Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az égre, óvatosan bontogatva ki a világot.

Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.

Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra és a megszokottság ne törjön ránk.

Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk. Hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.

Jó lenne egyszer közel engedni a csodát.

Vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál, - nem elvárva a mező zöldjét, a virágok színét, illatát, a szirmok bársonyát.

Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új értelmet adni új fogalmaknak és kötni új barátságot a világgal és magunkkal-és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint ..

És eldobni minden nem a kupacunkba valót. Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását. Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni, hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla, hogy ahogy a pók fordul hálójába , jóllakottan bújjunk az éjszaka csendjébe ..

Végre kinyújtózva önmagunkban..

.. Egyszer így lenne jó.