Fehér trilógia, I.

   "Én vagyok a változó és én vagyok a változatlan." Aki nem tudja:

a teremtést méltán kegyetlenségnek érezheti.

                Fehér trilógia, II.

   A változó kínja a változatlan belégzése. A változó öröme a

változatlan kilégzése.

                Fehér trilógia, III.

   A nyugalom szakadatlanul megvalósul a küzdelemben. A valóság

szakadatlanul énekel a látszaton keresztül.

   Asztal és nem asztal, hosszú és rövid, jó és rossz, örök és mulandó

-- A kettős Nevezhetők tökéletesen vezetik az embert. És aki túllát

rajtuk: megpillantja a Nevezhetetlent.

   Ahogy a nappal és éjszaka feleződik a földgolyó körül, a nevezhető

kettősségek éppúgy feleződnek a különlévő lélek körül. Az alvásban,

halálban és elmélyülésben nincs nappal és éjszaka, és ahol megszűnik a

különlét, ott megszűnnek a nevezhető kettősségek is.

   A határok-közti léleknek érzékelhető, ami tagolt; s eszme, ami tagolatlan. A határtalan léleknek felfogható, ami tagolatlan; s tünemény, ami tagolt. A teljes léleknek csonkaság, ami tagolt, vagy tagolatlan; s valóság, ami túl van a megnevezhetőn.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Nincsen két világ, csak egy, mely külső érzékelő képességünk felé a

változó tünemény-sort, belső felismerő képességünk felé az állandólényeget mutatja.

   Az időbeliben, változóban az érzékelés igazít el, az időtlenben,

változatlanban pedig a képzelet.

   Aki elmerül önmaga alap-rétegébe, a változatlanba: ezt akárhányszor is megismétli, a változatlant akármennyire is megismeri, mégsincs róla semmi érzékelése. Amit ott megismer: nem tapasztalja, hanem képzeli;

csakhogy a változatlan éppúgy vezeti a képzeletet, mint a változó

tünemény-sor az érzékelést.

   A jelenségvilágban Isten csak eszme; Istenben a jelenségvilág csak

lidérc.

   A dolgok érzékelhető mivoltában nincs jelen az Isten. A dolgok

visszájukat fordítják az érzékelés felé és színüket az Isten felé.

Isten jelen van a dolgok közös lényegében, de nincs jelen a dolgok

sokfajta érzékelhető megnyilvánulásában, hol a tünemények serege hullámzik.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

         Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit

gondoltál, megteremtetted.

   A természet a természeti-világban alkot, a lélek a lelki-világban.

Ha egy ruhát, bútort, akármit készítesz, előbb kigondolod, vagyis a

lélek világában megalkotod, s csak aztán készíted el a természeti

világban is, természetbeli eszközeiddel. Igazi alkotásod nem a

természetben, de a lélekben lévő; egyik előbb-utóbb szétromlik, másik

belérögződött a keletkezésének perceibe.

   A képzelet köti össze az időbelit az időtlennel, éppezért tartalmai

felemásak: időbeli, változó megjelenési módjuk és időtlen, változatlan

lényegük van. A képzelet tartalmainak: egy vallási fogalomnak,

erkölcsi törvénynek, művészi alkotásnak megjelenési módja változik,

előbb-utóbb el is pusztul; lényege nem-keletkezett és nem-múló.

   A vallásokat, mítoszokat, jóslási módszereket az emberi képzelet

teremti, akár a műalkotásokat.

  Olvass verseket oly nyelveken is, amelyeket nem értesz. Ne sokat,

mindig csak néhány sort, de többször egymásután. Jelentésükkel ne

törődj, de lehetőleg ismerd az eredeti kiejtésmódjukat, hangzásukat.

   Így megismered a nyelvek zenéjét, s az alkotó-lelkek belső zenéjét.

S eljuthatsz oda, hogy anyanyelved szövegeit is olvasni tudod a

tartalomtól függetlenül is; a vers belső, igazi szépségét, testtelen

táncát csak így élheted át.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

   Az alkotás lehetősége megvan az emberben és eszközeiben, de a

művészi alkotás emberfölötti csoda.

   Azt, ami a szép műveket széppé teszi, a jelenségvilág tényei közt

hiába keressük. A remekművek lehetnek egyszerűek, bonyolultak,

rendezettek, szeszélyesek, tökéletesek, kezdetlegesek; éppígy a

kontár-művek is. Csak épp a remekműben megvan az a csodálatos

delejesség, mely a kontárműből hiányzik, s amelyet a jelenségvilág

körülményeiből nem lehet levezetni.

Illés Árpád festő barátomtól hallottam:

-A természetben nincs semmi ízléstelen.Sőt:még az emberi ízléstelenséget is helyre-javítja.Nézz meg egy villamoskocsit:sárgára kent,otromba skatulya.De ha a hegyről nézed a várost,a színek egymáshoz illeszkednek és a mozgó kis sárga villamosok is gazdagítják a látványt. Vagy vegyél egy ronda csillárt,amilyet a legtöbb polgári lakásban láthatsz: vidd ki az erdőbe,ásd el a földbe a gyökerek közé,menj érte néhány hónap múlva és meglátod,hogy a természet megszépíti,amennyire csak lehet.

