Jacobus de Voragine: Legenda Aurea

(részlet)

Az Ambrus (Ambrosias) név az ámbrából ered, ami erősen illatozó és igen értékes fűszer. Ambrus igen értékes az Egyház számára, s mind szavaiban, mind tetteiben erősen illatozott. Vagy az ámbra és a syos, azaz ‚Isten’ szavakból ered, mintegy ‚Isten ámbrája’. Isten ugyanis őáltala, mint valami ámbra által, mindenütt illatozik, hiszen Ambrus mindenütt Krisztusnak jó illata (2 Kor 2,15) volt, s ma is az. Vagy az ambor, azaz a ‚fény atyja és a sior, azaz ‚kicsi’ szavakból ered, mivel atya volt sok fiú lelki nemzésével, fényes a Szentírás kifejtésével és kicsiny, alázatos életvitelével. Vagy, miként a Glosszáriumban olvasható: ambrosius: ‚mennyei illat’, vagy ‚Krisztus jó íze’; ambrózia: ‚az angyalok étke’; ambrosium: ‚mennyei lépesméz’. Mennyei illat volt illatozó híre által, jó íz szemlélődésének titkaival, mennyei lépesméz az Írások édes kifejtésével, angyali étek a dicsőség élvezésével. Életét, Ágostonnak címezve, Pál nolai püspök írta meg.

Ambrus egy római prefektus, Ambrus fia. Mikor palotájuk átriumában a bölcsőben szendergett, hirtelen megtámadta egy méhraj, ellepték arcát, és szájába, akár a kaptárba, ki-be jártak. Majd felröppenvén oly magasra szálltak, hogy a levegőégben szinte elvesztek a szem elől. A dolog láttán megrémült atyja, és így szólt: “Ha ezt túlélte ez a kisded, majd még sokra viszi!”

Gallia prétor-prefektusának volt a fia. Édesanyja hívő keresztényként, férje korai halála után három gyermekével Rómába költözött. Gyermek- és ifjúkora arisztokratikus, de fegyelmezett környezetben telt. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, hogy a birodalom tisztviselői karában kapjon helyet. Előmenetele gyors és ragyogó volt. 370-től a főváros, Milánó kormányzója lett.

A 374-es püspökválasztáskor a katolikusok és az ariánusok összekülönböztek. Őt hívták segítségül. Olyan jól sikerült a "fellépése", hogy egyhangúlag Milánó püspökévé választották. Vagyonát szétosztotta a szegények között, napjait munkával, imádsággal is tanulással töltötte ki. A szociális igazságosság apostolának bizonyult, tanításában a jogász szigorával és a moralista komolyságával pellengérezte ki a pénzhajszát s a vagyon utáni törtetést. Az evangélium szellemét megkövetelte mindenkitől. Szent Ágoston is az ő beszédei hatására tért meg. Halála után székvárosában, a később róla elnevezett bazilikában temették el.

Folyton kimagyarázzuk magunkat. Megbánás helyett, inkább "tisztára" mossuk dolgainkat. Utólag aztán nem csak másokkal, de saját magunkkal is elhitetjük igazunkat, cselekedeteink helyességét. Megfeledkezve arról: hibátlan ember nincs, szentnek sem születik senki, legfeljebb élete során válik azzá. S ilyen ravaszul becsapott, féligazságokkal elnémított belső énnel, már-már szinte lelkiismeretfurdalás-mentesen rúgunk fel írott és íratlan erkölcsi szabályokat. Aztán ha mégis lelepleződünk, akkor a bánat legparányibb jele nélkül, előszeretettel "takarózunk" mások hibáival, csakhogy eltereljük a figyelmet saját felelősségünkről.

Annak idején, mikor Szent Ambrus püspök megtudta, hogy Teodózius császár egy gyilkosságot több száz ártatlan ember életének kioltásával bosszult meg, értesítette, hogy tartson nyilvános vezeklést, különben nem kaphat feloldozást. A császár ezzel nem törődve lépett a templomba, ám a püspök útját állta. Teodózius ekkor dühösen így kiáltott: "Dávid is vétkezett, mégis szent lett!" "Ha követted Dávidot a bűnben, kövesd a bűnbánatban is!" - felelte Ambrus.

Nem a rossz teszi naggyá az embert, hanem az alázat és a bánat. Őszintének lenni mindig, beismerni saját fogyatékosságainkat nem kis bátorságot igénylő feladat. De mégis mennyivel nemesebb, mint egymásra mutogatva kibújni a számonkérés alól.

Szent Ambrus nagyszombaton halt meg. Emléknapja a katolikus, ortodox és anglikán naptárban december 7.-én van, az evangélikus kalendáriumban április 4.-én.

Irodalmi működése gyakorlati célokat szolgált, szinte minden prózai művén érezhető, hogy eredetileg prédikációk voltak. 19 magyarázatot készített a Bibliához amelyek legszebb darabja a teremtésről szól (“Hexaëmeron”: Hat nap). Auxentius ellen írott beszéde az ariánusok elleni harc egyik fő állomása volt. Érett korában írta meg a papi etikáról szóló nagy művét, “De Officiis Ministrorum” címmel.

Korának jelentős költője is volt, művészete himnuszok írásában teljesedett ki. Feltehetően az ariánus énekes istentiszteletek korabeli nagy népszerűsége indította arra, hogy maga is himnuszokat alkosson (386 -tól).Szent Ágoston , akit ő térített meg, négy himnuszát sorolja fel, ezek közül a legszebb a “Deus creator omnium” (Isten, mindenek teremtője). A legújabb kutatások 12 himnuszát ismerik el hitelesnek. Liturgikus tevékenysége eredményeképpen a milánói liturgiát ambrózián liturgiának nevezik

Ádventi himnusz

Figyelmezz, Izrael Ura,
Ki ülsz a Kerubok felett,
Jelenj meg Efraim előtt,
Jöjj, támaszd fel hatalmadat!

Nemzetek Megváltója, jöjj,
Szűznek szülötte, jöjj közénk,
Ámuljanak a századok:
Istenhez illő születés!

Nem férfiú magva hozott,
Titkos lehellet ád nekünk:
Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.

Kelyhe gyümölcsöt bontogat,
Szemérme bár bontatlan áll,
Erénye tisztán tündököl:
Isten járja e templomot.

Szemérme mint királyi ház:
E nászteremből lép elő,
Mint kettős lényű óriás,
S vígan repes az út elé.

Kijössz Atyádnak mélyiről,
Bemégy Atyádnak mélyire.
Leszállasz mind a poklokig,
Felszállasz Isten székeig.

Ki az Atyának mása vagy,
Ölts testet, győzelmed jelét.
Testünket, a gyámoltalant,
Tegye acélossá erőd.

Már fénylik Jézus jászola,
Új fényt lehel az éjszaka.
Ezt immár meg ne rontsa éj,
Nem-szűnő láng legyen a hit.

Fordította: Sík Sándor