A teljes-idő mása a jelenség-időben: az eszme-idő. Egy ember élete az eszme-időben nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik.

Homályos, felelőtlen perceid az eszme-időben mindig "ifjúkoriak",érett, felelős perceid pedig "öregkoriak", független attól, hogy húsz, vagy hetven éves korodra esnek-e.

   Az eszme-időben az egy-ember élete mindig a gyarlóbbtól a különb felé halad, az emberiség élete pedig a különbtől a gyarlóbb felé. Mert mindig csak az egy-ember emelkedik az életbeli állapot fölé; az emberiség egésze alaktalan tömeg, mely elsötétül.

   Az emberiség négy fő-korszaka az eszme-időben:

   Első az Aranykor. Az emberekben a változatlan alap-rétegük tiszta,világos és a változó tényezők minden nehézség nélkül, önkénytelenül

köréje-rendeződnek. Az emberélet csöndes-derűs, egyszerű, titok-

nélküli, teljes összhangban a testtelen erőkkel és a természettel.

   Második az Ezüstkor. Az emberekben különválik a változatlan alap-réteg s a változó személyiség. Az öröklét háromféleképpen sugárzik át

a mulandóba: mint létezés, feltétlen érvény, igazság; mint az időbelit az időtlen felé vonó jóság; s mint az előbbi kettőnek formai tényezője, szépség. Az emberéletet a képességek burjánzása jellemzi, a nagyobb nehézség nélkül elérhető óriás-eredmény. Az égi segítség

megsokszorozza az emberi-erőt, s az ember nem mindig annak szolgálatára fordítja erejét, akitől kapta. Az Ezüstkor lázadó embere oly hatalmas, hogy a testtelen erők csak súlyos, váltakozó harcokban bírják legyőzni.

   Harmadik az Érckor. Az emberekben a változatlan és változó közti kapcsolat meglazul, folytonos erősítésre szorul. Az igazság, jóság,szépség már nem magától-értetődő, hanem keresni kell. Az igazság keresése a tudomány, a jóságé a törvény, a szépségé a művészet. Az Érckor embere szívós, szorgalmas, bátor, szenvedélyes, jussából nem engedő, bosszúálló; makacs szorgalmával többnyire eléri az eredményt.

Ha fellázad: ereje kevés ahhoz, hogy veszedelmessé válhasson, de oly

szívós, hogy a testtelen erők csak tűz-vízáradattal bírják letiporni.

   Negyedik a Vaskor. Az emberekben nincs többé kapcsolat a változatlan és a változó között, legföljebb villanásképpen,álomszerűen. Csak a változót ismerik s a változatlan iránti érzéket elveszítik. Teljesen a tér és idő bontott jelenségvilágában élnek s

azt, ami bontatlan, tér- és idő-fölötti: Istent, az öröklétet, a testtelen erőket, mind a térben és időben képzelik el külön-külön, a mozgalmas jelenségek mintájára: ezzel az emberi ős tudás zűrzavaros mesévé válik. Némelyek látják ennek a mesének képtelenségét, ezért Istent és a lélek halhatatlanságát s a túlvilágot tagadják; mások,

gyávaságból, mindenáron hinni akarnak a lehetetlen mesében. A Vaskor tragédiája, hogy a vaskori ember balga, ha hitetlen és mégbalgább, ha hívő. Az igazság, jóság, szépség felé törekvő jószándék többnyire megvan, de éppoly reménytelen, mint a szárnyaszegett madár repülése.

Az igazságot felváltja százféle nézet, a tudományt az adat-bogarászás és népszerűsítő tömeg-művelés. A jóságot felváltja az érzelgősség,mely, míg egyfelé könnyekig meghatódik és cukrot-mézet osztogat,másfelé gyűlölködik és könyörtelenül vetkőztet. A törvényt felváltja mindenféle rendelet, melynek az erkölcshöz semmi közük, a vezetőség érdekéből fakadnak; ha változik az uralkodó-párt, akkor amiért egy nappal előbb börtönben ültél, most ugyanazért a húsosfazék mellé kerülsz, és amiért egy nappal előbb kitüntetést kaptál, most ugyanazért felakasztanak. A Vaskorban csak őrök és rabok vannak, s minden rendszerváltozáskor e két kaszt megcserélődik. A szépséget

felváltja a kivánatosság, a művészetet a szórakoztatás és lakásberendezési lim-lom. A Vaskor embere amílyen erőszakos,ugyanolyan tehetetlen; mindent szervez, rendez, irányít, de csak kuszaság lesz belőle; minden, amiből építeni akar, kátyúból van.

Sohasem fordul a felső hatalom ellen, hiszen nem is ismeri;kipusztításához nem kell vízözön: ha feléli lehetőségeit, tönkremegy.

   E négy korszak az eszme-időben létezik, nem a történelmi időben; de

a történelmi idő minden szakasza viseli e négy korszak valamelyikének

bélyegét.

   Vizsgáld meg, hogy te magad az Arany-, Ezüst-, Érc- vagy Vaskorszakba tartozol-e.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/