Amit itt olvasol: több mint világnézet és kevesebb mint vallás.

   Több mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod.

   Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni. Nincs benne szó Krisztusról, a testet öltött Istenről, aki szakadatlanul meghal és poklot jár az emberért.

   Az itt-mondottaknak nem az a rendeltetésük, hogy elhidd őket,hanem

hogy igazi lényedre, igazi világodra eszméltessenek.

   A szavak különlévők és gyöngysor-szerüek, a dolgok összefüggők és

halom-szerüek. Ezért a szavak és dolgok csak súrolják egymást.

   A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatatlan. Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg, tehát csak

önmagadtól. Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Van valami, mely változatlan --

Mindennek lényege ez a változatlan --  Ha minden esetlegestől mentesülök: nem marad belőlem más, csak a

változatlan.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   A teljes lét: élet-nélküli.

   A teljes öröklét: idő-nélküli.

   A teljes működés: változás-nélküli.

   A teljes hatalom: erő-nélküli.

   A teljes tudás: adat-nélküli.

   A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.

   A teljes szeretet: érzés-nélküli.

   A teljes jóság: irány-nélküli.

   A teljes boldogság: öröm-nélküli.

   A teljes zengés: hang-nélküli.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

     Kiknek nevük a ruhájuk, fejüket szárnyuk alá rejtik, visszabújnak

álmaikba.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   A szivárványhíd az egyetlen, ahol angyalok és ördögök úgy járnak-

kelnek, hogy alig lehet szétismerni őket.

 /Weöres Sándor:A teljesség felé/

  A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   "A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin

felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság,mit a kökörcsin felidéz?" "A külső és belső lényegében ugyanaz."

   "A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mit a hegy felidéz?"

   "A külső és belső lényegében ugyanaz."

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson,beszéden át vezet az út.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   "Nő vagyok", sugározza a virág; "virág vagyok", sugározza a nő.

"Férfi vagyok", sugározza a termő fa törzse; "termő fa törzse vagyok", sugározza a férfi.

   Ha faggatni akarod: a rózsa eltűnik illata, színe, formája mögött; a gyümölcsfa kitárul. Ha élvezni akarod: a rózsa kitárul; a gyümölcsfa eltűnik gyümölcsei mögött.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Mindenki pokollal táplálkozik, még akkor is, ha menny felé növekszik.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Fényes arc néz az erdő-borította völgyre. A tengerszem asszonyként felel.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

    Hogy míly tökéletes-ragyogású az élet minden dolga, csak az tudja

igazán, aki már nem óhajtja őket. Egy rablógyilkos, mikor irgalmatlanul végez áldozatával: oly közösségben van vele, mint még az ágyasa sem, soha;anélkül, hogy tudná, nem az áldozatát öli meg, de önmagát; aki ezt felfogja, nem iszonyodik tőle, hanem megtelik áhítattal. Vagy gondolj a kufárra, ki rakásra gyűjti a pénzt, mintha a felgyűlő vagyon valahová vezetne, valahol elegendő volna: a

lehetetlennel harcol, egy parány szembeszáll a mindenséggel.

   Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De mílyen gazdag a völgy is,

lelkem, mílyen gazdag.

   Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel,csak a fülemmel, mert deszkafal volt köztünk. Régebbről ismertem őt:tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit

megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mint a madártól.

   A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést,és nem az, aki látja a tengert.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Az egyéniségétől megszabaduló ember közös az Istennel. A mindentudóval, mindenhatóval, mindenütt-jelenvalóval.

   Az egyéniségétől megszabaduló ember nem úgy mindentudó, hogy meg

bírná mondani, mennyi pénz van egy csukott pénztárcában, s hogy a

holnapi hírlapot már ma ismerné, s hogy akármílyen kérdésedre biztosan

tudna felelni. Ami az embereknek mindentudásként tűnne: véghetetlen

adat-tár; a mindentudás nem halmaz, csak éppen annak tudása, mely az

"egy"-nél is egyszerűbb.

   A teljességet elérni végtelenül könnyű és végtelenül nehéz. Oly könnyű és oly nehéz, mit ezt a három szót kimondani hazugság és öncsalás nélkül: "Teljesen tiszta vagyok." De vannak, igen kevesen,egyszerű szegény emberek, kik anélkül, hogy törekedtek volna rá és anélkül, hogy tudnának róla, a teljességet birtokolják. Minden

érzésük, gondolatuk, szándékuk tiszta, minden jó nekik úgy, ahogy éppen kinálkozik; ha veszíteniök kell, vagyontárgyat, egészséget,családtagot, életet: abba is nehézség nélkül belenyugodnak.

   Irmagját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy előbbre törtetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban.

   Ne törekedj kiválóságra. Ez azonban nem jelenti, hogy képességeidet

elhanyagold. Önmagadban akkor jutsz előbbre, ha képességeidet mennél

teltebbé s összecsengőbbé teszed; mindegy, hogy képességeid mekkorák:

fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk.

   Képességeid a paripák, melyek a végső házig visznek; de a házba

csak úgy tudsz belépni, ha fogatod kívülmarad.

   Akinek elvei, vagy tehetségei vannak, általuk kiválónak érzi magát;aki egy szemétdombot összekapart magának, vagy akit dicsérnek,kiválónak érzi magát. Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga

táncát és kiválóság nincsen.

