Kis türelmet...
16 éve | 0 hozzászólás
Ez a blog az apáknak szól, hálából kedvességükért, mellyel az évek alatt elhalmoztak bennünket. Oltalmaztak, védelmeztek minket. Megöleltek, ha fájt valami, könyvespolcot készítettek, fõztek, a vállukra ültettek, szurkoltak értünk, és megszenvedték minden szívfájdalmunkat. Hogy végül örök barátaink legyenek.
Nálunk még kevesen tartják, kevesen tudnak róla, de attól még van. Ez is, mint annyi más ünnep, Amerikából jutott el Európába, ott már régóta köszöntik az Édesapákat is.
16 éve | 0 hozzászólás
Az erdész már nagyon régen magányosan élt a nagy erdõ melletti tisztáson. Talán, ha kérdezték volna, sem tudta volna megmondani, mikor került ide; minden bizonnyal a dédapja is itt élt, és az is erdész lehetett. Ádám - így hívták - nem volt már nagyon fiatal, de még öregnek sem számított. Szerette az erdõt: a fák kivágása, a telepítés, az erdei termékekkel való foglalatosság lefoglalta idejét és gondolatait. Szerényen épített házában mindent megtalált, amire csak szüksége volt.
16 éve | 0 hozzászólás
"...Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.
De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában.
A fájdalom csakugyan összetöri a szívet, védtelenül hagyva ezáltal a szív gazdáját, ilyenkor mégsem a kifosztottság érvényesül, hanem éppen ellenkezôleg, megnyílik számunkra a lehetôség arra, hogy valóban jelen legyünk a tulajdon éleünkben, s megzendüljenek szívünk húrjai.
Az igaz szeretet nem azt jelenti, hogy igyekszünk megváltoztatni vagy uralmunk alá hajtani a másikat, hanem azt, hogy éppoly fontos számunkra az, hogy a másik jól érezze magát, mint az, hogy mi jól érezzük magunkat.
16 éve | 16 hozzászólás
A sárgarépa valószínûleg Kis-Ázsiából származik, ahol több mint két évezreden keresztül vadon nõtt. A Földközi-tenger medencéjének lakói tehát már jóval idõszámításunk kezdete elõtt fogyasztották a répagyökeret.
Gyökerének alakja fajtától függõen változó, vaskos karószerû vagy gömbölyû, narancs vagy citromsárga színû úgynevezett raktározógyökér.
Levelei két háromszorosan szárnyaltak, sallangosak. Virágzat alatti gallérlevelek az alsó levelekhez hasonlóak.
16 éve | 0 hozzászólás
Szép az, amit szeretni lehet. Ami megérinti lelkünket.
Ami gondolatokat ébreszt. Megfog és felemel.
Minden szép, ami úgy emberi, hogy közben nincs benne ártó szándék. Hat, de nem telepedik ránk. Irányt mutat, ám nem kényszerít. Megmosolyogtat, megnevettet, de nem tesz köznevetség tárgyává senkit.
S miért szép? Mert örömöt ad, nyugalmat sugároz, vagy éppen felajz, munkára, jó cselekedetekre ösztönöz.
/ Szemán Ferenc /
"Hiszek a rejtett kincsekben, a szépségben, a jóságban, a szeretetben, amely ott lapul minden ember lelke mélyén, még akkor is, ha mindezt ma befüstölik a világ anyagi javakat hajhászó, hit helyett vallásokat építõ, a jövõt leromboló társadalmai.
16 éve | 0 hozzászólás
Ezek a versek annyira vonzanak engem. Szeretném, ha nem fedné a feledés homálya õket - számomra legalábbis örök értéket képviselnek.
Fogadjátok ti is szeretettel ezt a verscsokrot.
BE SZÉP
Angyali kisded
Anyjának lenni,
Bölcsöt rengetni,
Nótát zengeni
Be szép.
Gügyög? hangra
Gügyögve felelni,
Nyûgös síráson
Elkeseredni
Be szép.
Piciny kezecskét,
Lábacskát csudálni,
Ébredést lesni,
Aluvást várni
Be szép.
16 éve | 1 hozzászólás
Gyermekem?
Lehet hogy te nem ismersz engem, de én mindent tudok rólad
?Zsoltárok 139,1
Azt is tudom, hogy pontosan mikor ülsz le, és mikor állsz fel?
Zsoltárok 139,2
Minden utadat jól ismerem
?Zsoltárok 139,3
Még a hajszálaidat is mind számon tartom
?Máté 10,29-31
Mert képmásomra teremtettelek téged?
1Mózes 1,27
Anélkül hogy tudnád, bennem élsz, mozogsz, létezel
?Apostolok Cselekedetei 17,28
Az én nemzetségem vagy?
Apostolok Cselekedetei 17,28
Mielõtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek?
Jeremiás 1,4-5
Kiválasztottalak magamnak, a teremtés kezdetén?
