Mosható, avagy az élet értelme

Egy plüssmaci ült a játékbolt egyik polcán, és nagyon magányos volt. Volt a jobb kezén egy "60 fokon mosható" cédula, azt hitte ez a neve. Mosható nagyon magányos volt, mert az összes játékot megvették mellõle, egyszer csak úgy gondolta elindul, hogy megtalálja az élet értelmét.

Elõször egy egérrel találkozott, megkérdezte tõle mi az élet értelme?

Az egér azt mondta:
Gyûjtögetni, hogy mindig tele legyen az éléskamra.

Ez Moshatónak nem tetszett.

A zene hat a lélegzésre, a vérnyomásra, az immunrendszerre, a hangulatra, befolyásolja az emésztést. Gyógyító erejét sokféleképpen felhasználják az orvosok.

Az egyik hamburgi klinikán nehéz mûtét elõtt Chopin zongoraszonátáinak segítségével oldják a feszültségét. Máshol Dvorákra esküsznek. A jól megválasztott muzsika az aneszteziológusok szerint is sokat javíthat a beteg állapotán. Hatására rendezõdik a szív ritmusa, csökken a vérnyomás, lassul az anyagcsere, gyengül az izomtónus.

A legendák világából egy mese, mely elvarászolt megint:

A Gyilkos-tó legendája (gyönyörû:)))))

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye.

Egy napsütéses júliusi délelõtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvébõl a szuszt, és aki a legszívezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is.

Este álmatlanság lett úrrá rajtam, így kihasználva az idõt, elõvettem gyermekkorom szalvétagyûjteményét, hogy egy  Kedves Barátom unokájának válogassak belõle.
Ahogy a kezembe vettem a már-már megsárgult papírszeleteket, velük együtt törtek fel bennem gyermekkorom emlékei is. Van köztük közel 40 éves darab is. A száma pedig??? ...sosem számoltam, de 3000 db. körül biztosan van.
legszívesebben minden egyes szalvétámat "bemásolnám", s lehet emlékeznének páran azokra az idõkre, amikor Pityke õrmester, Dr.

az én értelmezésemben....

Ki a barát?
Aki mindig mellettem áll?
Aki érzi minden rezdülésem?
Aki úgy ismer, mint senki más?

A barátságnak is vannak fokozatai. De akkor, azt hogy nevezzük?
Hogy tudunk szavakkal különbséget tenni barát és barát között?

Egy félbevágott hagyma jut eszembe. A közepe csupán egy szûk kör.
A nagyon kevesek, a kiválasztottak. Bennük bízok, õk ismernek a legjobban, de õk sem teljesen, hiszen még önmagam számára is tudok meglepetést okozni.

Szép napot mindenkinek!

Tudod a bohócnak is több arca van.
Amit te látsz az a külső világ.
Amit nem látsz, azt csak ő éli át.
A sok mosoly néha sok könnyből fakad,
de ha nincs könny, nincs szórakoztatás.
Talán gyakran szomorú, talán gyakran vidám,
De mindig nevetve mondja, hogy
Szép napot mindenkinek!

 Egy öreg farkas élt egy erdõben. Magányos volt egész életében... Egyetlen társa volt csupán: a sápadt Hold.

Farkas apót szerette az erdõ minden lakója. Szerették õt az erdei szellemek is. A szél szívesen borzolta kopott bundáját, amit a langyos esõ mosott olykor tisztára, hogy aztán a nap jótékony, meleg sugarai szárítsák meg azt. Farkas apó mégis magányosan élt. Minden éjjel kiült az erdõ szélére, ahol azok különös fák nõttek, amelyeknek mintha apró csillagok izzottak volna az ágain.

A szomszéd házban él egy fiatal nõ a fiával. Néha együtt ücsörgünk a parki padon, ha frisslevegõre, napfényre, vagy csak egy jó beszélgetésre vágyunk. Elmeséli a saját történetecskéit azon az ízes magyar nyelven, amelyet csak Erdélybõl jött magyarjaink beszélnek.

Öten vannak testvérek, a többsége férfi, de csak Õ merészelt szerencsét próbálni itt Magyarországon. Az otthonmaradottak csak irigykednek és várják haza meleg szeretettel, aggódással. Még mindig nem vált magyar állampolgárrá, a vizsga még elõtte áll.

