A gőgös pillangó

Egyszer egy pillangó nem gondolta végig,
hogy nem oly egyszerű repülni az égig.
Dalos pacsirtának a jó kedvét elvette,
s a Törékeny kis fecskét ő biz kinevette.
Nektek az elég, ha látjátok a napot?
Én látni fogom az összes csillagot!
Nekiveselkedett, s csapdosta szárnyait,
hogy valóra váltsa esztelen álmait.
Olyan gyorsan repült, ahogyan csak tudott,
s a földtől távolodva egyre feljebb jutott.
Gőgös pillantással a rétre letekintett,
s elkacagva magát a világra legyintett.
Aztán nagy robajjal megdörrent az ég:
Szent szűzanyácskám, eljött hát a vég?
A megvadult szél úgy el kezdett fújni,
hogy a pillangónak nem volt hova bújni.
Dobálta kis testét biz ide, meg oda,
szegény erőlködött, de nem jutott sehova.
S mikor már érezte, vesztét itt meglelé,
az éjszürke felhőkből egy gólya repült felé.
Meglátván pillangót, baját megértette,
s meggyötört kis testét hátára feltette.
Hazaviszlek téged te buta álmodozó,
hisz hol virágaid, élned csak ott a jó!
S bármilyen magasra is vinnének vágyaid,
csak addig repülj fel, mit elbírnak szárnyaid.

Bernát János

(Vers a gőgről, a kitartásról, és arról, mindenki annyit vállaljon, amennyire képes. Nem árt ezt már gyermekkorban magunkévá tenni.)