Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

 

 network.hu

 

 

 

 

 

 

 

(Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) költő.

 

Csokonai a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai közepette lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkozását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Ugyanakkor jelentőségét, éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte föl, a magyar irodalomban azonban rövidesen elfoglalta méltó helyét

 


Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben született 1773. november 17-én.

Elvégezvén 1788-ban a gimnáziumot, április 18-án az akadémiai tanfolyamot kezdte el, és Milesz Józseftől hallgatta az alkalmazott mértant, természettant és bölcseletet; a teológiai szakon Ormós András oktatta, a héber és arab nyelvet s az Ó- és Újszövetségi szentírás-magyarázatot Sebestyén Istvántól, az ágazati, erkölcsi és lelkipásztori hittudományt az egyháztörténettel Szilágyi Gábortól hallgatta. Mindnyájuk közül a Budaiaknak, kik a hazai történelmet adták elő, és Sinay Miklósnak, kitől az általános világtörténelmet és régi irodalmat hallgatta, volt reá legtöbb hatásuk. Tanulótársai közül kis kört alakított ki maga körül, hogy egymással az újabb irodalmat megismertessék; mindegyikük más-más nyelv tanulását vállalta el, ő az olaszt választotta. Gyenge szervezete mellett is éj-napot olvasással és tanulással töltött és kisebb-nagyobb költeményeket szerzett. A Békaegérharcot már 18 éves korában írta, Homérosz után ugyan, de az akkori politikai viszonyokra alkalmazta. 1793-ban Kazinczy Ferenc már barátai között említi. 1794 tavaszán nyilvános tanítónak választották, már ekkor a görög, latin, olasz és magyar költészetben járatos volt. Az 1795-96. tanévet Sárospatakon töltötte, ahol jogot hallgatott. Az országgyűlés kezdetekor Pozsonyba ment, ahol kiadta a Diétai Magyar Múzsa című lapot, mely az országgyűlés végéig tizenegy számban jelent meg.

A következő iskolai téli félévben (1794. december 6.) a főiskola ítélőszéke azzal vádolta őt, hogy az istentiszteletről elmaradozik, "társait magához híván az időt borozással és pipázással vesztegeti"; ezért azzal fenyegették, hogyha több ilyen kihágást tesz, tanítói hivatalától megfosztják. 1795-ben az elöljáróság a húsvéti ünnepekre Kiskunhalasra és Kecskemétre bocsátotta, de Csokonai a főváros közelségétől elragadtatva, nem tért vissza kollégiumába, hanem Dugonics Andrást látogatta meg Pesten. Ezután elöljáróinak elnézését és engedélyét elnyerve, ismét visszament Debrecenbe, de nagymértékű önbecsérzetéből származott összetűzései s a fegyelembe ütköző rendetlenségei miatt el kellett hagynia a kollégiumot; június 15-én a főiskola imatermében búcsúzott el tanulótársaitól.

.

1797 nyarán Komáromban ismerkedett meg Vajda Juliannával, ekkor születtek nagyrészt Lillát dicsőítő dalai, levelei. E boldog élet kilenc hónapig tartott - mint Csokonai búcsúzó levelében maga mondja - amikor a kilátás nélküli viszony Lilla férjhez adásával megszakadt.

 

