Amikor már közel  voltak Jézus szenvedésének  és megdicsőülésének  napjai,
  elhatározta, hogy Jeruzsálembe  megy. Követeket küldött  maga előtt.  Ezek
  elindultak,  betértek  a  szamaritánusok  egyik  falujába,  hogy  szállást
  készítsenek neki.  De  azok  nem fogadták  be  Jézust,  mert  Jeruzsálembe
  tartott. Ennek láttán a tanítványok,  Jakab és János felháborodtak:  Uram,
  akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?

Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni... De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk. (Józs 24,15)

Személyzeti főnökként az iskola vonzáskörzetében nagyon sok emberrel találkozom. Kollégáimmal gyakran beszélgetünk a családokról, nyaralási tervekről, vagy hétvégi eseményekről. Egyik kedvenc programom a 12 éves fiammal töltött idő. Másik pedig a gyülekezetem, bizottsági munka, istentisztelet, önkéntesség, különböző projektek, lelkészünk humoros, de nagyon időszerű kérdésekkel foglalkozó igehirdetései.
Múlt vasárnap új tagok csatlakoztak a közösségünkhöz.

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a  legnagyobb
  közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy  gyermeket,
  maga mellé állította,  és így  szólt tanítványaihoz: Aki  befogadja ezt  a
  gyermeket az én  nevemben, engem fogad  be. Aki pedig  engem befogad,  azt
  fogadja be,  aki  engem küldött.  Mert  aki  a legkisebb  köztetek,  az  a
  legnagyobb. Ekkor  János vette  át a  szót: Mester,  láttunk valakit,  aki
  ördögöt űzött ki a  te nevedben.

Abban az

 

időben: Jézus a következő

példa beszédet mondta:

Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték.