Azt mondta Abigail Dávidnak: "És ha akad, aki üldöz, és az életedre tör, az életed, uram, akkor is az élők csomójába lesz kötve Istenednél, az Úrnál." (1Sám 25,29)

Chittagongban, Bangladesben voltam, épp a föld másik részén, mint ahol gyermekkoromat töltöttem. Várakoztam, míg egy öreg bácsi kioldotta a csomót a köpenye derékkötőjén. Eszembe jutott, amikor kicsi koromban édesanyám pár pénzérmét csomózott a zsebkendőm sarkába, hogy el ne veszítsem a pénzt. A bácsi görcsös ujjai addig dolgoztak, míg a csomó nem engedett. Egy kis zsákban ott lapultak a kincsei: néhány érme, egy kis doboz gyufa, és két öreg, rozsdás kulcs.
Az ókori Palesztinában a ruha hajtását hasonlóan használták. A fent idézett vers, amikor Abigail megáldja Dávidot, ugyanezzel a szép képpel festi le Isten gondoskodását. A bangladesi bácsi is segített megérteni, hogy mit akart Abigail mondani, és mit jelentett ez Dávid számára. "Az életed akkor is az élők csomójába lesz kötve Istenednél, az Úrnál".
Mi is Isten kincsei vagyunk, akikkel ő törődik, akiket közel von magához, mintha ruhájának hajtásában lennénk.

Imádság: Urunk, köszönjük gondoskodásodat. Segíts megértenünk, hogy milyen értékesek vagyunk számodra. Ámen.