network.hu



1798 tavaszán Keszthelyre ment, fölkereste Kiss Bálintot, egykori tanulótársát, akkori csököli segédlelkészt, majd átrándult barátjához Szokolay Dániel somogyi esküdthöz Hedrahelyre; innét Kaposvárra ment s visszatértében Nagybajomban Horváth Ádámot, a Hunniás íróját keresi föl, aki bemutatta a költőt sógorának, Sárközy Istvánnak Somogy megye alispánjának és a csurgói gimnázium segédgondnokának. Sárközy magánál marasztja a költőt, ki 1798 júniusának végétől 1799 májusának végéig ott tartózkodik; itt éri a kitüntetés, hogy az Erdélyi Nyelvművelő Társaság a tagjai közé választotta. Ezalatt a csurgói gimnáziumnál egy segédtanári állás volt betöltendő, s azt Sárközy közbenjárására Csokonai nyerte el. Már korán levelezésben állott Kazinczyval, Földivel, Horváth Ádámmal. Az 1798-99. tanévben a felső osztályokat tanította, és növendékei számára "A magyar versírásról közönségesen" s "Magyar költészettan" című munkákat irta. 1799 augusztusának közepe táján előadatta tanítványaival a "Pofók vagy Cultura" és szeptember 24-én a "Karnyóné" című vígjátékait. Azonban itt sem tartotta meg szigorúan a tanórákat, és a tanév alatt megfordult Bajomban, Korpádon és Csöklőn. 1799 telén hagyta el Csurgót, és 1800. májusban Somogyot.
Debrecenben elvonultan élt, de innen is kirándult néha a barátaihoz. 1801-ben Patakon volt Rozgonyinál, július 13-án Regmecen a két héttel előbb kiszabadult Kazinczynál, ismét pataki közvizsgálaton, Hangácson és Igaron, ahol augusztusig munkáinak tisztázásával foglalkozott, melynek végeztével feljött Pestre, hogy azokat a cenzúrán keresztül vigye és kinyomassa. Folyamodott a Magyar Hírmondó szerkesztőségéért, majd írnokságért a Széchényi Könyvtárnál, de hiába. Gyengélkedő egészsége miatt a nagyváradi fürdőket kereste fel, ahol ugyanakkor Kazinczy is időzött. Innen hazatért, de kevéssel azután hatalmas tűz pusztította Debrecent, és elhamvasztotta Csokonai házát is. 1804. április 10-én indult Nagyváradra barátja temetésére, mikor roppant meghűlést szenvedett. 1805. január 28-án halt meg Debrecenben


 

A közönség 1783-ban olvasta először nevét a Magyar Hirmondóban, amely utóbb gyakran hozta verseit (különösen 1801–1803-ban); a kassai Magyar Múzeumban több műve jelent meg névtelenül; Kármán Uraniája (1794) hét darabját közölte, szintén névtelenül. A szerény ifjú Kazinczy sürgetései ellenére is (akivel 1792 óta levelezett), nem lépett még ekkor ki a nagyközönség elé.

 

network.hu

 

A reményhez

 

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

 

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

 

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

 

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

 

 

network.hu

 

Barátomnak

 

Ilyen dorgálást, barátom,
Tőled már sokszor hallék,
Hogy magam miért bocsátom
Úgy el, bár vidor valék?
Mért vagyok most olyan gyáva,
Aki másszor, mint egy páva
Voltam a felőltözött
Víg gavallérok között?

 

Azt is hányod a szememre,
Hogy most bús, komor vagyok,
És hogy már ifjú létemre
Mindenemmel felhagyok,
Én, ki másszor a lyánykákat
És egész kompániákat
Kedveltetni jól tudám. -
Úgy van: Lillát bírtam ám.

 

Most pedig már bús kedvébe
Szívem csak szomorkodik,
Őltözöm csak neglizsébe,
Két orcám halványodik;
Nem kedvellek társaságot,
Sem leányt, sem cifraságot. -
Úgy van: Lillát fájlalom. - -
Óh te, eltűnt angyalom!

 

 

network.hu

 

A füredi parton




Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl:
Egy, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényjén
Jajgat és sír elpusztúlt reményjén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.



Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok,
És te, nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden.
Verd ki zengő bérceden.



Zordon erdők! durva bércek! szírtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talán több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant.
Egy szegény boldogtalant.



Akik régen jó barátim voltak,
Még felkőltek ellenem,
Üldözőim pártjához hajoltak:
Óh, miket kell érzenem,
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék.
Bár hozzájok hív valék.



Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja,
Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait.
Szívem bús panasszait.



