Hogy míly tökéletes-ragyogású az élet minden dolga, csak az tudja

igazán, aki már nem óhajtja őket. Egy rablógyilkos, mikor irgalmatlanul végez áldozatával: oly közösségben van vele, mint még az ágyasa sem, soha;anélkül, hogy tudná, nem az áldozatát öli meg, de önmagát; aki ezt felfogja, nem iszonyodik tőle, hanem megtelik áhítattal. Vagy gondolj a kufárra, ki rakásra gyűjti a pénzt, mintha a felgyűlő vagyon valahová vezetne, valahol elegendő volna: a

lehetetlennel harcol, egy parány szembeszáll a mindenséggel. S hogy a

nők mílyen szépek, csak az tudja igazán, aki már nem vágyik rájuk:

ahogy egy csont szépségét, finom tagozatát nem a kutya látja, mely

rágni kivánja, hanem az ember, aki nem akarja rágni.

/Weöres Sándor:A teljesség felé/