Tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat
minden emberért. (1Tim 2,1)

 

 

Szerettem volna magam és családom figyelmét jobban ráirányítani a
körülöttünk élő emberek szükségére. Amikor egy elhaladó mentőautót
látok, imádkozom azokért, akiket fájdalom, vagy valami tragédia ért. A
gyermekeim is komolyan magukévá tették ezt az ötletemet, és
figyelmeztetnek is rá, ha nem veszem észre.
Egyik nap a hároméves gyermekem meglátott egy rendőrt az út mentén, aki
éppen megbüntetett egy autóst.

Abban az időben: Amikor az áruló  Júdás kiment a teremből, Jézus  beszélni
  kezdett: "Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha
  Isten megdicsőül  benne,  Isten  is  megdicsőíti  őt  saját  magában,  sőt
  hamarosan megdicsőíti.  Fiaim, már  csak rövid  ideig vagyok  veletek.  Új
  parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek  titeket,
  úgy szeressétek ti is  egymást. Arról tudják  majd meg, hogy  tanítványaim
  vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."   Jn 13,31-33a 34-35

  Elmélkedés:

  Szabadító szeretet
  Az elmúlt  napokban  érdekes  kis történetet  olvastam  egy  Indiában  élő
  papról, illetve szerzetesről.

Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!
(Zsolt 118,24)

 

Szokványos napként indult, és úgy is folytatódott. Ugyanazok a
megszokott dolgok, mint az elmúlt időszak bármely napján. Közel négy
hónapja az 54 éves feleségem betegsége okozta körülmények határozták
meg napjaim folyását, és a tevékenységeimet. Tehát ezen a napon is a
megszokott munkámmal foglalatoskodtam. A sok tennivaló között, melyeket
végezni akartam, figyelmemet azoknak szenteltem, melyeket mindenképpen
meg kellett csinálnom.

Tanító körútján Jézus az o városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a
  zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és  így beszéltek róla: "Honnan  van
  ennek a bölcsessége  és csodatevő ereje?  Hát nem  az ács fia  ez? És  nem
  Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei?  És
  nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?"
  És csak  botránkoztak rajta.  Jézus erre  így szólt:  "Sehol sem  becsülik
  kevesebbre a  prófétát, mint  szülőföldjén és  otthonában."  Hitetlenségük
  miatt nem is művelt ott sok csodát.

Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. (Zsolt 119,11)

 

Tízéves kislányként egy 60 fős piciny gyülekezetbe jártam. Nem volt elég tanterem minden vasárnapi iskolás csoport számára, így mi a lányok
öltözőjében jöttünk össze. Összecsukható székeket hoztunk magunkkal, és
úgy hallgattuk Mrs. Cobbnak a bibliai tanításait.
Mrs. Cobb úgy gondolta, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy kívülről
megtanulunk egyes bibliai szakaszokat. Elvárta tehát, hogy fejből
tudjuk a tízparancsolatot, a Miatyánkot, a 23.

Jézus mondta: "Ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol
én vagyok, ott legyetek ti is." (Jn 14,3)

 

 

Családi együttléteinknek mindig apa volt a középpontja; ő tartott össze
bennünket különbözőségünk ellenére is. Ő készítette a terveket, és mi
mindannyian együtt dolgoztunk azok végrehajtásán. Miután meghalt,
édesanyánk, nővéreim és én, külön költöztünk. Még mindig igyekszünk
fiatalkorunk szemüvegén keresztül nézni egymást, hogyan viszonyultunk
akkor egymáshoz, bár már mindnyájan felnőttek vagyunk, és saját
családjaink vannak.

Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak! (Ám 5,24)

 

Tegnap nagyon lassú voltam. Későn keltem fel, és sokáig tartott, míg
felkészültem a napra. Mire befejeztem a mosást, és kiterítettem a
ruhákat száradni, már késő délelőtt volt. Ebben az időszakban az esők
majdnem mindig késő délután érkeznek meg. Az eső most is jött, és a
ruháim nem száradtak meg. Ma elhatároztam, hogy okosabb leszek. Korán
keltem, mindjárt munkához láttam, és időben kiteregettem.

Az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet
munkálja. (Róm 5,4)

 

 

19 hónapos ikerlányaim vannak. Mindkettőjüknek vannak építőkockái.
Egyik nap olyan magasra próbálták rakni őket, amekkorára csak tudták.
Mivel nem értették, hogy minden kockának kisebbnek kell lennie az
alatta lévőnél, a tornyok minden alkalommal lavinaszerűen leomlottak.
Segíthettem volna nekik megfelelő helyre rakni a kockákat, de így nem
tanulták volna meg, hogyan boldoguljanak egyedül.

Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!" És azonnal
egészséges lett az ember, felvette az ágyát és járt. (Jn 5,8-9)

 

 

Egy gyülekezeti napon olyan utcagyerekek énekeltek, akik Krisztusnak
adták életüket. Az ének arról szólt, milyen messzire vitte őket Isten.
Ahogy ezen elgondolkodtam, a szavak bátorítottak, reménységet adtak
nekem. Az istentisztelet végére elfogadtam Krisztust.
A leghasznosabb eszköz, amivel másoknak szolgálhatunk, saját életünk
elmesélése.

Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.    
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az  embernek, hogy betekintsen  
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy  nagy fazék, benne ízletes raguval.  
Az embernek elkezdett csorogni a nyála.  
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak  voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a  kezéhez.