Gyermekkoromban, otthon nálunk mindenki olvasott. Anyám is, apám is, nagyszüleim is. Ahogy elnéztem az arcukat, amint a könyv fölé hajolva hol elmosolyodnak, hol elkomorodnak, hol meg feszült izgalommal lapoznak egyet, azon gondolkoztam: hol járnak? Meg se hallják, ha szólok hozzájuk, s ha végre rám figyelnek, mintha visszajöttek volna valahonnan. Miért nem visznek engem is magukkal?
Mi van a könyvekben, mi az a titok, amit nem osztanak meg velem?
Aztán megtanultam olvasni. És megtudtam, mi a könyvek titka.

- Úgy határoztunk - mondta Bruckner Szigfrid -, hogy elvesszük tõled a virágot.
- Jaj ne! - esett kétségbe Vacskamati.
- De igenis elvesszük! - Dömdödöm - mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
- Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
- Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
- Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
- Igen - mondta.
- De hiszen nem öntözött!
- Tudom - mondta a virág.
- De hiszen nem kapálgatott!
- Tudom - mondta a virág.

Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az égre, óvatosan bontogatva ki a világot.

Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.

Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra és a megszokottság ne törjön ránk.

Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidõnaplónk, bankkártyánk, karóránk. Hogy cipõt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.

Jó lenne egyszer közel engedni a csodát.

Vándorolni hatalmas mezõkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál, - nem elvárva a mezõ zöldjét, a virágok színét, illatát, a szirmok bársonyát.

 
"A süni szívébe akkor kezdte belopni magát a szomorúság, amikor az õsz beálltával nem talált már több lehullott piros almát a fák árnyékában.
A puha avar sem tompította bánatát, amelyben reggelente a forrás vizéig gurult.
Most nem is volt hozzá kedve, csak bandukolt lefelé a keskeny ösvényen, s közben azon morfondírozott, miért is van olyan egyedül.

Bár kedves kis sün volt, mégsem kereste a többi erdei állatka társaságát. Amolyan magányos életet élt, bár jóban volt mindenkivel, mégsem mondhatta el, hogy igazi barátja volna.

Járt a lakótelepi fagyizóhoz egy idõsebb "úr" - aki megmozgatta a fantáziámat. Törzsvendég fagyizó volt õ is, akár csak én. A fagyira nyár elején szoktam rá. Lehet, hogy boldogság hormonokra van most nagy szükségem??...Bár a miért most egyáltalán nem fontos...na szóval: az "Úr" feltûnõ eleganciával öltözködött, ami kis lakótelepünkön eléggé szokatlan. A fagyizáshoz mi tagadás én is csak "játszóruhában" szoktam megjelenni.
Minden valamirevaló férfinak azonnal a kezét figyelem meg elõször, így tettem vele is.

Ha egy férfi elrabolja a feleségedet,
nincs annál nagyobb bosszú,
mintha hagyod, hogy megtartsa!
(Sacha Guttry)


Szerintem nincs semmi ahhoz fogható,
amikor az ember egy jó könyvel bújik az ágyba.
Vagy egy barátjával, aki már olvasott könyvet!
(Phyllis Diller)


Ha az idõ tényleg nem jelent semmit a számodra,
kezdj el internetezni!
(John Dvorak)


Sohasem tagadok, sohasem mondok ellent, idõnként felejtek!
(Benjamin Disraeli)


Várni valamit a semmiért, a remény legnépszerûbb formája!

A minap hazafelé tartva, a házunk elõtti zöldben megpillantottam egy matató, zörgõ sündisznót. Hatalmába kerített az ártalmatlan kíváncsisággá civilizálódott vadászösztön, s önkéntelenül is visszafojtottam lélegzetemet. Csodáltam a kis állatot, amely képzeletünkben kedves, puha, csillogó nózijú plüssfiguraként él, de valójában szúrós, tüskés, visszahúzódó és nem túl barátságos. Persze talán épp ez vonzó benne: a felfedezés és a meghódítás vágyát csiholja ki belõlünk.