Rózsim, aki sorvadó ügyemnek
Még egy élesztője volt,
Rózsim is, jaj, gyászos életemnek
Fájdalmára már megholt.
Már te nyugszol, drága lélek,
Én pedig még elhagyatva élek
Ennyi zaj, jaj, baj között.
Ennyi zaj, jaj, baj között. -



Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Melybe egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekbe lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana.
Mely megháborítana.



Abba tán a főldesúri jussal
Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőbe helyt fogok.
S e szigetnek egy szögébe,
Mint egy Russzó Ermenonvillébe,
Ember és polgár leszek.
Ember és polgár leszek.



Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet,
A Természet majd az Értelemmel
Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt egy Másvilágba,
Egy nem esmért szent magányosságba
Könnyezem le napjaim.
Könnyezem le napjaim.



Itt halok meg: e setét erdőbe
A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb időbe
Fellelik sírhelyemet;
S amely fának oldalába
Áll egyűgyű sírhalmom magába,
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Szent lesz tisztelt hamvamért.

Címkék: megemlékezés

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 8 éve

Üdv!

Szeretnék ajánlani egy Csokonai verseskötete, amit teljesen ingyen lehet letölteni a következő oldalról:
http://ingyenesenletolthetokonyvek.hu/konyvek/csokonai_vitez_mihaly_osszes_versei

Kellemes olvasgatást kívánok hozzá.

Válasz

id.Csik József üzente 11 éve

Szervusz!
Nagyon szeretem a kedvenceimet a szép verseket!
Bálint napja


Apropos, bizony majd el is felejtettem,
Hogy én komáromi poétává lettem.
Az eszem-iszom közt nem is jut eszembe,
Hogy egy-két rozsdás vers van itt a zsebembe.
És az ha terhekre nem lesz az uraknak,
Szoktak-e hallgatni, mikor vígan laknak?
De a vers másként is meg nem kedvetlenít,
Sőt a lágy főből is tud csinálni zsenít.
Csak elolvasom hát; aki nem hallgatja,
Flaskót emelgethet, fogát piszkálhatja.
Addig a gavallér és dáma egymással
Karta-biankázhat szemmel s lábnyomással.
Egy íly örömnappal örömképpen bánjunk,
A mi Bálintunknak minden jót kívánjunk.
Ontsunk ezer áldást zengő tiszteletttel,
Szórjuk rá a tarka vivátot tücettel,
A vígasság minden ábrázatban űljön,
A jókedv a boros kancsókba kerűljön.
Aki haza készűl, vagy pedig szomorú,
Fejébe fonassék tövisből koszorú.
De aki másokkal örvendezve múlat,
Firól fira szálljon benne az indúlat,
Hogy unokái is mondhassák, ha megholt:
Az én jámbor apám víg szívű ember volt.
Habzó glázlikat ki kell innni salvéval,
Ha megárt öntsük le fekete kávéval.
Egyszóval a kedvet ki-ki úgy megcsapja,
Amint azt mindentől várja Bálint napja.

