Heltai Jenő (Budapest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember3.): író, költő, újságíró, Herzl Tivadar meghatározó cionista politikus, publicista és író unokatestvére.

A hivatalos ismertető szerint "életművének egy része széles körökben népszerű olvasmány". Hát ezen van mit csodálkozni. Az Osiris kiadta kétezerben a 111 című detektívregényét, előtte és mögötte néma csend  ha jól látom. Nem könnyű népszerű olvasmánynak nevezni azt, ami nincs. Nem könnyű érteni az irodalompolitikát. Vagy talán nincs irodalompolitika. Soha nem is volt. Aktualitások vannak, nagy sebességgel átvert pillanatnyi politikai szempontok, azaz, mennyire képes szolgálni az adott életmű az adott követelményeket. Pedig hát Heltai nem volt az Őszirózsás "ellensége". Meg is kapta érte a magáét. "A szellemi fehér terror irodalmi orgánumában a Magyar Múzsában (idézi Nyerges András), Császár Elemér így írt a 111-es című regényről: "Vontatott, nehezen perdülő, szellemtelen detektívtörténet, melyben csak annyi az igazság, mint a költészet - márpedig utóbbi egyáltalán nincs benne. Költő, ha már hazudsz, hazudjál szépen, ne olyan siváran, csúful, unalmasan mint Heltai Jenő. Még költői műben is bántó az az erkölcsi fény, amelyben a szerző a kétes férfi- és női egzisztenciákat bemutatja."  Pedig neki  állítólag  megbocsátotta mindkét oldal, hogy politikamentesen próbált élni. A végeredmény nem ezt bizonyítja.

Tizennégy évesen publikál. Otthagyja az egyetemet, újságot ír. Él Párizsban, Berlinben, Bécsben, Londonban, de Isztambulban is, hogy legyen némi esszencialitás. Beszél és ír angolul, franciául, németül. És amit hoz a kényszer. Aztán hazajön, színigazgató több pesti színházban. El ne felejtsem valahogy, ahogyan élete ívét jellemezte valaki: "Reviczky kortársa, aki túléli ötvenhatot tizenkét évvel". Nem is biztos, hogy irigylendő a hosszú élet. Belenőni a paradicsomian agyatlan, de aranyban dúskáló Monarchiába, megtanulni a Trianon utáni Magyarország új határait, túlélni Kun Bélát, aztán túlélni Horthyékat is, túlélni a nagymagyarok árpád-sávos tombolását, aztán a front eléri Pestet, később túlélni a KATPOLT, az ÁVH-t, aztán Rákosit minden tetejébe. Azt mondják, tündéri természet, ami kétségtelen. Nehéz lehet ilyen hosszú életet személyes ellenségek nélkül leélni. Ha nem ilyen személyiség, valamelyik történelmi fordulóban megkapja a maga golyóját, min t mindenki. De még így is nehéz lehetett. Öregembernek megszokni, hogy ami eddig fent volt, most lent van, hogy a fogason alul a kampó, a széknek fönt a lába, lent az ülőkéje, hát nem irigylem. Sok-sok híres, közmondásként, szólásként máig élő szövege közül az egyik, A néma levente mondata: Az élet szép, hát tenéked magyarázzam? nem lehet véletlen.  

Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket. („Kék tó, tiszta tó…”) Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. Színpadi műveiben is kitűnt költői készsége: 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is műsorán tart. A mű – többek között – sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást. Megértéssel ábrázolta a bohém, link életet élőket. Heltai hangja időnként komor (mint pl. A 111-es című regényében), de sohasem lemondó. Más ünnepelt szerzők (így Molnár Ferenc) mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre tért). Élete vége felé még megérte az elismerést: műfordítói tevékenységéért a francia becsületrenddel tüntették ki, a PEN klub magyar elnökévé választották és végül, már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott 

Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szíved,

Eléd teszik a nagy kérdőívet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,

A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni - mert felelni kell! -

Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?

Felelj ! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,

Mondd : visszamannél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,

Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,

Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,

Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért ? Miért ? Új célokért ? Avagy

Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,

Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért

Keserves, édes, pici életért?

Szabadság

Tudd meg : szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

A látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg : szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedon a kutyabőrre

S embernek nézi azt is aki pőre.

Tudd meg : szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

És győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle....

Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet

Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !

Tudd meg : szabad csak az,

Aki oly áhítattal mondja ki,

Mint istenének szent nevét a jó pap.

Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Inség, veszély, kín meg nem tántorít

És lelki béklyó többé nem szorít.

Hiába őrzi porkoláb s lakat,

Az sose rab, ki lélekben szabad.

Az akkor is, ha koldus, nincstelen,

Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,

Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

Ott van csupán, ahol szavát megértve

Meghalni tudnak, és élni mernek érte.

Setét Lajos

Szeressük egymást! Isten arra rendelt.
De annyi baj, gond nyomja ma az embert,
Nyögünk adót, aszályt és háborút,
A legtöbbnek falat kenyér se jut.
Kevés a méz, és sok a medve.
Ki él ma abból, amiből szeretne!
Így értsd meg azt, hogy én szelíd, költői lélek,
Bakónak álltam, s a halálbul élek.

(A Néma leventéből)