Sok évvel ezelőtt apámmal arról beszélgettünk, milyen rendkívül nehéz
felnőni a gyerekeknek. Sohasem felejtem el a megjegyzését a jó modorról
és a szociális kegyelemről: "A gyermekek nem születnek együtt ezekkel."
Valóban, egyikünk sem úgy jön a világra, hogy tudná, hogyan élhet
termékeny és sikeres életet; mások tanítása és példája kell ehhez.
A samáriai asszony története apám bölcs szavaira emlékeztet.

A szél és a tenger is engedelmeskedik neki. (Mk 4,41)

Egyszerre hatalmas vihar kerekedett, komor, sötét felhők sorakoztak az
égen, és világvége hangulat feszült a tájra. Éppen be tudtam rohanni a
lakásba, de így is bőrig áztam, ruhám, cipőm csurom vizes lett, még a
zsebemben lévő pár darab papír zsebkendő is átnedvesedett. Ablakomon
kinézve az utca rémült arcot mutatott, a redőnyöket vadul verdeste a
szél, a villanydrótok tehetetlenül hintáztak a magasban, eldobott
papírzacskók pörögtek tölcsérszerűen a szürke, megkopott aszfalton.

Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. (Zsolt 139,4)

"Megkaptad az emlékeztetőt, amit küldtem?" "Ott van az e-mailemben."
"Üzenetet hagytam a hangpostádon." "Küldtem egy szöveget." A modern
technika számos utat kínál, hogy kommunikáljunk egymással. Sajnos, ezek
mindegyike magában hordozza annak a veszélyét is, hogy üzeneteink és
kéréseink ne érjenek célba. Ahányszor elküldök egy fontos elektronikus
levelet, kicsit ideges vagyok, míg meg nem tudom, hogy elérte a
címzettet.

Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent
keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt
keresik. (Zsid 11,6)

A hálaadásnapi szünet előtti napon az iskolában minden első osztályos
gyermekemet megkértem, mondják el a többiek előtt, miért hálásak.
Ahogyan az egyik jelentkező kéztől a másikig mentem, úgy érkeztek a
nagyon okos válaszok: a családomért, az élelmünkért, a házunkért, a
kutyánkért, a biciklimért.

Péter apostol egy megerősített római börtönben két katona között aludt.
A bejáratnál további katonák őrködtek. Két erős lánc volt a kezén. A
menekülés gondolata fel sem merülhetett. Azután jött egy angyal. A
mennyei jelenés felébresztette Pétert. A láncok lehullottak, és az
angyal kivezette a szinte öntudatlan Pétert a hatalmas börtönkapun
keresztül az utcára.

úgy az egynek l is sokan lettek igazakká. (Róm 5,19)

Múltkor az egyik nap leszorítottak az úton az autóval, becsmérlően
szóltak hozzám a munkahelyemen, rám mordultak az üzletben, mellőztek
egy étteremben, és azt mondták, idióta vagyok. Mindez persze hatással
volt az én viselkedésemre is. Nem sokkal ezután valaki megkérdezte: "Mi
bajod van ma?"
Elgondolkodtam, hányan nem törődtek velem, és arra a következtetésre
jutottam: Miért kellene nekem törődnöm velük?

Az igazak öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek
maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr! (Zsolt 92,15-16)

Ahogyan vonszoltam sajgó testemet föl a lejtőn, elcsodálkoztam magamon,
mit is keresek én itt a keresztyén írói konferencián. Miért hívott
Isten engem ebben a korban egy új feladatra, amelynek megtanulására
évek kellenek. Kész voltam megtenni, amit Isten kér, de úgy véltem,
kevés az esély a sikerre.
A reggelinél néhány fiatal résztvevővel ültem együtt.

Miközben készültem a hamvazószerdai prédikációmra, elgondolkoztam az
ember halandóságán; ahogy Jakab apostol mondja, olyan az életünk, mint
a lehelet. Már majdnem készen voltam, amikor csengett a telefon.
"Hallottad már, fiam!" - kérdezte édesanyám megrendült hangon. "Mit
kellett volna hallanom?" - kérdeztem. Anyám elmondta, hogy édesapám
meghalt.

Pál apostol híradást kapott arról, hogy a galáciai gyülekezetekben
rivalizálás és irigykedés támadt. Figyelmeztette őket, hogy "szelíd
lélekkel" igazítsák helyre a megtévedteket. Emlékeztette őket, hogy
Krisztushoz tartoznak, és eszerint cselekedjenek.
Nem könnyű Pál apostol intését komolyan venni, amikor olyan emberekkel
találkozunk, akik nem úgy élnek, ahogy szerintünk kellene; a harag és
ítélkezés sokkal természetesebb, mint a tágszívű befogadás.

Lelkészként hetente imaórákat tartok, és rendszeresen imádkozom a
betegekért és a szükségben lévőkért. Az imádság természetes számomra,
és fontos része lett lelkészi szolgálatomnak. Nemrégiben, amikor a
közös imádságot vezettem, észrevettem, hogy néhány gépelési hibát
ejtettem a résztvevőknek átadott imádságokban. Bár zavartak a hibák,
folytattam az áhítatot.
Milyen gyakran nemtörődöm módon éljük imaéletünket, ahogyan én is
gondatlan voltam a gépelésben.