AzUNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét A ZENE VILÁGNAPja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.

Életünket keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsőtől a sírig (vagy még azon is túl). A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette. Ezért is van az, hogy ,,a dal korlátlan hatalmat ad annak, aki ért hozzá" - vélekedett Szabolcsi Bence.

Most, a Zene világnapján akár aktív művelői, akár passzív élvezői vagyunk ennek az isteni adománynak, gondoljunk azokra, akik énekelnek, muzsikálnak, tanítanak belső igényességük által, természetes emberi vággyal. Gondoljunk rájuk szeretettel, mert segítenek minket, célt adnak, rendre és türelemre tanítanak. Megteremtik bennünk - ha hagyjuk - a Kodály megálmodta "nagy Harmóniát", amikor majd igazán azt mondhatjuk: Örvendjen az egész világ!

A zene varázsa

Halk  zene szól szobámban, hallgatjuk  Én s magány
Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.
Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,
Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.
Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,
Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik
A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,
A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.
Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,
A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.


Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam
A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.
Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim
Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,
Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,
Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele
Tóth János  

Elragad a zene ..a lelkem vonaglik ahogy megérinti fülem a ritmust
Jó elmerülni, semmire sem gondolni csak várni, hogy elsodorjon az ár, eltemessen a képzelet, s tudatom mögött új tánc szülessen, lebegő, könnyed, ringató , zaklatón doboló, majd remegő, reszkető, megismételhető, lefényképezett érzés. Szavak nélkül kiált fel benne a csalódás, a belenyugvás és a megbocsátás, a soha el nem felejtés, a búcsúzás, a büszke önmegtartóztatás.
Láttál már valaha fénypontokat kergetőzni a sötét szoba üres falán a függöny mögül beszökő városi fényekből?
Ha követed tekinteteddel, átveheted a részeg mozgásukat, követheted ahogy elcsábulnak a sötétnek, hol elveszve, hol újra előbukkanva, játszadozva, csiklandozva, tudattalanul, s mégis oly szabályosan, mindig új formát öltve, kitalálhatatlanul és egybeolvadón..
Szeretem a zenét akkor is ha ringat, ha összeszorít, s akkor is ha hullámzik, kerget vagy zuhanni hagy.
Hé ismersz-e bárkit aki nem adja meg magát a zenének? Ő diktál, ravaszul rángat a fülünknél fogva. Belemászik, ugrándozik, majd még egy ugrás, s csúszik is vérkeringésünk reszkető útvesztőjében. Rosszul leszel, szúr a szíved de nem mondanál le róla, minél nagyobbat üt annál nagyobbra tekered a hangerőt hogy beléd költözhessen, elvarázsoljon arra a pár órára amíg tehetetlenül fekszel az ágyon, s átadod magad neki míg végül megsemmisüléseid után újjászületsz...........

