Jézus  egy  alkalommal  így  beszélt  tanítványainak:  Tegyük  fel,   hogy
  valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja:
  Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem,  s
  nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van
  zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak
  neked. Mondom nektek: Ha  nem is kelne fel,  hogy adjon neki  barátságból,
  erőszakossága miatt mégis  fölkel, és ad  neki annyit, amennyire  szüksége
  van.

 Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. (Mt 5,6)

"Nem akarok iskolába menni!" - siránkozott a gyerekem. "Gyerünk, talán szórakoztató lesz!" - válaszoltam reménykedve. Végül összepakoltunk és elindultunk. A panaszkodás folytatódott, és újrakezdődött, mikor az iskola felé bekanyarodtunk.
Miután kiszállt a kocsiból, az autóban végre csend volt, és csodálkoztam, mit is mondtam: "Szórakoztató lesz!". Miért akarunk másokat gyakran azzal bátorítani, hogy "szórakoztató lesz"?

Történt  egyszer,  hogy  Jézus  éppen  befejezte  imádságát;  Ekkor  egyik
  tanítványa arra kérte: Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János
  is tanította imádkozni tanítványait. Jézus erre így szólt hozzájuk: Amikor
  imádkoztok, ezt mondjátok:
  Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
  Jöjjön el a te országod.
  Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
  Bocsásd meg vétkeinket,
  miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. (Jer 29,11)

A legtöbbünk már keresztülment olyan időszakon, amikor úgy érezte, mintha ostrom alatt lenne. Egy közeli barátom állandó fájdalommal küzd, és csípőműtét előtt áll. Egy másik barátom rákos beteg, épp most fejeződött be a kemoterápiás kezelése, és már kezdi is a sugárkezelést. Egy harmadik nagyon súlyos depresszióval küzd.

Jeremiás próféta azokhoz az emberekhez szólt, akik szó szerint ostrom alatt voltak.

   Abban az időben: Jézus és  tanítványai miközben Jeruzsálem felé  haladtak,
  betértek az  egyik faluba.  Egy Márta  nevű asszony  befogadta őt  házába.
  Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta  meg
  sürgött-forgott  a  sok  házi  dologban.  Egyszer  csak  megállt:  Uram  -
  méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy  szolgálni?
  Szólj neki, hogy segítsen nekem.
  Az Úr azonban így  válaszolt: Márta, Márta, te  sok mindennel törődöl,  és
  téged sok minden nyugtalanít, pedig csak  egy a szükséges.

 Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. (Mt 6,3-4)

Egy késő estén az egyetemi könyvtárban tanultam, és véletlenül végighallgattam a közeli asztalnál folyó beszélgetést. Az egyik diák édesanyja beteg lett. A fiú haza szeretett volna utazni meglátogatni, de nem költhette a részmunkaidős állásából származó pénzt az utazásra.

   Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt.
  Mester, szólította meg, mit tegyek,  hogy elnyerjem az örök életet?  Jézus
  így felelt: Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne? A törvénytudó így
  válaszolt: Szeresd Uradat, Istenedet  teljes szívedből, teljes  lelkedből,
  teljes  erődből  és  teljes  elmédből,  felebarátodat  pedig,  mint  saját
  magadat. Jézus  ezt mondta  neki:  Helyesen feleltél.

Azt mondta Abigail Dávidnak: "És ha akad, aki üldöz, és az életedre tör, az életed, uram, akkor is az élők csomójába lesz kötve Istenednél, az Úrnál." (1Sám 25,29)

Chittagongban, Bangladesben voltam, épp a föld másik részén, mint ahol gyermekkoromat töltöttem. Várakoztam, míg egy öreg bácsi kioldotta a csomót a köpenye derékkötőjén. Eszembe jutott, amikor kicsi koromban édesanyám pár pénzérmét csomózott a zsebkendőm sarkába, hogy el ne veszítsem a pénzt.

  Abban az időben: Az apostolok kérték  az Urat: Növeld bennünk a hitet.  Az
  Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s  azt
  mondjátok ennek  a szederfának:  Szakadj ki  tövestől és  verj gyökeret  a
  tengerben,  engedelmeskedik  nektek.   Melyiktek  mondja  béresének   vagy
  bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.
  Nem ezt  mondja-e inkább:  Készíts nekem  vacsorát, övezd  fel magadat  és
  szolgálj ki, amíg eszem  és iszom!

Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk. (1Tim 6,17.)

A minap a reggeli rohanás közben felidéztem édesapámat, aki sokszor az ajtóban állt az overalljában és gyűrött farmer sapkájában. Talán látnom kellett volna az aggódás ráncait napsütötte arcán, de nem voltak ott. Apa ismerte a szabad élet titkát, amit Jézus tanít a mai igeszakaszban.
Az aggódás nem változtatott volna a csekélyke jövedelmén, amit a fűrészmalomban keresett.