Amikor  az  utolsó  vacsorán  Jézus  elmondta  búcsúbeszédét,  tanítványai
  megjegyezték: "Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most  elismerjük,
  hogy mindent tudsz, és nincs szükség  rá, hogy valaki is kérdezzen.  Ezért
  hisszük, hogy Istentől jöttél." Jézus így felelt: "Most hisztek? Eljön  az
  óra - már el is jött -, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem
  magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust
is várjuk üdvözítőül. (Fil 3,20)

 

 

Andy rákdiagnózisa mindössze 10 hónappal ezelőtt sokkoló volt. Most
rémisztően csendben feküdt, alig volt képes mozdulni vagy beszélni. Már
csak órái voltak a hasnyálmirigyrákkal folytatott kemény küzdelem
végéig.
Ahogy beszélgettünk, szavaink a hit és az örök élet felé kanyarodtak.
Andy lágy, halk hangja határozottá vált, amint ezt mondta: "Hitemet
Jézus Krisztusba, Megváltómba vetettem."
Álltam az ágya mellett, és könnyek szöktek a szemembe.

Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy
irgalmaddal!... Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig
előttem van. (Zsolt 51,3.5)

 Péter apostol bizonyára gyakran azt kívánta, bárcsak ne nyitotta volna
ki a száját, és odébbállt, vagy másképpen viselkedett volna. Jézus
előre figyelmeztette Pétert a tagadásokra. Ő figyelmeztet bennünket is.
De nem mindig figyelünk oda.
Elég régóta élek már ahhoz, hogy sok megbánni valóm legyen.

  Feltámadása után  Jézus  utoljára  jelent  meg  az  apostoloknak,  és  így
  búcsúzott el tőlük:
  "Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel  kell
  támadnia a  halálból.  Az ő  nevében  Jeruzsálemtől kezdve  minden  népnek
  megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg
  elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát.  Maradjatok a városban, míg  erő
  nem tölt el benneteket a magasságból."
  Ezután kivezette  őket Betánia  közelébe,  és kezét  fölemelve  megáldotta
  őket.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt  tanítványaihoz: "Még egy  kis idő és  már
  nem láttok engem, és  ismét egy kis idő  és viszontláttok engem, (mert  az
  Atyához megyek.)"  Tanítványai  erre  így tanakodtak:  "Mit  akar  mondani
  ezzel: Még egy kis idő  és már nem láttok engem,  és ismét egy kis idő  és
  viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy:  Még
  egy kis  idő? Nem  értjük, mit  beszél." Jézus  észrevette, hogy  kérdezni
  akarják, így szólt tehát hozzájuk: "Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még
  egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok
  engem?

Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez
ennyinek? (Jn 6,9)

 

 

Van egy kis tengerparti falusi vendégházam Dél-Afrikában. Isten itt
csodálatos lehetőséget adott a világ minden tájáról érkezett, s a
legkülönfélébb élethelyzetekben lévő emberek bátorítására és a
tanúságtételre. Néha csupán melegséggel, kedvességgel fordulok a
vendégek felé, vagy megértő vagyok velük. Mégis, az emberek úgy
köszönik meg, mintha óriási kincset adtam volna nekik.

Búcsúbeszédében Jézus  így szólt  tanítványaihoz: Bizony,  bizony,  mondom
  nektek: Bármit  kértek majd  az én  nevemben az  Atyától, megadja  nektek.
  Mindeddig semmit sem kértetek  az én nevemben.  Kérjetek, és kaptok,  hogy
  örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra,
  amikor már nem  hasonlatokban szólok, hanem  nyíltan beszélek az  Atyáról.
  Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én
  kérem értetek  az  Atyát.

De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét
kinek-kinek ajándékát, amint akarja. (1Kor 12,11)

 

Kétségeim voltak, elfogadjam-e a meghívást a férfi bibliatanulmányozó
csoportba. Naptáram tele volt. Ráadásul a férfiak felét sem ismertem a
társaságban. Indokaim a távolságtartásra jogosnak és ésszerűnek tűntek.
Először kellemetlennek éreztem, hogy őszintén és személyesen megnyíljak
a beszélgetésben. Sebezhetőnek éreztem magam, és hiányzott az
önbizalmam. Útközben az járt a fejemben, vajon tényleg ott-e a helyem.

Búcsúbeszédében Jézus  így szólt  tanítványaihoz: Bizony,  bizony,  mondom
  nektek: ti  majd sírtok  és  jajgattok, a  világ  azonban örülni  fog.  Ti
  szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor  szül,
  szomorkodik, mert eljött az  ő órája; de  amikor megszülte gyermekét,  már
  nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így
  ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket.

Jézus így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan
helyre, és pihenjetek meg egy kissé. (Mk 6,31)

 Barátom figyelmesen hallgatta fecsegésemet zsúfolt napomról és teendőim
véget nem érő listájáról. Úgy hittem, bölcsen használtam ki időmet, de
válasza meglepett.
"Hova illesztetted be Istent?" - kérdezte. Zavarba jöttem, hiszen
erőfeszítéseimért dicséretet vártam. Kérdésére át kellett értékelnem
zsúfolt naptáramat.
Legtöbbünk szorgalmasnak szeretne tűnni mások szemében.