"A süni szívébe akkor kezdte belopni magát a szomorúság, amikor az ősz beálltával nem talált már több lehullott piros almát a fák árnyékában.
A puha avar sem tompította bánatát, amelyben reggelente a forrás vizéig gurult.
Most nem is volt hozzá kedve, csak bandukolt lefelé a keskeny ösvényen, s közben azon morfondírozott, miért is van olyan egyedül.

Bár kedves kis sün volt, mégsem kereste a többi erdei állatka társaságát. Amolyan magányos életet élt, bár jóban volt mindenkivel, mégsem mondhatta el, hogy igazi barátja volna.
Megmosakodott a lassan csörgedező vízben, megrázta magát, és elindult vissza az úton. Úgy érezte a szíve egyszerre üres és nehéz.

Egy öreg, kiszáradt tölgy alatt lakott takaros kis kuckójában.
Ahogy nyitná az ajtót, egyszer csak egy apró, színes szárnyú pillangó röppent a kilincsre.
-Hogy hívnak?-kérdezte a süni.
-A pillangó nem válaszolt, csak megrebbentette szárnyait, és könnyedén, kecsesen a süni vállára repült.
És a süni szíve megtelt valamivel, amitől hirtelen olyan könnyűnek, és jókedvűnek érezte magát, hogy legszívesebben nagyott ugrott volna.

De ehelyett óvatosan kinyitotta az ajtót, és besétált a kuckójába.
A pillangó körberöppent a kis szobán, majd megpihent az egyik cserepes virágon.
A süni óvatosan leült elé, és csak nézte-nézte az apró, törékeny pillangót, a csepp fekete csápokat, bársony szárnyacskákat, amelyen oly gyönyörű színek alkottak leírhatatlanul szép mintákat, hogy a süninek még a szeme is könnybe lábadt.

Csak mikor már kezdett beesteledni, akkor kapott észbe, gyorsan összecsapott valami vacsorát, meglocsolta a virágokat és kiseperte a konyhát.
Közben oda-oda pislantott a pillangóra, félve, nehogy eltűnjön, de az nem mozdult.
Aztán boldogan bújt ágyba, úgy helyezkedett, hogy fekve is láthassa a kis jövevényt. A pillangó hangtlanul felröppent, és megpihent a kiságy végében. A süni sokáig feküdt még nyitott szemmel. Azon az éjjelen mosolyogva merült álomba.

Másnap reggel vidáman ébredt.
Úgy tűnt, a csodálatos pillangónak esze ágában sincs továbbállni.
A süni kicsit félve nyitotta ki az ablakokat, hogy kiszellőztessen, de a pillangó csak könnyedén leírt egy-két kört a tisztáson, megpihent néhány színes virágon pár röpke pillanatig, aztán újra belibbent az ablakon.
A süni ugrándozva indult a forráshoz, a pillangó pedig mindvégig ott röpködött körülötte.
-Olyan gyönyörű vagy! - mondta neki a süni. - Amióta velem vagy, minden olyan szép lett. Vigyázni fogok rád, és szeretni foglak, amíg csak élek.

A napok ugyanúgy teltek, a pillangó mindehová magával kísérte a sünit, úgy tűnt, végleg mellette marad már.
A süni szíve csordultig telt boldogsággal, mindenkit nevetve üdvözölt, egész nap vidáman ugrándozott, a kertje megszépült, s kis lakása ragyogott a tisztaságtól.

Az egyik reggelen kis mókuscsapat játszadozott a tisztáson.
A pillangó kiröppent, és könnyed tánccal köszöntötte az apró sereget. Azok kacagva kergetőztek vele, ugráltak az ágakon és cigánykereket hánytak örömükben.
A süni összeszorított szájjal figyelte az ablakból.
Két órába is beletelt, mire megjött a kis mókusok mamája, és továbbindultak.
A pillangó megpihent az ablakpárkányon.
A süni szíve haraggal telt meg.
- Hogy lehetsz ilyen? Csak játszol, és rólam teljesen megfeledkezel!
Én közben takarítok, teát főzök, virágot locsolok.
Te pedig csak repkedsz ott kint.
Hogyan tehetsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen önző?

A pillangó összedörzsölte apró csápjait, s a süni orrára repült.
Onnan tovább, leírt egy kis kört, megcsiklandozta a süni fülét, majd a magasba emelkedett, és eltűnt a fák között.
A süni szeme kerekre nyílt.
Aztán kirohant a tisztásra, de a pillangónak már nyoma sem volt. A kétségbeesés összeszorította a torkát.
Rohanni kezdett az erdőben.
Minden levél alá bekukkantott, minden apró ágat megnézett, de hiába. Egyedül maradt.
Sírva rogyott le egy kőre, a fejét arcába temette, és keserves zokogásban tört ki.
Egy öreg harkály ült a fán mellette.
Sok telet megért már, az erdőben mindenki tisztelte bölcsessége és jósága miatt.
-Ejnye, no, mi bánthat egy ilyen takaros kis sündisznót?

A süni könnyeit nyeldesve mesélte el, hogyan talált rá a csodálatos pillangóra, hogyan éltek boldogan, és hogyan hagyta őt most magára végtelen keserűségben...
A harkály egy darabig hallgatott. Aztán megkérdezte:
- Mondd csak gyermekem, milyen is volt ez a pillangó?
A süni letörölte könnyeit, és megpróbálta szavakba önteni azokat a csodálatos színeket, mintákat és alakzatokat, amiket a pillangó szárnyán látott.
A harkály bólintott.
-Értem már... Ne búslakodj, kis barátom!
A boldogság pillangója ritka vendég nálunk. Váratlanul érkezik, de sosem tudhatod, meddig marad nálad.
Ne sírj, visszatérhet még hozzád.
De nem várhatod el, hogy egész életedben csak melleted legyen! Ha jön, örülj neki, csodáld, szeresd, de soha ne tegyél neki szemrehányást, mert akkor azonnal tovább áll.
A süni letörölte könnyeit.

-Akkor most mihez kezdjek?
-Ideje tüzifát gyűjtened. Nyakunkon az ősz...

Aznap éjjel a süni a pillangóról álmodott..."