Nincsen két világ, csak egy, mely külső érzékelő képességünk felé a

változó tünemény-sort, belső felismerő képességünk felé az állandólényeget mutatja.

   Az időbeliben, változóban az érzékelés igazít el, az időtlenben,

változatlanban pedig a képzelet.

   Aki elmerül önmaga alap-rétegébe, a változatlanba: ezt akárhányszor is megismétli, a változatlant akármennyire is megismeri, mégsincs róla semmi érzékelése. Amit ott megismer: nem tapasztalja, hanem képzeli;

csakhogy a változatlan éppúgy vezeti a képzeletet, mint a változó

tünemény-sor az érzékelést.

   Érzéki tapasztalat csak a változóról, szilárd tudás csak az

állandóról lehetséges. A lényegről nincs semmi érzéki tapasztalat,

csak belső felismerésen alapuló tudás; a tüneményekről nincs semmi

szilárd tudás, csak ideiglenes ismeret.

   Ha a változó "van", az állandó csak eszme; ha az állandó "van",a változó csak lidérc. "Öröklét van" és "öröklét nincs", "Isten van" és "Isten nincs", egyformán érvényes, aszerint, hogy az

állandóból, vagy a változóból nézed-e.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/