November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött esõ..."

Bisztray Ádám

November

Eljött már november didergõ hónapja,

Hideg szele a fák ágait megcsapja.

Meghalva elhullnak a sárga levelek,

Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.

Az ajtónál álló télnek hideg zúzza

A zöld ligeteket s mezõket megnyúzza.

Hideg esõ csorog, csepeg egész éjjel,

A fázékony Auster havat is hány széjjel.

Különös nap ez a mai. Ilyenkor hívõ és hitetlen megfordul a temetõben. Sokszor fáradságot és áldozatot nem kímélve az ország más részeibõl vagy egyenesen határainkon túlról, hogy egy-egy szál virágot, gyertyát helyezzen szeretteinek sírjára.Hogy miért van ez, arra talán a legtöbben

azt mondják: mert így szokás. Tény azonban, hogy ezen a napon mindenki találkozik valahogy a halállal. Találkozik a gyermek, akinek legtöbbször csak azt a számara izgalmas és játékos eseményt veszi észre a mai napból, hogy gyertyákat kell gyújtani a síroknál.

Szeretettel mindenkinek...

Az élet titka


Gyerekkoromban, az alsórácegresi nagyszederfa alatt hallottam egy történetet. Nem hinném, hogy abban a pillanatban, amikor e

lhangzott, megértettem volna minden ága-bogát. De a gyerekkorban hallott történetek együtt növekszenek velünk: virágot hoznak, kiteljesednek, gyümölcsöt érlelnek. Semmi más nem kell hozzá, csak meg kell õrizni õket. Én õrizgettem máig, éppen itt az ideje, hogy elmondjam.
Élt Rácpácegresen két család.

Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelõknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az õ csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az õ szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.

Jön az õsz


Jön immár az ismerõs
Szél lábú deres õsz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,

S harapja, kurtítja a hosszú napokat.
Kányádi Sándor

Õszül az erdõ

Tegnap százszínû
libegõ láng volt,
ma földszagú szél
karjaiban táncolt,
holnap, ha itt jársz,
s felfelé nézel,
elárvult nagy fák
üzennek a széllel.

Arannyal öntve
az erdõ alja,
kusza virgács
a bokrok barna gallya,
tüskés ág megfog
s bús õszi jajjal,
elhullt virágát
követeli rajtam.

A halottakra való emlékezés ünnepe. Az egyház az I századtól november elejét szentelte a halottak ünnepére.
Minden olyan szentnek az ünnepe akikrõl a naptár nem emlékezik meg. Ezen a napon az egyház tanítása szerint az élõ és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Ilyenkor szokás a sírok megtisztítása, virággal díszítése, gyertyák gyújtása. A virágborította sírok mellett rokonok, ismerõsök, barátok gyertyát gyújtanak és emlékeznek.

Haladj nyugodtan a lárma és sietség közepette és emlékezz arra a békére ami létezhet a csöndben. Elidegenedés nélkül, élj úgy, hogy jó kapcsolatod legyen az emberekkel. Mond ki finoman és világosan az igazságot: és hallgass meg másokat, még az egyszerû és tudatlan lelkeket is; nekik is megvan a saját történetük. Ne hasonlítsd magad senkihez: ezzel kockáztatod, hogy léhává és hivalkodóvá válsz. Mindig vannak nagyobbak és kisebbek, mint Te. Örvendj a terveidnek ugyanúgy mint a teljesítményeidnek.

"Aligha van még egy tevékenység, még egy vállalkozás, amely olyan vérmes reményekkel és kilátásokkal indul, és mégis rendre olyan kudarcot vall, mint a szeretet. Ha bármely más tevékenységgel ez volna a helyzet, az emberek mohón igyekeznének kideríteni a kudarc okait és megtanulni, hogyan csinálhatnák jobban - vagy felhagynának vele. Mivel ez utóbbi a szeretet esetében lehetetlen, a kudarcon alighanem csakis úgy lehet felülkerekedni, ha megvizsgáljuk az okait, és elkezdjük tanulmányozni a szeretet jelentését."

Erich Fromm

Szeretet...

Fokozatosan jöttem rá, hogy a legtöbb esetben a világ ígéretei csupán illúziók; az a legjobb és legbiztosabb, ha hiszünk önmagunkban, és tisztában vagyunk saját értékeinkkel.
Michelangelo Buonarroti

A bölcs ember tudja, hogy egyetlen igazi ellensége van: õ maga.
Ezt az ellenséget nehéz lerázni, és nagyon, nagyon ravasz.
Állandóan azon mesterkedik, hogyan vigyen vakvágányra minket.
Olyan ellenség ez, melyet mindig szemmel kell tartanunk, és igyekeznünk kell túljárni az eszén.