Egy újabb nap, egy újabb hét, egy újabb hónap és egy újabb év
... Megannyi álom, terv, fogadalom és cél... Megvalósult és összetört
.... Mintha csak egy szõnyeget húznának ki alólunk, amin megpróbálunk tudásunk és képességeink szerint lavírozni, egyensúlyban maradni
......Figyelni a billenéseket, az irányváltozásokat, hogy alkalmazkodni és elfogadni legyünk képesek a megváltozott körülményeket is
... Vagy éppen a még mindig változatlanokat
....Változunk, változtatunk...

Jobb, mint a sírás - mert felfelé ível az ajkunk és nem lefelé.
A nevetõgörcs mégis csak jobb - mint az izomgörcs vagy a sírógörcs.
A lyukak megjelenése at arcon - szépségünk emelvén ezzel.
A nevetés növeli a súlyunkat - nagyot nyomunk a latba...
Fellazítja hályainkat és valahol mégis csak lefogyaszt.
Ha mégsem fogyunk tõle, lazábbak leszünk - de vigyázat, szét ne essünk.
A nevetési könnyek édesek - míg a sírásé sósak.
A nevetés megmozgatja összes belsõ szerveinket - az epét sem kímélve.

Eszembe jutott egy régi történet. Már nem tudom, hogy hol hallottam, de azt igen, hogy órákig nevettem rajta.

Sokáig kétségbe vontam a sztori valóságtartalmát, de rájöttem, hogy nem az a lényeg. Mindegy, hogy igaz vagy sem. A történethez tudni kell, hogy hõsünk rajongott a tetoválásokért. Évekig töprengett, de soha nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy felkeressen egy tetováló szalont. Valami különleges, egyedi dolgot akart magára varratni. Olyat, amilyen senkinek nincs.

Mondjátok?nem hiányzik?
- a kurblis korcsolya
- a kis szerencsi csoki, amin magyarországi várak fotói voltak
- a narancsos limonádé por
- a zöld roller fehér fogantyúval
- a csepel bringa, meg a kemping
- a zenebutik
- Móka Miki és a versmondó lány
- A teadélutánok szégyenlõs egymásra nézései
- A Tévétorna
- A csillebérci úttörõtábor.
- A 10,20,50 forintos sorsjegy.
- A budai Ifjúsági Park

- A tabáni LGT koncertek május elsején
- A csatos bambi
- Az Alföldi cipõ és papucs
- A Sió szandál
- A lengyel gyártmányú négykerekû (nem gumis) görkorcsolya
- A Táncdalfesztivál
- A Vivát Benyovszki
- Az Orion ûrhajó
- A Rakéta porszívó
- egymillió fontos hangjegy
- fém építõ játék
- iskolaköpeny
- a kettõs rangadó a népstadionban
- a mozi, kényelmetlen székekkel
- a május elseje
- Telefonhoz tantusz
- A jeges kiabálása, a csákány lendülése és az arcomba csapódó jégszemcsék, ha a szomszéd néni csak fél táblát kért.

Horváth-Varga Sándor - Amit az élettõl akarok

Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezõt
Virággal ültetni be tar mezõt
És meglocsolni a sivatagot
Ez - mit az élettõl akarok

Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztõ a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez - mit az élettõl akarok

Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövõt
És erõs oltalmazhat serdülõt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez - mit az élettõl akarok

A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték-e
Csak adni, magadból õszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez - mit az élettõl akarok

Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez - mit az élettõl akarok

 

Kamarás Klára: Valaki mindig visszahív

Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék fojtogat,
hiába minden áldozat:
valaki mindig visszahív...

Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll...

Szegény, bolond fejemre száll
a sûrû éj, s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végsõ pillanat...
de mindig van egy fénysugár...

Mindig akad egy fénysugár,
egy halvány, foszló fénybogár
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s csupa jót ígér
mikor úgy érzem, nincs tovább.

 



Az ember egykedvûen ballagott haza az orvostól. Kezeit zsebrevágva, nem nézett se jobbra, se balra, csak maga elé meredt szomorúan. Egyedül volt, nem tartozott senkihez, nem tartozott felelõsséggel senki iránt. Ezért vette tudomásul olyan lakonikus nyugalommal a diagnózist: nem gyógyítható. Nem fájt neki semmi, csak rótta az utcákat, a szemerkélõ esõben, hideg, alattomos szélben.