Efezus 1,11-12
Nem véletlen születtél, életed minden napja megíratott az én könyvemben?
Zsoltárok 139,16
Én határoztam el születésed pontos idejét, és azt is, hogy hol fogsz élni?
Apostolok Cselekedetei 17,26
Csodálatosan teremtettelek meg?
Zsoltárok 139,14
Én formáltalak anyád méhében?
Zsoltárok 139,13
Én hoztalak a világra születésed napján?
Zsoltárok 71,6
Hamisan képviseltek azok, akik nem ismernek engem?
János 8,41-44
Nem zárkóztam el toled és nem vagyok haragtartó, hanem teljes szeretettel tekintek rád?
1János 4,16
Vágyom arra, hogy szeretetemmel elhalmozzalak?
1János 3,1
Csupán azért, mert a gyermekem vagy és én Atyád vagyok?
1János 3,1
Többet adok neked, mint valaha földi apádtól kaphatnál?
Máté 7,11
Mert én vagyok a tökéletes Apa?
Máté 5,48
Minden jó ajándék számodra, amelyet elfogadsz, az én kezembõl ered?
Jakab 1,17
Mert gondoskodom rólad és megadok mindent, amire szükséged van?
Máté 6,31-33
A jövõdre vonatkozó terveim mindig reménnyel vannak teli?
Jeremiás 29,11
Mert örök szeretettel szeretlek téged?
Jeremiás 31,3
Annyiszor gondolok rád, mint ahány homokszem van a tengerparton?
Zsoltárok 139,17-18
Örvendek neked hangosan énekelve?
Zofóniás 3,17
Sohasem unok bele abba, hogy jót tegyek veled?Jeremiás 32,40
Mert az én kincsem vagy?
2Mózes 19,5
Teljes szívemmel és lelkemmel vágyok arra, hogy örök életet adjak neked?
Jeremiás 32,41
Hatalmas és csodálatos dolgokat akarok mutatni neked?Jeremiás 33,3
Megtalálsz, ha teljes szíveddel keresel engem?
5Mózes 4,29
Gyönyörködj bennem és megadom szíved kérését?
Zsoltárok 37,4
Hiszen a jónak akarása is az én ajándékom benned?
Filippi 2,13
Mindent megteszek érted, sokkal boségesebben, mint ahogy azt el tudnád képzelni?
Efezus 3,20
Én vagyok a leghûségesebb bátorítód?
2Thesszalonika 2,16-17
Atyád vagyok, aki minden nyomorúságodban megvígasztal?
2Korinthus 1,3-4
Ha a szíved összetört, akkor közel vagyok hozzád?
Zsoltárok 34,19
Mint ahogy a pásztor karjára veszi a bárányát, aképpen hordozlak szívemen téged?
Ézsaiás 40,11
Egy nap minden könnyet letörlök a szemeidrõl?
Jelenések 21,3-4
És megszabadítlak földi fájdalmaidtól?
Jelenések 21,3-4
Atyád vagyok, és fiamként szeretlek, mint ahogyan Jézust szeretem?
János 17,23
Mert Jézusban láthatod, hogy mennyire szeretlek?
János 17,26
Õ az én tökéletes képmásam?
Zsidókhoz 1,3
Azért küldtem el Fiamat, hogy bebizonyítsa, veled vagyok és nem ellened?
Róma 8,31
És elmondja, hogy nem rovom fel vétkeidet?
2Korinthus 5,18-19
Jézus azért halt meg, hogy egymással megbékéltessünk?
2Korinthus 5,18-19
Az Õ halála volt a szeretetemnek legmélyebb kifejezése?
1János 4,10
Feladtam mindent amit szerettem, azért hogy megnyerjem a te szeretetedet?
Róma 8,32
Ha befogadod fiamat, Jézust, úgy engem fogadsz be?
1János 2,23
És soha, semmi nem választhat el téged az én szeretetemtõl?
Róma 8,38-39
Gyere haza, és a legnagyobb ünnepséget rendezem a tiszteletedre,amelyet a mennyország valaha is látott?
Lukács 15,7
Én mindig Atya voltam, és mindig Atya leszek?
Efezus 3,14-15
Az én kérdésem ez: Akarsz-e az én a gyermekem lenni??
János 1,12-13
Várok rád?
Lukács 15,11-32
16 éve | 0 hozzászólás
A gyanú ellenére a gyermeknap nem az államszocializmus találmánya. A Nemzetközi Demokratikus Nõszövetség 1949 novemberi határozata alapján. 1950 óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a NEMZETKÖZI GYERMEKNAPot.
A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra.
Több korábbi kezdeményezés után végül az ENSZ adott ki határozatot 1954-ben arról, hogy minden nemzet nevezzen ki egy napot a gyerekeknek. Bár igaz, hogy a kommunista országokban szép karriert futott be ez az ünnep.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Békés otthon
16 éve | 0 hozzászólás
Címkék: képek történetek