   Az összhang teljes és megzavarhatatlan. A sok külön-levőnek mind önálló igényei vannak, melyek az összhangot megzavarnák: ezeket a

haláltánc körforgása hozza összhangba.

   Ne kivánd azt, amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek: mert a híres emberek kirakatban tarkállanak, mint egy halom sütemény s a kiváncsiság légy-felhőként lepi és mocskolja őket; a hírnév nem dicsőség, hanem nyomoruság és megaláztatás.

   Ne kivánd azt, amit általában örök hírnévnek, halhatatlanságnak neveznek: mert semmit sem érsz vele, ha emléked holtod után is megmarad a jövő nemzedékek emlékezetében, mint összeszáradt múmia a piramisban.

   Aki a teljességet elérni akarja: a legmakacsabb akadék, mely

bogáncsként rácsipeszkedik: a hiúság. A teljességhez tudatosan közeledő ember kiválónak, felsőbbrendűnek érzi magát. S amíg felsőbbrendűségi érzése megvan, egyénisége nem bír szétoldódni, hiszen felsőbb- vagy alsóbb-rendű csak az egyén lehet, a teljességben nincsenek különbségek. A teljességhez vivő út nem a kiválóaké, hanem minden külön-levőé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla.

   Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan

ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az

élet és halál.

   A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel

sem mérhető.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

  Az értelem úgy gondolkozik, hogy a gondolatokat szó-sorozattá öltözteti. Aki értelme mögé, a végtelen áramok világába hatol, itt más gondolatformához jut, mely "angyali értelem"-nek nevezhető: a lelki tartalmak nem szavakként, hanem álló és mozgó alakzatokként jelennek meg egy másvilági térben; itt nem vidám, szomorú, kellemes,kellemetlen gondolatok vannak, hanem gömbölyded, szögletes, sima,redős, egyszínű, tarka gondolatok. Megnevezhetetlen élesség és

tompaság, ragyogás és homály együttese borít mindent, mely leginkább"hangtalan zené"-nek nevezhető; ez az angyalokból áradó zene, a szférák zenéje.

   Aki a személye mögötti végtelen áramokhoz hatol, lassanként

észreveszi, hogy testi érzékszervei sajátságos módon megtoldódtak.

Akire szemeddel, füleddel, vagy bárhogy, erősen ráfigyelsz, annak

alkata és jelen-állapota szinte tükröződik benned, s a futó, vagy

tartós jelenségeké is. Ha valakivel beszélsz, nem csak a szavait fogod

fel, hanem azt is, mi lényéből árad; s azt hiszik, hogy gondolatolvasó vagy. És mindaz, ami benned így tükröződik, mintha szines volna;nemcsak a szemed lát szineket, de egy belső, rejtett szemed is.

   Az állat-, növény-, ásvány-fajok angyalai és ördögei: a tündérek,

manók. Nem lények; nem az időben, hanem a változatlanban vannak.

   Figyelj meg egy fölrebbenő verébcsoportot: ami a szárny-

zizzenésükben nem a természeti hang, de valami édes együgyüség: ez a

verébcsapat tündére. Vagy figyelj meg egy diófát: ha tépázod,

kelletlenül és viszolyogva adja gyümölcsét; s ha szeliden,

tisztelettel közeledsz hozzá, szívesen adakozni kezd és megpillantod a

lefosztottnak látszó alsó ágakon a leg-elérhetőbb és addig észre nem

vett diókat: ez a diófa tündére.

   Ha bensőd tartalmait elrendezed; ha különválasztod magadban

személyed változó, múló elemeit és lényed változatlan, örök világát: a

múló elemek úgyszólván tárgyakként, növényekként, állatokként

mutatkoznak előtted, s az örök világ tényezőivel érintkezni tudsz.

Egyszercsak észreveszed magányodban, hogy száj és fül használata nélkül valakitől tanulsz; és eleinte nem tudod, hogy képzelődsz-e,

vagy egy testtelen lény ereszkedett le hozzád. Láthatatlan tanítód nem

káprázat, nem is hozzád-ereszkedett szellem, hanem a személyed alatt

rejlő végtelen áramok valamelyike.

   Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ.

   Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: "ez is én vagyok"; ha egy kutyát megsimogat,megérzi annak egybemosódó világát: "ez is én vagyok"; ha egy bútort hosszabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: "ez is én vagyok". Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé;minden átlátszó, mintha kristályból volna; egyszerre mérhetetlenül gazdag, teste-lelke felfrissül és egyforma örömmel tölti el a munka,pihenés, társaság, magány.

   Ne várj csodát. Mert a csodás ígéret teljesül, anélkül hogy csoda

történne.

   Ha az élet-fölötti, különlét-fölötti világba akarsz hatolni, illetve élet-fölötti, különlét-fölötti, valódi lényedbe (itt az "én"és "más" szét nem választható): vigyázz, hogy a valóság helyett káprázatokba, "csodákba" ne keveredj. Ez ellen gyakori ima, gyakori

önvizsgálat a védelem. Sehol olyan szükség éberségre és józanságra,

mint itt, ahol az életbeli mértékek nem alkalmazhatók.

   Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz

azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van

olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni

bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   "Add vissza mértékét az embernek." Vedd imádba.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   A teljes-idő mása a jelenség-időben: az eszme-idő. Egy ember élete az eszme-időben nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik.

