Gyermekkoromban, otthon nálunk mindenki olvasott. Anyám is, apám is, nagyszüleim is. Ahogy elnéztem az arcukat, amint a könyv fölé hajolva hol elmosolyodnak, hol elkomorodnak, hol meg feszült izgalommal lapoznak egyet, azon gondolkoztam: hol járnak? Meg se hallják, ha szólok hozzájuk, s ha végre rám figyelnek, mintha visszajöttek volna valahonnan. Miért nem visznek engem is magukkal? Mi van a könyvekben, mi az a titok, amit nem osztanak meg velem? Aztán megtanultam olvasni. És megtudtam, mi a könyvek titka.
Ezt ugyan nem juttattad el hozzám, de megtaláltam a cimkéid között keresgélve. Már megint egy olyan terület, amely számomra is az egyik legfontosabb dolog a világon.
Már kicsi koromban segédkeztem a kis falusi könyvtárban, mert hihetetlenül izgalmasnak találtam mindazt, amit a könyvekben leltem.
Talán azért is válaszottam egyik szakomnak a főiskolán a könyvtár szakot.
Nagyon-nagyon sokat olvastam, kicsi koromban meg sem jegyeztem a címeket, szerzőket.
De én is mindig úgy olvastam, hogy beleéltem magam a történetbe, s azonosultam valamelyik szereplővel. Elképzeltem azt, hogy melyik szereplő milyen lehet, hogyan néz ki, milyen a táj, ahol a történet játszódik ... stb.
Ezért van néha, amikor egy megfilmesített változatát nézem egy regénynek például, hogy hiányzérzetem támad, vagy nem tartom jónak a szereplők kiválasztását, vagy a szinkront...
Szerencsére a gyermekemet is rá tudtam vezetni a könyvek iránti rajongásra.
Egyébként aki sokat olvas, annak a szókincse sokkal, de sokkal nagyobb, mint azé, aki ezt a csodálatos tevékenységet nem műveli.
Megnézhetjük a mai középiskolásokat, akiknek - persze tisztelet az elenyésző számú kivételnek - minimális a szókincsük, és a képzelőerejük és igen alacsony szinten áll.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
A könyv
17 éve | 5 hozzászólás
Gyermekkoromban, otthon nálunk mindenki olvasott. Anyám is, apám is, nagyszüleim is. Ahogy elnéztem az arcukat, amint a könyv fölé hajolva hol elmosolyodnak, hol elkomorodnak, hol meg feszült izgalommal lapoznak egyet, azon gondolkoztam: hol járnak? Meg se hallják, ha szólok hozzájuk, s ha végre rám figyelnek, mintha visszajöttek volna valahonnan. Miért nem visznek engem is magukkal?
Mi van a könyvekben, mi az a titok, amit nem osztanak meg velem?
Aztán megtanultam olvasni. És megtudtam, mi a könyvek titka.
Címkék: könyv olvasás
Utolsó hozzászólás
Tovább