A természetben mindig szép formák és szép színcsoportok vannak.Nézz meg egy férget,vagy egy darab trágyát:annak is szép színe és formája van.

Ha az ember a természettől valamit elvon,hogy saját kívánalma szerint alakítsa:az eredeti szépséget többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta,s néha szépet,többnyire rútat formál belőle.

A természet a végtelen alkotó végtelen szépségét hordja.Az emberi készítmények a véges alkotók különböző szépségű művei.

Az ifjú arc,váltakozó vidám és szomorú tündéreivel:mozgalmas,szikrázó,örvénylő,csábító szépség.

Az öreg arc,szilárd formáival,a ráncok egyenletes hálózatával:nem csábító,önmagában-való,fenséges,nyugodt szépség.

A mai embert az érzékiség rángatja,csak a csábító-szépséget ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme.

S többnyire el is rútítják ifjú arcukat,nemiségük plakátját formálják belőle;s elrútítják öreg arcukat is,mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta.

"Gyere velem repülni"-szól a darázs a virágnak.

"Tapadj az ágra mellém"-szól a virág a darázsnak.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

A teljesség megbomlásának fő-formája,hogy nő és hím lesz belőle.

A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes,mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény,aki a nőséget és hímséget egyesíti,a változatlanba oldja.

Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul,éppígy csonka a nő-lélek és férfi-lélek.A nő nem ismeri a világosságot,a férfi nem ismeri a meleget.A nőből hiányzik az igazi teremtő-erő,a férfiból az igazi éltető-erő.A nő,ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik,csak azt fogja fel belőle igazán,ami benne mozgalmas,eleven-pezsgésű,esemény-szerű;a teremtés templomát úgy tekinti,mint egy uzsonnázó-helyet,pletyka-sarkot.A férfi,ha az emberi tenyésztés édes játékaiba és meleg meghittségébe helyezkedik, elhomályosúl,elgépiesedik;az élet templomát úgy tekinti,mint alkalmat a kényelemre.A nő oldottan lebeg az élet mozgó,forró áramában és csak arra figyel,ami szerves összefüggés, tenyészet,enyészet;a férfi zártan, határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Ami az úton el nem indult,vagy ami az út elején van-a kő,a csecsmő-még nem szerzett magának semmi kincset és önmagában véve szeretetreméltó.S a teljességbe érkezett lény,aki szerzett kincseit már magába-olvasztotta és éppúgy nincs semmije,mint a kőnek,vagy a csecsemőnek:szintén önmagában-véve szeretetreméltó.S a még el nem indult,s a már megérkezett: azonos.

A gyarapodás útján járó embert,aki félig-megszerzett,csonka kincsek alatt roskadozik,csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet szeretni,vagy rokonság kapcsán,vagy részvétből,vagy a végtelen szeretet hőfok-nélküli,tökéletes egykedvűségéből.

Figyeld a tünemények szakadatlan áramlását:mind más és mindig más és mégis mindig azonos. Figyeld tested fájásait: a tompán húzódó sajgástól az élesen villámló fájdalomig mennyi változat! s ezek folyton cserélődnek, egymásra rétegeződnek, akár egy zenemű motívumai,vagy a fán a lombok, gallyak, virágok csipkézete. Figyeld a történelemben,a jelenkorban és saját hétköznapjaidban a jószándék, szenvedély, hazugság, erőszak egymásba-mosódó vonulását: mindaz,amit  magában-véve rossznak, csúfnak, aprónak ismersz, oly harmóniává szövődik, mint a felhők vándorlása, vagy a hegykúpok láncolata.

A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.A mozgó tárgy sérthető, a mozgás sérthetetlen; az élet dolgai sérthetők, az élet sérthetetlen. Külön-külön ismerd fel magadban azt, ami mozgó és élet-dolga: mindaz ideiglenes részed; s azt, ami mozgás és az élet maga: mindaz végleges egészed.

Cserélnél-e sorsot valakivel?
Szeretnél gazdag lenni? A milliárdossal elcserélnéd vagyonodat, de nem a sorsodat. Szeretnél népboldogító lenni? A királlyal, vagy népvezérrel elcserélnéd hatalmadat, de nem a sorsodat. Szeretnél szent lenni? A szenttel elcserélnéd fejlettségi állapotodat, de nem a sorsodat.
Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne.
A sors mindenkinek az egyedül-megfelelő táplálékot nyújtja; de aki nem tud minden zamatot egyformán kedvelni, az egyik ételt elégedetten csámcsogja, másiktól émelyeg; s egyik ételt azért emészti nehezen, mert mohón habzsolja, másikat azért, mert kiköpni kívánná.