*

De meg csak azt mondom, hogy igyunk, vígadjunk,
A borból holnapra egy cseppet se hagyjunk.
De most már jó volna azt is említeni,
Hogy Bálintot miként kelljen köszönteni.
Kezdjük hát: Élj, Bálint, sokáig, sokáig,
A szőlőt plántáló Noénak napjáig,
Annyi napig, ahány kövekkel kirakják
A vármegye-utcát, ha ugyan kirakják.
Úgy kerűlje a kár, bánat házad táját
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hogy abba a vígság örök fészket rakjon,
Melybe bonthatatlan nyúgodalom lakjon.
Az egészség, áldás öszvefont karokkal
Táncoljon pitvarod környékén azokkal.
Nemzetes kapitány és vitéz prókátor,
Itthon nagytanácsú, kívűl erős, bátor,
Ki egyszerre viselsz Verbőczit s lódingot,
Vedd kedvesen tőlem e szál rozmaringot.
Ezt általam Vénus teneked kűldeti,
Te pedig add annak, ki érdemelheti.
Hazádnak szolgáltál ekkoráig sokat,
Illő hát kedvedre élni a napokat.
De tudod, hogy sem más, sem Verbőczi nem ád
Megelégíthető vígságokat reád.
Utóljára is csak Cithere fog lenni,
Kinek karjai közt meg tudjál pihenni.
Pihenj is meg végre, mert megérdemletted,
Hymen hűs szárnyakkal lebegjen feletted.
Úgy sem bírsz már önnön szíved birtokával,
Kerítsd haza hát azt nemes rablójával,[1]
Hogy mennél hamarabb fiaid legyenek,
Kikből szolgabírák s majorok teljenek.
Végre, ha elvégzed főldi vitézséged,
S invalidus fővel a sír befog téged,
A feltámadási insurrectióval
Mennyei kvártélyba szállj trombitaszóval.
Te pedig, szent Ivo, prókátorok szente,
Kit tisztel sok apró kard és rövid mente,
Tegyél ma druszáddá bennünket s légy velünk,
Velünk, kik ma néked ünnepet szentelünk.
Többször is ejts ilyen kedvre recidivát,
Most pedig kiáltsuk: vivát Bálint, vivát.

Válasz

Nagy Ági üzente 11 éve

Értékes összállítás, jó volt olvasni. Köszönöm:-))

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

A reményhez cimű versét szeretem a legjobban,de jó volt róla olvasni,köszönöm.

Válasz

Kováts Lajosné üzente 11 éve

KÖSZÖNÖM SZÉPEN. Nagyon szép összeálltás. Jó volt olvasni.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

Búcsúzás egy lyánkától

Virágozzál, szép rózsaszál,
Jó szüléid kertébe!
S kikeletkor plántáltassál
Egy jó ifjú ölébe.
Teremj édes magzatokat,
Tőlts sok vídám tavaszokat,
Végre a mennyországba
Élj hervadatlanságba.

És ha majd e pacsirtának,
Ki most nálad énekel,
Tavasszal a kék Tiszának
Partjain túl menni kell:

Emlékezz rá jó szívedből,
Ejts egy sóhajtást mellyedből,
És az, mint rózsaillat,
A szellőn házamig hat.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm ezt a szép összeálitást!

Válasz

Nagy Anna üzente 11 éve

CSOKONAI


Egy kálomista pap s Csokonai
Egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből
S a jóbarát előtt megáll,
S: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály.

"No, ha ihatnál, hát majd ihatol,
Akad még bor számodra valahol,
Ha máshol nem, tehát pincémben;
Ottan nem egy hordó bor áll."
Szólott a pap, s leballag véle
Csokonai Vitéz Mihály.

"Ihol ni, uccu!" fölkiált a pap,
Amint egy hordóból dugaszt kikap;
"Szaladj csapért! ott fönn felejtém;
Szaladj öcsém, de meg ne állj!"
És fölrohan lóhalálában
Csokonai Vitéz Mihály.

A likra tette tenyerét a pap;
Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap.
S a csap nem jött, és a pap morgott:
"De mi az ördögöt csinál,
Hol a pokolba' marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?"

Tovább nem győzte várni a csapot,
Ott hagyta a hordót (a bor kifolyt),
Fölmén a pincéből a házba,
De ott fönn senkit nem talál.
Csak késő este érkezett meg
Csokonai Vitéz Mihály.

Hát a dologban ez volt az egész:
Kereste ott fönn a csapot Vitéz,
Zeget-zugot kikutat érte,
De csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.

A szomszédban valami lakzi volt,
Elébe hoztak ételt és italt;
És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.

Pest, 1844. november

PETŐFI SÁNDOR

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Érdemes volt elolvasni, köszi.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm ezt a szép megemlékezést Csokonai Vitéz mihályra.

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu