Február 3-a a kultuszban, névadásban, népszokásokban oly népszerű legendás Szent Balázs napja. A hagyomány szerint örmény volt, a kisázsiai Szebaszté püspöke. Számos csodája ismeretes. Egy nap egy rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából. Más alkalommal egy asszonynak visszaadta a disznaját, melyet egy farkas rabolt el. Az asszony hálából gyertyát adott neki és “kóstolót” a disznó húsából. A szent püspök az üldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. A római helytartó azonban ott sem hagyta békén a remete püspököt, s oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló testőrsége sem menthette meg, mert nem engedte harcolni őket. 316 táján végezték ki. Előbb kenderrost-fésülésre szolgáló gerebennel vagy a len, gyapjú kifésülésére való vasfésűvel kínozták félholtra, majd vízbe fojtották: belefojtották a szuszt.

Legendáinak minden mozzanata – de kultusza és a nevéhez fűződő szokások is – a téli ünnepkörrel kapcsolatos ősi hiedelmeket tükröznek. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentje (keleten a VI., nyugaton a IX. századtól). Erre utal a halszálkától megmentett gyermek legendája. A gyermekhalandóság okai közt régen az élenjáró torokgyík (diftéria) ellen a katolikus és görög vallású anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni. A legenda azonban halszálkát említ, nem betegséget, és ez arra utal, hogy Balázs már a nagyböjt szentje, a hal ugyanis böjti étel. Való igaz, hogy a böjt kezdőnapjának, hamvazószerdának legkorábbi időpontja Balázs napjára következik

A torokfájósok különös becsben tartják ezt a dátumot, az őket ápolók pedig ilyenkor parázsra vetett alma héjával füstölik meg a szenvedőket, hogy ezáltal a betegséget, fájdalmat okozó gonoszt elűzzék belőlük. Ha ezen a napon templomba mentek, akkor a pap két összekötött égő gyertyát tart a nyakatokhoz, és arra kéri Istent, hogy Szent Balázs püspök esedezésére óvja meg az áldást kérőt a torokbajtól.

Szükség is volt az erős torokra, hiszen az a diák, aki nem volt beteg, jelmezbe öltözve kopogtatott be szomszédaihoz, hogy adományokat gyűjtsön az iskola számára, és új diákokat toborozzon. A hagyományról az ezerhatszázas évektől kezdve találhatók rendszeres feljegyzések, melyek az iskoláskorú gyermekek jelmezes szomszédolásáról szólnak, és amelyek köszöntési és adománygyűjtési célból történtek. Az adományként kapott szalonna, zsír, bab, tojás, az iskolai tanítót illette, aki cserébe megvendégelte diákjait. Mondhatni, egyfajta segítség volt ez a szegény tanítónak.

Ezen kívül Balázs napját az egészség- és termésvarázslás, a gonoszűzés, a madárűzés, és az időjárásjóslás napjának is nevezték régen. Szokás volt, hogy a magyar szőlősgazdák a földjük négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét arra számítva, hogy Balázs így majd megvédi a szőlőket, és szőlőéréskor elűzi a madarakat, hogy azok ne tegyenek kárt a szemekben.

Nagy költőnk Babits Mihály súlyos gége betegségben szenvedett, s Balázsolás c. versében kér segítséget a szenttől, hogy gyógyítsa meg.

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól, s a veszedelmes mandulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek - de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel... Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén -
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifúlva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan olyan megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már... Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér ízét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea

(részlet)

Balázs (Blasius) annyi, mint ‚nyájas’ (blandus), vagy mintegy belasius, a bela, azaz ‚öltözék’ és a syor, azaz ‚kicsi’ szavakból. Nyájas volt beszédének édessége miatt, az erények öltözékébe öltözött, s kicsi volt erkölcsének alázatossága miatt.

Balázs bővelkedett a szelídségben és a szentségben, s ezért a keresztények Cappadocia Sebaste nevű városában püspökké választották. Miután a püspökséget elvállalta, Diocletianus keresztényüldözése miatt egy barlangba vette be magát, s remeteéletet élt. Madarak hordták néki az élelmet, és a vadak egy szívvel, egy lélekkel sereglettek hozzá. Addig el sem távoztak tőle, míg áldólag rájuk nem tette a kezét. Ha pedig valamelyik megbetegedett, tüstént őhozzá ment, és teljesen visszanyerte az egészségét.

A vidék ura egyszer vadászni küldte katonáit, s azok máshol hiába fáradozván véletlenül Szent Balázs barlangjához jutottak, ahol nagy sereg vadállatot láttak álldogálni. Igen megdöbbentette őket, hogy semmiképpen nem tudják elejteni azokat, s jelentették uruknak. Az még több katonát küldött, s megparancsolta, hogy az összes kereszténnyel együtt vezessék elébe Szent Balázst.

Azon az éjszakán háromszor megjelent Krisztus Szent Balázsnak, ezt mondván: “Serkenj föl, s mutass be nékem áldozatot!” S íme, odaérkeztek a katonák, ezt mondván: “Gyere ki, hívat a mi urunk!” Felelt nékik Szent Balázs: “Jól tettétek, hogy eljöttetek, fiaim. Most már látom, hogy Isten nem feledkezett el énrólam.”

Velük ment, s egy percre sem hagyott fel a prédikálással, és sok csodát tett a szemük láttára. Akkor egy asszony a lába elé vitte haldokló fiát, akinek torkán akadt egy halszálka, és könnyek között kérlelte, hogy gyógyítsa meg. Szent Balázs pedig kezét reá vetvén imádkozott, hogy a fiú és mindazok, akik az ő nevében valamit kérnek, nyerjék el a gyógyulás ajándékát, s a fiú mindjárt meggyógyult.