Homályos, felelőtlen perceid az eszme-időben mindig "ifjúkoriak",érett, felelős perceid pedig "öregkoriak", független attól, hogy húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e.

   Az eszme-időben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad, az emberiség élete pedig a különbtől a gyarlóbb felé. Mert mindig csak az egy-ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az emberiség egésze alaktalan tömeg, mely elsötétül.

     Tapasztalod a napok és évszakok váltakozását: ez a külső idő, melyet az óra egyenletes mozgásával mérhetsz.

   Tapasztalod személyed testtelen tartalmainak változását: ez a belső

idő, melyhez mérőeszközöd nincsen, a külső időhöz képest hol gyorsan,hol lassan múlik.

   Belső idő játszódik le az állatban, növényben, ásványban is, ahogy változó jelenségeik a változatlan létezésre árnyék-csipkékként rávetődnek.

   Az élettelen erők működésének egymásutánja: világfolyamat-idő.

    Egyetlen pont sem fér el a térben. A tér csak az érzékek részére tűnik határtalannak; tulajdonképpen szűkebb mint a pont.

   Ami határtalan: kiterjedéstelen; ami kiterjedéstelen, abban a végtelen nagyság és végtelen kicsinység ugyanaz.

   Isten nemcsak végtelen nagy, de végtelen kicsiny is: nincs az a parány, melyben teljes-mivoltában benne ne rejlene.

   Isten és a mindenség egyetlen ponton belül van.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

                Fehér trilógia, I.

   "Én vagyok a változó és én vagyok a változatlan." Aki nem tudja:

a teremtést méltán kegyetlenségnek érezheti.

                Fehér trilógia, II.

   A változó kínja a változatlan belégzése. A változó öröme a

változatlan kilégzése.

                Fehér trilógia, III.

   A nyugalom szakadatlanul megvalósul a küzdelemben. A valóság

szakadatlanul énekel a látszaton keresztül.

   Asztal és nem asztal, hosszú és rövid, jó és rossz, örök és mulandó

-- A kettős Nevezhetők tökéletesen vezetik az embert. És aki túllát

rajtuk: megpillantja a Nevezhetetlent.

   Ahogy a nappal és éjszaka feleződik a földgolyó körül, a nevezhető

kettősségek éppúgy feleződnek a különlévő lélek körül. Az alvásban,

halálban és elmélyülésben nincs nappal és éjszaka, és ahol megszűnik a

különlét, ott megszűnnek a nevezhető kettősségek is.

   A határok-közti léleknek érzékelhető, ami tagolt; s eszme, ami tagolatlan. A határtalan léleknek felfogható, ami tagolatlan; s tünemény, ami tagolt. A teljes léleknek csonkaság, ami tagolt, vagy tagolatlan; s valóság, ami túl van a megnevezhetőn.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Nincsen két világ, csak egy, mely külső érzékelő képességünk felé a

változó tünemény-sort, belső felismerő képességünk felé az állandólényeget mutatja.

   Az időbeliben, változóban az érzékelés igazít el, az időtlenben,

változatlanban pedig a képzelet.

   Aki elmerül önmaga alap-rétegébe, a változatlanba: ezt akárhányszor is megismétli, a változatlant akármennyire is megismeri, mégsincs róla semmi érzékelése. Amit ott megismer: nem tapasztalja, hanem képzeli;

csakhogy a változatlan éppúgy vezeti a képzeletet, mint a változó

tünemény-sor az érzékelést.

   A jelenségvilágban Isten csak eszme; Istenben a jelenségvilág csak

lidérc.

   A dolgok érzékelhető mivoltában nincs jelen az Isten. A dolgok

visszájukat fordítják az érzékelés felé és színüket az Isten felé.

Isten jelen van a dolgok közös lényegében, de nincs jelen a dolgok

sokfajta érzékelhető megnyilvánulásában, hol a tünemények serege hullámzik.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

         Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit

gondoltál, megteremtetted.

   A természet a természeti-világban alkot, a lélek a lelki-világban.

Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, előbb kigondolod, vagyis a

lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természeti

világban is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a

természetben, de a lélekben lévő; egyik előbb-utóbb szétromlik, másik

belérögződött a keletkezésének perceibe.

   A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel, éppezért tartalmai

felemásak: időbeli, változó megjelenési módjuk és időtlen, változatlan

lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak,

erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik,

előbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem-múló.

   A vallásokat, mítoszokat, jóslási módszereket az emberi képzelet

teremti, akár a műalkotásokat.

  Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat,

mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne

törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat.

   Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét.

S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a

tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen

táncát csak így élheted át.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Az alkotás lehetősége megvan az emberben és eszközeiben, de a

művészi alkotás emberfölötti csoda.

   Azt, ami a szép műveket széppé teszi, a jelenségvilág tényei közt

hiába keressük. A remekművek lehetnek egyszerűek, bonyolultak,

rendezettek, szeszélyesek, tökéletesek, kezdetlegesek; éppígy a

kontár-művek is. Csak épp a remekműben megvan az a csodálatos

delejesség, mely a kontárműből hiányzik, s amelyet a jelenségvilág

körülményeiből nem lehet levezetni.

Illés Árpád festő barátomtól hallottam:

-A természetben nincs semmi ízléstelen.Sőt:még az emberi ízléstelenséget is helyre-javítja.Nézz meg egy villamoskocsit:sárgára kent,otromba skatulya.De ha a hegyről nézed a várost,a színek egymáshoz illeszkednek és a mozgó kis sárga villamosok is gazdagítják a látványt. Vagy vegyél egy ronda csillárt,amilyet a legtöbb polgári lakásban láthatsz: vidd ki az erdőbe,ásd el a földbe a gyökerek közé,menj érte néhány hónap múlva és meglátod,hogy a természet megszépíti,amennyire csak lehet.

A természetben mindig szép formák és szép színcsoportok vannak.Nézz meg egy férget,vagy egy darab trágyát:annak is szép színe és formája van.

Ha az ember a természettől valamit elvon,hogy saját kívánalma szerint alakítsa:az eredeti szépséget többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta,s néha szépet,többnyire rútat formál belőle.

A természet a végtelen alkotó végtelen szépségét hordja.Az emberi készítmények a véges alkotók különböző szépségű művei.

Az ifjú arc,váltakozó vidám és szomorú tündéreivel:mozgalmas,szikrázó,örvénylő,csábító szépség.

Az öreg arc,szilárd formáival,a ráncok egyenletes hálózatával:nem csábító,önmagában-való,fenséges,nyugodt szépség.

A mai embert az érzékiség rángatja,csak a csábító-szépséget ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme.

S többnyire el is rútítják ifjú arcukat,nemiségük plakátját formálják belőle;s elrútítják öreg arcukat is,mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta.

"Gyere velem repülni"-szól a darázs a virágnak.

"Tapadj az ágra mellém"-szól a virág a darázsnak.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

A teljesség megbomlásának fő-formája,hogy nő és hím lesz belőle.

A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes,mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény,aki a nőséget és hímséget egyesíti,a változatlanba oldja.

Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul,éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek.A nő nem ismeri a világosságot,a férfi nem ismeri a meleget.A nőből hiányzik az igazi teremtő-erő,a férfiból az igazi éltető-erő.A nő,ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik,csak azt fogja fel belőle igazán,ami benne mozgalmas,eleven-pezsgésű,esemény-szerű;a teremtés templomát úgy tekinti,mint egy uzsonnázó-helyet,pletyka-sarkot.A férfi,ha az emberi tenyésztés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosúl,elgépiesedik;az élet templomát úgy tekinti,mint alkalmat a kényelemre.A nő oldottan lebeg az élet mozgó,forró áramában és csak arra figyel,ami szerves összefüggés, tenyészet,enyészet;a férfi zártan, határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Ami az úton el nem indult,vagy ami az út elején van-a kő,a csecsmő-még nem szerzett magának semmi kincset és önmagában véve szeretetreméltó.S a teljességbe érkezett lény,aki szerzett kincseit már magába-olvasztotta és éppúgy nincs semmije,mint a kőnek,vagy a csecsemőnek:szintén önmagában-véve szeretetreméltó.S a még el nem indult,s a már megérkezett: azonos.

A gyarapodás útján járó embert,aki félig-megszerzett,csonka kincsek alatt roskadozik,csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet szeretni,vagy rokonság kapcsán,vagy részvétből,vagy a végtelen szeretet hőfok-nélküli,tökéletes egykedvűségéből.

Figyeld a tünemények szakadatlan áramlását:mind más és mindig más és mégis mindig azonos. Figyeld tested fájásait: a tompán húzódó sajgástól az élesen villámló fájdalomig mennyi változat! s ezek folyton cserélődnek, egymásra rétegeződnek, akár egy zenemű motívumai,vagy a fán a lombok, gallyak, virágok csipkézete. Figyeld a történelemben,a jelenkorban és saját hétköznapjaidban a jószándék, szenvedély, hazugság, erőszak egymásba-mosódó vonulását: mindaz,amit  magában-véve rossznak, csúfnak, aprónak ismersz, oly harmóniává szövődik, mint a felhők vándorlása, vagy a hegykúpok láncolata.

A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.

Cserélnél-e sorsot valakivel?
Szeretnél gazdag lenni? A milliárdossal elcserélnéd vagyonodat, de nem a sorsodat. Szeretnél népboldogító lenni? A királlyal, vagy népvezérrel elcserélnéd hatalmadat, de nem a sorsodat. Szeretnél szent lenni? A szenttel elcserélnéd fejlettségi állapotodat, de nem a sorsodat.
Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne.
A sors mindenkinek az egyedül-megfelelő táplálékot nyújtja; de aki nem tud minden zamatot egyformán kedvelni, az egyik ételt elégedetten csámcsogja, másiktól émelyeg; s egyik ételt azért emészti nehezen, mert mohón habzsolja, másikat azért, mert kiköpni kívánná.

A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.
A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy maga és mások rovására, rejtek-utakon él. Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar./Weöres Sándor:A teljesség felé/

Az egyéni-ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igazi-ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmiféle csapástól: részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz, a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás, a halált pedig még halálod előtt megismered.

Erény mindaz, mely az örök mértékkel megegyezik s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül s a teljességtől
távolít. Aki a teljességet eléri, az örök mértékkel azonosul: nincs erénye és nincs bűne többé; ahogy a tűznek nem erénye, hanem  természete a világosság, éppúgy a teljességgel azonosult lénynek nem  erénye, hanem természete az örök mérték szerinti működés. A teljességben nincs jó és rossz, nincs érdem és hiba, nincs jutalom és büntetés.

Hiába óvakodsz a bűntől, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnből mindig lehet erény, de az ál-erényből bajosan. Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élősködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élősdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé a  erőszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgő- forgó művészkedés-műpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegős-szívű jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság és mások szennyesében túrkálás, stb.

Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény, csak gyöngeség.
Az erény mindig kiterebélyesül. Nincs az a bűn, mely ne volna közelebb az erényhez, mint a sokféle zsugorgó ál-erény.
Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy nem az erényed igáját érzed, hanem tündöklését, zamatát, erejét.
Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy erényt és bűnt egyformán és sóvárgás nélkül szeretsz.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.
A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.
A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

Az önkínzás többnyire zsákutca; néha nagy kerülő; csak igen ritkán a legrövidebb út.
Legtöbb ember részére az élvezetekről való teljes lemondás éppoly káros, mint az élvezetekben tobzódás. Ami pedig a kettő közt van, a mértékletesség ("élvezek, de kiskanalanként, óvatosan, takarékosan"): összezsugorító.
Úgy neveld kívánságaidat, hogy ne az élvezetek és hasznok felé irányuljanak: ezzel elkerülöd a lemondást, tobzódást és mértékletességet egyaránt.

Az egyéni-embernek az élvezet, a haszon látszik leg-kellőbbnek; nem különbözteti meg az élvezetest a jótól, a hasznot a céltól. Még az emberiség sorsának javítását is úgy képzeli, mint mennél több embernek mennél kellemesebb állapotba helyezését. S az üdvösséget úgy képzeli, mint örök élvezetet és örök hasznot; holott az üdvösség az élvezetre és haszonra irányuló kívánság lidércének szétfoszlása. A kellemességnek és haszonnak kívánása semmi egyéb, mint testi mivoltodból feltörő elemi igény; ne hagyd, hogy lelked is behódoljon ennek az igénynek.

Sokan vannak lelkes és harcos katholikusok, protestánsok, izraeliták, kik Istent csak félig-meddig hiszik és vallásuk dogmáiban egyáltalán nem tudnak hinni, mindamellett ökölre mennek felekezetükért. A mozdonyból csak a kazánt vállalják, mely robbanékony, de a kerekeket nem, melyekkel járni lehet./Weöres Sándor:A teljesség felé/

Olyik ember a vallásosságot csereüzletnek nézi: az ember kötelessége, hogy jól viselkedjék, Isten parancsainak és az előírt szertartásoknak eleget tegyen; Isten dolga, hogy az embert ugyanoly arányban lássa el földi javakkal, amennyire jól viselkedett, a parancsokat követte, a szertartásokat elvégezte. Eszerint a legvallásosabb és legjobb embereknek kéne leggazdagabbaknak lenni, s a vallástalanoknak és törvényszegőknek nyomorogni kellene. Aki úgy vallásos, hogy cserébe hozzájusson a sóvárgott javakhoz: máris bebizonyította kapzsiságát és érdemtelenségét.

A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetőhelyre, vesztőhelyre: ne törődj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tőled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned.

Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzel, hatósági pecséttel, rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék.

A tehetetlen meghunyászkodást polgári kötelességnek nevezik, a tömeggel együtt-üvöltést bátorságnak, az érzelgősséget költői lelkületnek, a dióhéjak csörgetését haladó-szellemnek, a kapzsi, szűkhomlokú élelmességet észnek, a csoportos unatkozást szórakozásnak, a mirigyek játékát élvezetnek. A polgári kötelesség, bátorság, költői lelkület, haladó-szellem, ész, szórakozás és élvezet együttesét társadalmi és gazdasági egyensúlynak nevezik.

A létezés egyetemes összefüggéséből kiszakadt, egyéniségébe-zsugorodott mai ember hamarosan el fogja veszíteni egyéniségét, de nem fölfelé, hanem lefelé. Minthogy nem bír egyéniségéből kiemelkedni, hát alája-rogy. Nemsokára hatóságilag szabják meg, hogy melyik vezetőembernek képét kell a falra akasztanod, milyen könyveid és egyéb tárgyaid lehetnek, mit ehetsz-ihatsz és mikor, s nemcsak a munka, de a szórakozás is kötelező lesz, megszabott módon és megszabott időben; s az egyéniségük alá süppedt embereknek ez tetszeni fog.

Korunk találmánya a kötelező lelkesedés, a hatóságilag intézményesített forradalom és az elnyomók lázadása az elnyomottak ellen. A mai uralmi rendszereket az jellemzi, hogy hazugságaikat nem is akarják feltétlenül elhitetni, csak feltétlenül elfogadtatni. Minden katonai fegyvernemnek azt kell énekelni magáról, hogy ő a legkülönb, anélkül hogy bárki elhinné; minden állampolgárnak azt kell vallani az államfőről, hogy bölcs, hős, jótevő, anélkül, hogy bárki elhinné; és így tovább.

