőleg kerüljük ki a fővárost, mert nagyon sietős az utam. Esetleg Nagyváradon, egy szusszanásnyi időre.

-          Pedig gondoltam egy pesti szex maradandó élmény lenne. Szinte elfelejtettem, ez az egyetlen fizetőeszköz, amit tőled kérek. – erre tettem a szendét, mintha elpirulnék és nem szóltam semmit.

Már elhagytuk Szolnokot, amikor egy nagy durranásra lettem figyelmes. Körbenéztem a szélvédőkön, aztán a szagról ítélve rájöttem, hogy a legény fingott. Halvány pír suhant át az arcán, de még elnézést sem kért. Nekem ez abszurd! Sosem használtam a szót, csak miután divatba jöttek az abszurd viccek. Kérdi egyik haver, tudod mi az abszolút zörej? Amikor két csontváz kefél a bádogtetőn! És hahotázva röhögte saját banalitását. Utána meg, tudod mi az abszurd undor? Amikor valaki fogadásból lenyel egy köcsög taknyot és a végén  kihányja, mert    egy hajszál volt a köcsög fenekén! Nahát nekem ez már abszurd!  Közeledtünk Püspökladányhoz , amikor azt hitte az idő mindent feledtetett, és áradozott, hogy mennyire várja már, hogy Nagyváradon összefonódhassunk.

-          Nézd, kedvesem! Semmi sem jó, ha elhamarkodva teszi az ember. Legyen türelmed! Meglátod mennyire kellemesebb egy hegyvidéki menedékházban összeborulni. Amíg felérsz, a talpad alatt ropog a hó, benn viszont pattog a tűz a kandallóban, és a szobát áthatja a dús ózon és a fenyőgyanta illata. Kész a vetett ágy és jöhet a l’amur!

-          Jaj, ne folytasd, mert mindjárt fékezek!

Megérkeztünk Nagyváradra. Apartmant kértem a Dacia Szállóban. Két külön szoba. Nem szólt, láttam hatott az úton felvázolt hegyvidéki hepaj.Külön – külön lefeküdtünk. Kis idő múlva az éjjeliszekrény fiókból kivettem egy emblémás borítékot és levélpapírt.

                   „Kedvesem!

                              Köszönöm a jóindulatodat, innen már hazatalálok. Az életben gyakori az ilyen eset, mert a kisegér is sokat ígér a macskának amíg elér a lyuk szájáig. Aztán gyors mozdulattal eltűnik és marad utána a könnyes nevetés, vagy nevetős sírás. Embere válogatja!”

Összehajtogattam a papírt, mellékeltem egy száz euróst és az aranyozott gyújtót. Nesztelenül, csendben kiosontam, mert fél óra volt még a Korona eszpressz vonatig. Egyszemélyes hálófülkébe váltottam jegyet, mert messze a Székelyföld. Lefeküdtem, gondosan állig betakaróztam s eddigi kalandjaimból csak a svéd mosolygós arca jelent meg. De jó lenne, ha itt pózolna mellettem. Szinte sajnáltam amit tettem, de megráztam magam és átfordultam a fal felé, mert a mi szakmánkban, a hajszában, nincs szív és lélek

                            És az eszpressz vonat  falta a kilométereket Székelyföld felé!