A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.
A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy maga és mások rovására, rejtek-utakon él. Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar./Weöres Sándor:A teljesség felé/

Az egyéni-ember irtózik a megvénüléstől: úgy fogadja, mint elgyengülést, tehetetlenné-válást, méltatlan megaláztatást. Az igazi-ember nem irtózik a megvénüléstől, hiszen benne érheti el zavartalan kibontakozását; az ő évei lépcsők, egyre magasabbra. Ha nem félsz betegségtől, nyomortól, öregségtől, haláltól, semmiféle csapástól: részedre az öregség egyre biztosabb kiteljesülés lesz, a szegénység tehertelen szabadság, bármilyen nyomorékság gyarapodás, a halált pedig még halálod előtt megismered.

Erény mindaz, mely az örök mértékkel megegyezik s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül s a teljességtől
távolít. Aki a teljességet eléri, az örök mértékkel azonosul: nincs erénye és nincs bűne többé; ahogy a tűznek nem erénye, hanem  természete a világosság, éppúgy a teljességgel azonosult lénynek nem  erénye, hanem természete az örök mérték szerinti működés. A teljességben nincs jó és rossz, nincs érdem és hiba, nincs jutalom és büntetés.

Hiába óvakodsz a bűntől, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnből mindig lehet erény, de az ál-erényből bajosan. Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élősködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élősdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé a  erőszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgő- forgó művészkedés-műpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegős-szívű jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság és mások szennyesében túrkálás, stb.

Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény, csak gyöngeség.
Az erény mindig kiterebélyesül. Nincs az a bűn, mely ne volna közelebb az erényhez, mint a sokféle zsugorgó ál-erény.
Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy nem az erényed igáját érzed, hanem tündöklését, zamatát, erejét.
Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy erényt és bűnt egyformán és sóvárgás nélkül szeretsz.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.
A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint.
A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

Az önkínzás többnyire zsákutca; néha nagy kerülő; csak igen ritkán a legrövidebb út.
Legtöbb ember részére az élvezetekről való teljes lemondás éppoly káros, mint az élvezetekben tobzódás. Ami pedig a kettő közt van, a mértékletesség ("élvezek, de kiskanalanként, óvatosan, takarékosan"): összezsugorító.
Úgy neveld kívánságaidat, hogy ne az élvezetek és hasznok felé irányuljanak: ezzel elkerülöd a lemondást, tobzódást és mértékletességet egyaránt.

Az egyéni-embernek az élvezet, a haszon látszik leg-kellőbbnek; nem különbözteti meg az élvezetest a jótól, a hasznot a céltól. Még az emberiség sorsának javítását is úgy képzeli, mint mennél több embernek mennél kellemesebb állapotba helyezését. S az üdvösséget úgy képzeli, mint örök élvezetet és örök hasznot; holott az üdvösség az élvezetre és haszonra irányuló kívánság lidércének szétfoszlása. A kellemességnek és haszonnak kívánása semmi egyéb, mint testi mivoltodból feltörő elemi igény; ne hagyd, hogy lelked is behódoljon ennek az igénynek.

Sokan vannak lelkes és harcos katholikusok, protestánsok, izraeliták, kik Istent csak félig-meddig hiszik és vallásuk dogmáiban egyáltalán nem tudnak hinni, mindamellett ökölre mennek felekezetükért. A mozdonyból csak a kazánt vállalják, mely robbanékony, de a kerekeket nem, melyekkel járni lehet./Weöres Sándor:A teljesség felé/

Olyik ember a vallásosságot csereüzletnek nézi: az ember kötelessége, hogy jól viselkedjék, Isten parancsainak és az előírt szertartásoknak eleget tegyen; Isten dolga, hogy az embert ugyanoly arányban lássa el földi javakkal, amennyire jól viselkedett, a parancsokat követte, a szertartásokat elvégezte. Eszerint a legvallásosabb és legjobb embereknek kéne leggazdagabbaknak lenni, s a vallástalanoknak és törvényszegőknek nyomorogni kellene. Aki úgy vallásos, hogy cserébe hozzájusson a sóvárgott javakhoz: máris bebizonyította kapzsiságát és érdemtelenségét.

A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetőhelyre, vesztőhelyre: ne törődj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tőled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned.

Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzel, hatósági pecséttel, rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék.

Hát igen,elkezdődött egy új év.....egy kedves barátom egy naplójában írta,hogy írjuk össze céljainkat,rövid és hosszú távra....

Nem gondolkodtam még azon,hogy leírjam,de érdekes,hogy most,amikor egyedül ültem az éjszaka,világosan hallottam azokat a gondolatokat,amelyek megfogalmazták,mi is most számomra a cél.Vagy éppen mit szeretnék.És igen,rögtön el is engedtem.....és a mai megerősítés,hogy elolvastam azt a bejegyzést.

Mert tudjuk,semmi nincs véletlenül.És ez számomra nem csak egy frázis,hanem mélységes hit,és köszönöm,hogy ezt észrevehetem,befogadhatom,és használhatom.