A bűn nem akkor legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bártan szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerő-érzéket. A szeretet fő-ellensége nem a gyűlölet, de az érzelgős jóságoskodás; a hazafiságé nem a haza megtagadása, de a méltóságteljes piócaság és handabandázó honmentés; a szerelmi erkölcsé nem a szerelmi erkölcstelenség, de a társadalmi tisztesség, mely, míg a leplezetlen bujaságot üldözi, százféle korcs bujaság-pótlékot kínál.

Mért van a gyógyszertár bejáratán kígyó? Helyébe-festhetne a mai ember néhány jókedvű kismalacot, amint majdnem megpukkadnak az
egészségtől.
Mért van a bíráskodás széke fölött bekötött-szemű istenasszony? Leszedhetné a mai ember az istennő szeméről a kendőt: hadd legyen olyan, mint egy elárusítónő, aki a közönség kedvét keresi. 
Mért van az oltáron keresztrefeszített holttest? Tehetne helyébe a mai ember egy zsibárust, amint portékát kínál./Weöres Sándor:A teljesség felé/

Ha valaki "a tudomány és művészet pártfogója", ez majdnem oly nevetséges, mintha egy vallásos emberre azt mondanák: "az Isten pártfogója". Ahogy Isten nem függ attól, hogy hisznek-e benne, éppúgy a tudományt és művészetet sem érinti, hogy törődnek-e  vele. A tudomány és művészet hazája nem a lét, az "esse", hanem a lehetőség, a "posse" s ha a létben megnyilvánul, attól a lét lesz gazdagabb; a tudomány és művészet részéről végtelen alázat, hogy a létben magát megnyilatkoztatni engedi, hiszen minden alakot-öltése fogyatékos.

A pénz, vagyon, rang, érvényesülés mindenek felett való becsülése, az ökonomizmus, amit a mai ember a legteljesebb realizmusnak lát: tulajdonképpen idealizmus, ha negatív és parodisztikus módon is. A pénz nem étel, nem ital, nem ruha, nem műtárgy, alapjában véve hasznavehetetlen valami, tulajdonképpen nincs, csak puszta idea és ideál; s ennek a fiktív dolognak gyűjtögetését tekinti a mai ember teljes józanságnak. A felgyűjtött vagyon, mely a szükségleten túl-burjánzik, csak nyűg és gond, s előbb-utóbb kicsúszik gazdája alól, úgy, hogy a szükséges sem marad meg.

Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá, vagy bohóccá válik.
Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják.
A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne./Weöres Sándor:A teljesség felé/

"Amit nekem adsz: mindenkinek adod", hirdeti a földi hatalom.
"Amit mindenkinek adsz: nekem adod", hirdeti az égi hatalom.

Négyféle vezetőember lehet az ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón. Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad. 
Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít, mindenképpen tékozol.
Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik.
Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul.

Írmagját se tűrd magadban semmiféle társadalomjavító szándéknak. Mert minden elvont közösség ködkép; és aki a ködben rohangál, előbb- utóbb elevent tipor.
Tiszteld, ápold szűkebb és tágabb otthonodat: a családot, nemzetet, emberiséget. De egyiket se tévesz  össze azokkal, kik e fogalmakra hivatkozva ártalmasat követelnek.
Mi ártalmas? ha Pétert azzal akarod segíteni, hogy Pált visszaszorítod. – Amelyik nemzet ezt homlokán viseli: nem vész el soha.
"Péterrel azonosítom magam, Pált nem szeretem; Pétert megcsókolom, Pált megverem" – ez az érzelgősség; ez a közéleti elgondolások közös váza; a jelenkor ettől koldul.

A rendezetlen, ködös lelkület leggyakoribb és legjellemzőbb tünete: gyűlölködés valamely közösség iránt. Minden baj okai a zsidók, vagy: a katholikusok, vagy: a pénzemberek, stb.: a gyűlölt közösséget tönkre kell tenni és minden rendbejön. Indulatos kifakadások az illető embercsoport ellen, de lehetőleg olyankor, ha kellemetlenség nem lehet belőle. S a gyűlölet a gyűlölt közösség egy-egy tagja iránt lényegesen kisebb, mint az egész közösség iránt; a közelebbi jóismerősök kivételek, csak a többi tűzrevaló.

Az érzelgőség legrikítóbb példái azok a regények és filmek, hol a szereplőket szét lehet válogatni a jók és gonoszok csoportjába.
Legangyalabbak a főszereplők, kikkel az olvasó együtt sír és nevet, szinte egybeolvad velük; de ha jobban megnézzük ezeket a főszereplőket, nem is olyan angyalok: kicsinyes, kapzsi, édeskés vágyaik vezetik őket. 
A többi szereplők aszerint minősülnek jóvá és rokonszenvessé, vagy gonosszá és gyűlöletessé, hogy a főhősöket támogatják-e, vagy gátolják-e. 
Legtöbb mai ember az érzelgős regények módjára nézi a világot: amerre vágyai terelik és akik e vágyakat segítik, azok a jók; vágyainak gátlói a rosszak.

Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte-levőre.
Mikor a szeretet válogatni kezd: már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget. Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomoruságosabb.
Egyik irányban szeretni csak úgy tud, hogy másik irányban gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd.

Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét.
Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. 
Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja, nem is utálja, hanem magába foglalja, mint a fészek a benne tátogó madárfiókákat, érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel.
Éppígy, aki gyökerét az életből a létbe helyezte: a fejlődőn nem ujjong, az elveszőt nem siratja; senkin sem kíván segíteni; mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret.

Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol, mert az életnek bármely dolga végső fokon se-jó se-rossz; semmi sem különb semminél,
csak az útnak más-más szakaszai vannak.

Rossz-hajlamaidat ne fojtsd el, hanem csiszold jóvá őket. Bármíly ártalmas, beteg, rosszindulatú hajlamra bukkansz: ne feledd, hogy akárminek csak az állapota lehet rossz, de nem az alaptermészete.
A külvilágból se utasíts el semmit; ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez annak jele, hogy nem ismered eléggé. 
Mindaz, ami a világban szenny, csak hozzád való vonatkozásában szenny és nem önmagában; húzódj ki belőle és már nem szenny többé, hanem semleges jelenség.

Mihelyt nincs többé igényed élvezetre: megtudod a szakadatlan élvezet módját és nem élsz vele.
Mihelyt mindegy, hogy meddig élsz: megtudod a földi örökélet módját és nem élsz vele.
Mihelyt belátod, hogy az emberiséget nem kell boldoggá, békéssé, bölccsé tenni: ennek módját is megtudod és nem élsz vele.
Mindaz, ami legkívánatosabbnak látszik: a legerősebb méreg: A világot pokolra hajítaná.
"Mihelyt nem kell: mindenem a tied" – ez az élet
vásárcsarnokának felirata.

Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: időtlen-határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli, véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen.
Ezután felismerheted egyéniséged igazi szerepét: csak jelzőkészülék, mely eligazít a jelenség-világban. A vágyak nem lesznek erőszakosak többé, hanem olyanok, mint a jelek a térképen: belátásodtól függ, hogy miként igazodsz hozzájuk, nem követelőznek.

Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót. Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában és bőrének ütemes mintázatában, s gondozhatod és etetheted. Ha magadra bocsátod, rádtekeredik és nem gyönyörködsz benne többé, s nem te táplálod, hanem a húsod és véred. 
Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tőle, még a halálba sem.

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket, és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat.

Egyenként vizsgáld át egyéniséged minden tartalmát és rendezgesd. 
Figyeld meg szokásaidat: honnan erednek, mit művelnek, hova tartanak. 
Bontsd szét egyéniségedet és minden tartalma idegenként fog mutatkozni előtted. 
Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy elszegényedsz: mert helyébe-tódul a határtalan összefüggés gazdagsága. Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod. 
Bontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen.

Ha elvonatkoztatod magadat mindattól, amit lényednek ismersz: tulajdonképpen lényed ott kezdődik.
Testedet, értelmedet, személyedet ne cseréld össze lényeddel, önmagaddal. Csak segédeszközöd; csak batyu, mely szükségleteid őrzője is, görnyesztő teher is.
Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, mely folyton cserélődik: negyvenéves korodban húszéveskori testedből egyetlen parány sincsen.
De érzelemvilágod és értelmed sem te vagy, hiszen még nem volt, mikor te már a bölcsőből nézegettél.

Tiprás és eltiportatás, falás és fölfalatás: ez az élet. Ruhaként viselni tiprást és eltiportatást, falást és fölfalatást: ez a lét.
Aki szeszélyét követi, az életbe burkolózik. Aki szükségletét követi, a létbe burkolózik.
Aki viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog, undorodik: ez az élő. Aki nyugodtan viseli az összefüggőt: ez a létező./Weöres Sándor:A teljesség felé/

A tisztítótűz: a menny és pokol harca, csupa változó alakzat, csupa múló jellegzetesség. A menny és pokol végleges, tagolatlan, bontatlan: egyik a végtelen teljesség, túl a "sok"-on, minden gazdagságon; másik a végtelen hiány, túl a "kevés"-en, minden nyomorúságon.
A mennyben és pokolban nincsenek különbségek, bennük minden azonos; mégis szólhatunk a menny és pokol köreiről és alköreiről, tagozatairól: mert más és más minden üdvözültnél s minden elkárhozottnál az a lépcső, mely őt a jelenségvilággal összeköti; hiszen minden lépcső aszerint alakul, amiképpen gazdája a jelenségvilágban működik.

A menny, pokol, tisztítótűz nem csak halál-utáni állapot: mindenki viseli valamelyiket, akár holt, akár élő.
Minden, ami sajátos, véges, jellegzetes: a tisztítótűzben szenved.
Élvezetek csak a tisztítótűzben teremnek; s mert minden élvezet határolt s a körülötte lévő élvezettelenség határtalan: azért a tisztítótűz gyötrelem.
A pokolban nincs gyötrelem, sem élvezet. Akit szenvedélyei úgy eltompítottak, hogy már semmit sem élvez jobban, mintha rengeteg vizet inna; s kínlódni csak úgy tud, ahogy egy gép csikorog: életében elérte a poklot.

Ha múló egyéniségeden áttörve, önmagad mélyén az örök lélekbe hatolsz: úgy hódítod meg a teljességet, mint hadvezér a várat.
Visznek a teljesség felé könnyebb utak is. Nemcsak úgy egyesülhetsz Istennel, ha minden ideigleneset átszakítva a múlhatatlanba nyomulsz.
Az ima és áldozat segítségével érzéseidet megtoldhatod olymódon, hogy Istenhez elérjenek. A templombajárás, szertartás, áhítat, könyörgés, bűnbánat, erény, ha teljes szívvel végzed és nem akarsz földi javakat koldulni az égi hatalomtól, mind Istenhez vezet: általuk Isten hozzád hajol, érzed az ő csókját és mindinkább eggyé válsz vele.

A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítő ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti.
A ráolvasás, igézés; lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak.
A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás; lelki hatás, mely az életből kijutott lény felé árad.
Az ima: rákapcsolódás az élet-fölötti erőre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük.

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-sűlyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat.

Bontsd le magadban arcod köveit: szirt-talajod rád-világol! A hús és vér hazug és mohó, de igaz és szelíd a csontváz.
Ha lényed mélyén dédelgeted egyéniségedet: akár ha gyomrodban viselnéd a ruhát és fázó csupasz testeddel melengetnéd.
Ha boldogságot a változótól remélsz, nem a változatlantól; ha öröklétet a változóban remélsz, nem a változatlanban: akár ha tükörképedet akarnád etetni és öltöztetni, s vézna és pucér maradna tested is, tükörképed is.

A közbeszéd nem tesz különbséget jó és kellemes között: Isten is jó, a viszketeg megvakarása is jó. Legtöbb ember a mennyről azt hiszi, hogy élvezet, s a pokolról, hogy gyötrelem. Az öröm, a kín és minden tagoltság, még ha legtisztább is, a testhez tartozik. A boldogságot csak a testben kíséri öröm, a boldogtalanságot csak a testben kíséri kín. A halállal elmállik az öröm, a kín és minden tagoltság.
A határtalan az érzelgősnek, mint a fagy; a gyűjteni vágyónak, mint a fosztogatás; az egyéniségnek, mint a megsemmisülés.

Van Isten? Nincs Isten? – Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz.
Van öröklétem? Nincs öröklétem? – Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és nem-lét ugyanaz.
Minden ismereted csupán arra jó, hogy a változók közt eligazítson, de a változatlanról nem nyújt semmi bizonyosságot. Ismeret csak a változóban van és csak a változóról, mert benne külön-külön vizsgálható a Van és Nincs, helyes és helytelen, domború és homorú; de a teljességben mindez bontatlanul azonos, ezért nincs benne semmi megnevezhető.

Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: változó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést.
Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen.

A Föld a hazugság tisztítótüze; itt minden hazug körülöttünk: a tér ál-végtelenje, a dolgok ál-valósága, önmagunk ál-sokasága. S az emberagyban még az igazság is táncol: egyszerre minden igaz és egyszerre semmi sem igaz. A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az, amely leghazugabbnak látszik: a képzelet. A sok ál-valóság közt képzeletedre van bízva az igazi valóság helyreállítása. Nem a hegy és nem a völgy a valódi, hanem a szépség, melyet képzeleted a hegyek-völgyek formáin élvez; és a jelenség világ ál-végtelenjéből képzeleteden át vezet az út a benned rejlő igazi végtelenbe.

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő. De közös lényegük, a létezés, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévő. A létezés mindenben azonos.

A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.

Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvel-rögzíthetőt keresi: értelme van.

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint egy ruhazseb az élő-testhez.
Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Mily nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túlfut pillanat alatt.
Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.
Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés.

A kimondhatatlan

Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semmit-sem-tudás azonos a mindent-tudással.
Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle  semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.  

Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki "okosabb"-ságából eredő ostobaságával tisztában van s akinek részéről a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli a beszélő bolondnak.

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.

Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.

Oltsd ki lángjaid- a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.

Elhatároztam,már rég,hogy ezeket idemásolom,mert az enyém:

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése. Az emberalkatban rejlő ős tudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az ős tudás az egyetlen alkalmas alap; ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló. Az ős tudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható. Megegyezik vele minden, ami szükséges, nyugodt, szilárd; ellentétben van vele minden, ami csábító, izgága, hemzsegő. Tíz hadsereg, száz pénzesláda, ezer okirat védettje elpusztul; amit az ős tudás birtokosai minden segítség nélkül létrehoznak, megmarad.

Ezt a videót szó,kép és zene összhangja miatt........:D:D

/Magán megjegyzésem az alább leírt szöveggel kapcsolatban:Nem állítom,hogy valamenyit értem is már,de szeretem/

I.

Áldott az első meztelenség.

II.

Szemednek szegzett lándzsák:csillagok.

III.

A dal madárrá avat.

IV.

Isten rajtad:végtelen könny;Isten benned:végtelen mosoly.

V.

Szárnysötét.

VI.

Tojáséj

VII.

A mindenség a szemedben fészkel.

VIII.

Tetteid medre:életed.

 Csiribiri csiribiri

     zabszalma --

     négy csillag közt

     alszom ma.

Csiribiri csiribiri

     bojtorján --

     lélek lép a

     lajtorján.

Csiribiri csiribiri

     szellő-lány

     szikrát lobbant,

     lángot hány.

Csiribiri csiribiri

     fült katlan --

     szárnyatlan szállj,

     sült kappan!

Csiribiri csiribiri

     lágy paplan --

     ágyad forró,

     lázad van.

Csiribiri csiribiri

     zabszalma --

     még mellettem

                                                    alszol ma.