Abban az időben: Amikor az áruló  Júdás kiment a teremből, Jézus  beszélni
  kezdett: "Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha
  Isten megdicsőül  benne,  Isten  is  megdicsőíti  őt  saját  magában,  sőt
  hamarosan megdicsőíti.  Fiaim, már  csak rövid  ideig vagyok  veletek.  Új
  parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek  titeket,
  úgy szeressétek ti is  egymást. Arról tudják  majd meg, hogy  tanítványaim
  vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt."   Jn 13,31-33a 34-35

  Elmélkedés:

  Szabadító szeretet
  Az elmúlt  napokban  érdekes  kis történetet  olvastam  egy  Indiában  élő
  papról, illetve szerzetesről.  Egy délután  az atya  a városszéli  ligetes
  erdőben sétált, amikor  az egyik  fa ágán észrevett  egy madarat.  Madarat
  persze látott már máskor  is, de ez a  kis állat itt furcsán  viselkedett.
  Mozdulatlanul ült az ágon, s  egész testében remegett. Vajon mi  okozhatja
  különös viselkedését?  -  kérdezte magában  az  atya, s  szemével  keresni
  kezdte a magyarázatot.  Hamar megtalálta.  Néhány méterrel  lejjebb, a  fa
  lábánál egy kígyó  ágaskodott a  magasba, egyenesen a  madárka felé,  akit
  szemmel  láthatóan  zsákmánynak  tekintett.   A  kígyó  egyre   magasabbra
  próbálkozott nyújtózni, hogy elkaphassa a madarat, de ez nem sikerülhetett
  neki. S bár a  madárka biztonságos magasságban volt,  oly magasan, hogy  a
  kígyó nem érhette  el, mégis megdermesztette  a félelem. Emberek  esetében
  halálfélelemnek mondanánk, amit a madár érezhetett ezekben a percekben.  A
  pap egy  ideig csendben  szemlélte a  két állat  különös tekintetét,  majd
  sétabotjával ütögetni kezdte az  egyik fa törzsét.  A kígyó felfigyelt  az
  erős zajra, s amikor  megpillantotta a nála  nagyobb és erősebb  élőlényt,
  leendő zsákmányáról lemondva leereszkedett és  elkúszott a fűben. A  madár
  félelme erre megszűnt, talán most értette meg, hogy a kígyó valójában  nem
  is árthatott  volna neki  ebben a  helyzetben, s  a következő  pillanatban
  szárnyait kiterjesztve boldogan felröppent a magasba. Bár ezt korábban  is
  megtehette  volna,  mégis  megbénította,  tehetetlenné  tette  a   félelem
  korábban.

  Az utolsó  vacsorán az  apostolokat is  ehhez hasonlóan  béníthatta meg  a
  félelem, amikor Jézus arról beszélt, hogy valaki közülük el fogja  árulni.
  S néhány órával később tehetetlenséget  és félelmet érezve menekülnek  el,
  amikor az Olajfák-hegyére Júdás vezetésével megérkező katonák elfogják  és
  elvezetik mesterüket.  A következő  napok Jézus  szörnyű  kereszthalálától
  egészen a húsvéti feltámadásig, illetve a feltámadt Jézus megjelenéséig és
  a  vele  való  találkozásokig  szintén  a  félelem  jegyében  telnek.   Az
  evangéliumok beszámolnak arról, hogy félelmükben bezárkóznak.  Félelmükből
  annak megtapasztalása mozdítja ki őket, hogy Krisztus él. Ekkor értik meg,
  hogy Jézus szeretetből vállalta a szenvedést és a halált, s feltámadásában
  a mennyei Atya Jézus iránti szeretete nyilvánult meg. A Feltámadottal való
  találkozás békességgel és  szabadsággal tölti el  az apostolokat, s  olyan
  örömmel,  olyan  felszabadultsággal  indulnak  el  a  tanúságtétel  és  az
  igehirdetés új útján, ahogyan  a szabadságát felfedező  madár száll fel  a
  szabad égbe.

  A félelem és az aggódás sokszor bennünket is megbénít, tehetetlenné  tesz.
  Úgy gondoljuk, hogy  nincs biztonságban  az életünk.  Ebből az  állapotból
  azonban ki tud  billenteni minket,  ha a megváltó  Jézusra, a  szeretettel
  felénk forduló  Istenre gondolunk.  A  gonosz állandóan  leselkedik  ránk,
  szüntelenül próbálkozik,  hogy  ártson  nekünk,  a  vesztünket  akarja  és
  zsákmánynak tekint  minket,  mint a  kígyó  a madarat.  Mi  pedig,  amikor
  észrevesszük a  veszélyt,  reszketünk  a  félelemtől,  bénultan  szegezzük
  tekintetünket annak  forrására  és  elfeledkezünk  arról,  hogy  könnyedén
  elmenekülhetnénk. Ekkor érkezik meg  hozzánk a megváltó, szabadító  Jézus,
  és újra felfedezzük szabadságunk, életünk,  örömünk terét. Fedezzük fel  a
  szeretet terét,  a szeretet  légkörét,  amelyet Isten  biztosít  számunkra
  élettérként! E  felismerés indítson  bennünket embertársaink  szeretetére,
  hogy úgy szeressünk mindenkit, ahogyan a megváltást és a szabadságot  hozó
  Krisztus szeret minket.
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:

  Urunk, Jézus,  te  úgy szerettél  bennünket,  hogy egykor  életedet  adtad
  értünk, s úgy  szeretsz minket, hogy  most is nekünk  adod magad. A  veled
  való élet  biztosítja  számunkra azt  a  szabadságot, amely  megteremti  a
  szeretet légkörét, hogy szabadon  szerethessük Istent és  embertársainkat.
  Te szabadon, minden kényszer és minden félelem nélkül adtad oda  életedet,
  hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket
  arra, hogy mi is szabadon és  nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten  és
  az emberek szolgálatára!