Kis türelmet...
Az
ember kétféleképpen mentesülhet
egyéniségétől: vagy alája-sűlyed, vagy föléje-emelkedik.
Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába,
vagy
valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak
benne,
eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e
látszatnak
halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik,
végképp
beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat.
És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a
személytelen, örök
mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy
börtönfal
és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan
teljességbe. Ez az
üdvösség.
Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró
kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s a haldoklás perceiben
feltáruló
időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az
elfoszló
tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs
érzés,
értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek;
szétmálló ösztöne az élet végső
roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyújt menedéket.
Az élet,változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől
iszonyodva
elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét
teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól
függ,
hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi
jószándékok
segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely
egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az
alkat
mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem
pusztul
el és őt támogatni bírja.
Ez a tisztítótűz.
/Weöres Sándor:A teljesség felé/
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Ki minek gondol
Weöres Sándor: Üdvösség
105. Befejezés
104. Az igazságról