Mozart hallgatása közben

"Csak a derű óráit számolom",
mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
a napóráé. Láttam én is a
latin szöveget, s lelkem bánata
irígyelte a vidám öreget,
aki oly bölcs betűket vésetett
a buta kőbe...Bár, ki tudja, nem
rögtönzés volt-e csak, szellemesen
dacos sugallat az a gondolat?
Dac és sugallat bennem is akadt
egykor, de az árny mindig súlyosabb
maradt a fénynél...A felhők fölött
kellett volna elfogni az örök
tündöklést! a nap arany árvizét,
tengerét! az édes könnyelmüség
lepkeszárnycsókú pillanatait,
s főképp azt, melyben a mámor lakik,
az ifjú gyönyört, melynek kései
mása most annyi váddal van teli:
a szeszként libbenőt, a legvadabb,
a villámgyors tigris-szitakötőt,
a kékzománc tüzet, a zizzenőt,
ki kedvesével a kéj nyolcasát
gyűrűzve libben láng-deleken át
s alkonyi csöndön!...Tavak, mocsarak
szittyói közt,szikrázó ég alatt
ma is szállok én...csak testben öreg...
(Nono! - mordúl bennem a szörnyeteg
igazság)...Igen, azt a testtelen
úszást, lebegést kéne, istenem,
utólérni, a könnyüt, úgy amint
a gyermekkor csinálta, most, megint:
a sellőkét a vízben, szúnyogét
fátyolködében, csak az örök ég
örök hajósa lenni, ahogyan
ma is visz a képzeletem-agyam,
valahányszor párologtat-emel
a kép, mint karmestert a pálca, mely
fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!
Ó, igen, a fényt, napot, a derűt,
illatok táncát, szélhalk őzikét,
s fenn a kékben a habos gőzökét,
azt kellene most visszahozni, hogy
átjárjanak új, forró áramok,
nem a grönlandi szörnyek, nem ezek
a jegesmedve s rozmár hidegek,
melyektől annyit szenved a szegény,
hogy a pokolba vágyik, s annyit én; -
kinti rémüktől félve hallgatom
Mozartot, s tünődöm a tavaszon
vagy akárcsak a múlt nyáron (pedig
az is vén volt már, ötvenötödik!):
és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték,te, tündér mámora
hitnek, reménynek: árnycsík a falon
a nagy fényben, s a szívben nyugalom,
s üvegparázsként égő sugarak
az élő lomb tengerzöldje alatt,
s bölcseség, a vidám öregeké,
amilyen azé lehetett, azé
a napórásé, ki - "Non numero
horas nisi serenas!" - drága jó
intelmét adja, még most is, tanácsul:
"Csak derűs órát veszek tudomásul!"

/Szabó Lőrinc, 1955/

KODÁLY

Mikoron már a sírásók jártak,
s a gyávák rendre halálra váltak,
meg-meginogtak szintén a bátrak,
mikoron nyelv és torok már kiszáradt,

tetőgerendánk roskadt recsegve,
ablakainkat jég ökle verte,
sovány falatunk iszonyat ette,
sőt gyakran azt is szájunkból kivette,

mikoron a jó, erős bizalmat,
a bennünk élőt úgyis, ha hallgat,
nem bírták szóra semmi hatalmak,
s kötél adott vagy vándorbot nyugalmat:

a háborgónak, némán nyögőnek
fülébe vágott mentőn az ének,
hangja a kínnak, hangja az éjnek,
a sarjú kedvnek, a makacs reménynek;

fülébe vágott forrón a hangod,
kiálthatott már, aki szorongott,
nevén nevezted benne a gondot,
előtte mondtad, amit végre mondott.

És lett az ország országnyi zengő,
hangos liget, nagy, mesebeli erdő,
s akár ujjongó, akár kesergő,
támadt szavad rá, erre, arra kellő;

támadt szavad rá borús, virágos,
szelid-zúgású és áradásos:
csöng a gyerekszáj, dobban a táncos,
harsan a Psalmus, mesél Háry János;

harsan, mesél, csöng örökre most már,
mert véghezvitted, amibe fogtál,
s úgy mentél el, hogy megállapodtál
a múlhatatlan fényű csillagoknál.

Csorba Győző

A zene az kell...

Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel.
a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!
Mert a jó, a rossz csak szó, olyan ami sokszor változó,
de egy ismerős hang, az megmarad, máris érzed, hogy védve vagy,
a dal egy biztos hely!

A zene az kell, mert körülölel, és nem veszünk majd el.
Ha van elég szív, az sokat segít, bár úgysem adjuk fel.
Köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás.
De hogy éjjel mindenki álmodik, nagy bajt nem csinál hajnalig,
ebben egyformák!

Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erős, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindeki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, a dal csak így lesz szép!

Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel,
és van, aki majd játszik, és sose nő fel.
de van aki majd ír, és lesz, aki zenél,
és van aki majd bátran és okosan él.
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindeki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, s a dal csak így lesz szép!

Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erős, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindeki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, a dal csak így lesz szép!

Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erős, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindeki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, a dal csak így lesz szép!

A zene az kell, mert nem adjuk fel,
egy ritmus vagy jel, csak ne vesszünk most el, a zene az kell, mert körülölel,
ha van elég szív, a dal az csak így lesz szép!