Lelkészként hetente imaórákat tartok, és rendszeresen imádkozom a
betegekért és a szükségben lévőkért. Az imádság természetes számomra,
és fontos része lett lelkészi szolgálatomnak. Nemrégiben, amikor a
közös imádságot vezettem, észrevettem, hogy néhány gépelési hibát
ejtettem a résztvevőknek átadott imádságokban. Bár zavartak a hibák,
folytattam az áhítatot.
Milyen gyakran nemtörődöm módon éljük imaéletünket, ahogyan én is
gondatlan voltam a gépelésben. Néha nem azért imádkozunk, mert örömet
találunk benne, hanem mert megkértek rá, mert nekünk kell vezetnünk az
imakört. Előfordul, hogy annyira csak azzal törődünk, milyen szavakat
használunk (különösen nyilvános imádságainkban), hogy maga az ima
pusztán külső formává válik.
Az imádkozásban való tökéletlenségünk ellenére Krisztus azt kéri,
imádkozzunk, és tanít is arra. A mai igeszakaszban elmondja, hogyan
tegyük ezt: "Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a
képmutatók... Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba..."
(Mt 6,5-6)
Isten nem veti meg tökéletlenségünket. Azt kívánja, hogy imádkozzunk;
közösségre vágyik velünk.

Imádság: Istenünk, könyörülj rajtunk, és támogass kegyelmeddel, hogy
hűségesek legyünk az imádságban.

 Ámen.