Albert Einstein 1879. március 14-én született a németországi Ulmban. Apja, a nem túlságosan tehetõs Hermann Einstein, matematika iránti hajlamának továbbápolásáról anyagi okokból volt kénytelen lemondani, s lett belõle kereskedõ. Anyja, Pauline Koch, már vagyonosabb családból származott, a Koch papa meg is engedhette magának, hogy zenei tehetséggel megáldott leányát taníttassa. Albert mindössze egyéves volt, amikor az Einstein család Münchenbe költözött. Itt járt elemi iskolába és gimnáziumba is, amit még elvégzése elõtt otthagyott. A család ekkor költözött Milánóba, s innen már Albert egyedül ment Zürichbe. A fõiskola után két évig házitanítóskodott, majd megkapva a svájci állampolgárságot, rendes munkahelyet is talált magának: a berni Szövetségi Szabadalmi Hivatal ügyvivõje lett. Közben tovább tanult a zürichi egyetemen és 1903-ban megnõsült. Az újvidéki illetõségû Mileva Maricot vette feleségül. Két gyermekük született: Hans Albert 1904-ben és Eduard 1910-ben. E házasság azonban nem bizonyult tartósnak. Már 1913-ban, amikor Einstein Berlinbe költözött (a berlini Vilmos Császár Intézet igazgatói állását és a berlini egyetem egyik katedráját kínálták fel neki), a családja nem követte õt. Hivatalosan 1919-ben váltak el. Utána másodszor is megnõsült. Unokahúgát, apai nagybátyja lányát, Elza Einsteint vette feleségül, és a házasság Elza haláláig tartott.
Életének fontosabb eseményei különös megvilágításban tükrözik az olykor már különcködõnek is nevezhetõ jellemét:
1905-ben elvégezvén az egyetemet doktori címet szerzett, s még ebben az évben megjelentetett négy dolgozatot, melyek merõben új mederbe terelték a fizika szélesen hömpölygõ folyamát és közülük egyik, a fényelektromos jelenségek magyarázata, meghozta számára az 1921-es év fizikai Nobel-díját. A külsõségekre mindig keveset adó fizikus (loboncos haja, kopott, gyakran gombhíjas öltönye sohasem zavarta) ekkor az alkalomhoz illõen ünneplõbe öltözött. Magára a Nobel-díjra, mint elismerésre, mindig büszke volt, de a vele járó “külsõségekre” már sokkal kevésbé. A pénzt (mint tudjuk, nem kis összegrõl van szó) egyszerûen szétosztotta Berlin szegényei között, a díjjal járó érmet pedig a kacatok közé tette egy fiókba. Õ maga az általános relativitáselméletet tartotta a legnagyobb alkotásának, “a többire mások is elõbb-utóbb rájöttek volna” – vallotta. Micsoda szerénység egy tudóstól, aki hetvenéves koráig szám szerint 309 szakcikket és szaktanulmányt adott ki, s közben még annyira “hétköznapi” dolgok is foglalkoztatták, mint például az: Miért éppen kék színű az ég? Miért kanyarognak a síkságon a folyók? Hogyan tudnak a nagy testű albatroszok alig néhány szárnycsapással egetverõ magasságokba emlekedni?

Minden normális társadalom büszke lett volna egy ilyen tudósra, ám Németország megtagadta õt. Történt mindez a harmincas években, amikor a hatalmat a fasiszták ragadták a kezükbe. Einstein ugyanis zsidó származású volt, s ezt mindenkor, mindenhol vállalta is. Eleinte csak a munkájában akadályozták, késõbb már a könyveit is elégették, s mikor 1933-ban már a puszta léte is kockán forgott, feleségével az Egyesült Államokba emigrált, ahol még abban az évben kinevezték a princetoni Advenced Study tanárává és nemsokára megkapta az amerikai állampolgárságot is. Élete most már nyugodt mederbe tért, amit csak 1936-ban ért megrázkódtatás – felesége, Elza, halála. Hallatlan akaraterejének köszönhetõen azonban tovább dolgozott. Kikapcsolódásként hegedült vagy vitorlázott. A hegedülést egyébként kitűnően elsajátította az anyai ágról örökölt tehetségének köszönhetõen, és minden bizonnyal a gyerekkori zenetanárnőjének is, aki nem ijedt meg a szék lábával hadonászó kis nebulótól. Egyszer még sikeres koncertet is adott a Németországból Amerikába menekülõk megsegítésére, mert egyszerûen lehetetlen volt nem odafigyelni a világ politikai történéseire. A politikába, vagy ha úgy tetszik, a történelembe egyszer maga Einstein is beleszólt. A fasiszta Olaszországból az Egyesült Államokba menekült Enrico Fermi kimutatta, hogy az atommaghasadási reakció láncszerűvé válhat. (Magát a maghasadást német tudósok fedezték fel.) Fermi és Amerikában élõ jeles tudósok (Szilárd Leó, Wigner Jenõ) rögtön felismerték a felfedezés katonai jelentõségét, és a kor legnagyobb tudós tekintélyéhez, Albert Einsteinhez fordultak, hogy világosítsa fel a politikusokat, micsoda szörnyû következményekkel járhat az, ha Németország készít elsõnek atombombát. Einstein is tisztában volt a helyzet komolyságával, és ekkor küldte el híres levelét magának Rooseveltnek, az USA akkori elnökének, minekután kezdetét vette a Manhattan-terv, és megszületett a “Little Boy”, meg más atombombák.

Életrajzírók általános véleménye, hogy a Japán elleni atombevetések után Einstein búskomorrá lett, lelkiismeret-furdalás gyötörte, de ellenvéleményre is akad példa: “Azt, hogy tiltó szavát számtalanszor felemelte a nukleáris fegyverek ellen, nem valamiféle homályos lelkiismeret-furdalásra, hanem a tudomány emberének mélyen átérzett felelõsségtudatára és felelõsségvállalására kell visszavezetni.” (Az idézet Maróti Lajostól származik.) Tény, hogy 1945-ben nyugalomba vonult, bár valójában, ha tudományos elszigeteltségben is, de folytatta kutatásait. A tudomány olyan vizeire evezett, ahol már nem tudott megbirkózni a hullámokkal, meg talán az “iránytûjét” is megzavarhatta valami. Leopold Infeld, egykori tanítványa, majd késõbb közeli munkatársa írta róla: “Szilárd meggyõzõdésem, hogy Einstein élete utolsó pillanatáig hitt abban, hogy vannak olyan alapvetõ törvények, melyek egyaránt szabályozzák a csillagoknak, a bolygóknak csakúgy, mint az atomok belsejének a mozgását.” Hitt az Isten által alkotott világ tökéletességében, de ezt a tökéletességet nem sikerült matematikai képletekbe öntenie.
1955 tavaszán már olyannyira úrrá lett rajta az érrendszeri betegség, hogy ágynak dõlt. Mûtéti beavatkozással még segíthettek volna rajta, de ennek õ konokul ellenszegült. Áprilisban már kórházba kellett szállítani. Ott még 15-én papírt és ceruzát kért, dolgozott tovább, ám 18-án érrendszere végképp folmondta a szolgálatot. A hajnali órákban Albert Einstein elhunyt.
A tudós hatalmas örökséget hagyott a világra: a modern fizika új, erõs alappilléreit. A világ pedig Nobel-díjjal és még annál is maradandóbb elismeréssel köszönte meg az örökséget: a 99-es rendszámú transzurán elemet róla nevezte el einsteiniumnak.

Einstein mondásai:

Végtelen számú kísérlet sem bizonyíthatja igazamat; egyetlen kísérlet is bizonyíthatja, tévedtem.

A józan ész a tizennyolc éves korban összegyűjtött előítéletek gyűjteménye.

Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, EZ a relativitás.

Mily különös a mi helyzetünk, a Föld gyermekeié. Csak rövid látogatásra van itt mindenki. Nem tudja miért, de néha azt hiszi, hogy sejti.

Tudni akarom, hogyan teremtette Isten a világot.

Az, hogy lelkiismeretünk szavára hallgassunk, jogunk. A szerint cselekedni kötelességünk.