Jézus könnyekre fakadt. (Jn 11,35)

"Jézus könnyekre fakadt". Ezt az igét választotta fivérem, Jefferson a
konfirmációjára. Anyám azt gondolta, biztosan azért, mert ez a
legrövidebb igevers, amit nem lehet elfelejteni.
Jefferson 2007. december 1-én meghalt, a boncolási jegyzőkönyv a máj
leállását jelöli meg a halál okaként. Jeff idült alkoholista volt.
Számtalanszor megjárta az elvonót. Valaha volt szerető családja,
ígéretes karrierje, de az alkohol mindent ellopott tőle.

És az Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni
szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. (Fil 4,7)

Nemrég Svédországban töltöttünk pár napot. Egyik este a TV csatornái
közt kapcsolgatva egy különös címre lettem figyelmes: "Halott életem".
Ez a meglehetősen különös cím kíváncsivá tett. Néhány percig néztem a
műsort, kiderült, hogy a halottak birodalmába, Hádészba tett utazásról
szólt. Átkapcsoltunk más programra, de a cím a fejemben motoszkált.

A gyümölcs jónak tűnt és Éva megkívánta. Mi a gond ezzel? A kígyó azt
mondta, hogy Isten azért nem akarja engedni, mert hatalmát akarja
elrejteni. Éva képtelen volt ellenállni a kísértésnek, és férjének
Ádámnak is adni akart belőle. Egyetlen pillanatnyi gyengeség
megváltoztatta egész életüket.

Jézus azt mondta, ne aggódjunk azon, hogy mit fogunk enni vagy viselni.
De amikor férjem elvesztette állását, bevételeink forrását, nem tudtam
elképzelni, hogy aggodalom nélkül gondoljak az előttünk álló anyagi
gondokra. Könnyű volt elismerni, hogy nem kell aggódnom, de nagyon
nehéz volt ezt megtenni. Hogy képes valaki egyszerűen abbahagyni az
aggódást?

Kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen
mindörökké: az igazság Lelkét. (Jn 14,16-17)

Gyűlölöm beismerni esetenként, hogy gondolataim és cselekedeteim
annyira keresztyénhez nem illőek, hogy azt kívánom, bárcsak
megszabadulhatnék tőlük. Türelmetlen vagyok másokkal, elégedetlen a
sorsommal, panaszkodom, egyszóval nem túl örömteli velem lenni.
Mostanában is volt egy ilyen napom, és azt gondoltam: "Hogy is viselhet
el engem a Szentlélek?"
Isten tökéletesen ismer engem - minden hibámat, bűnömet, gondolatomat
és indítékomat.

Az Úr mondta Mózesnek: "Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben.
Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép." (2Móz 17,6)

Éppen, amint ezeket a sorokat írom, a gyülekezetünkben azért aggódunk,
hogy egy fontos családsegítő központot finanszírozási gondok miatt be
ne zárjanak. A központ többek között ruhaneművel és egyéb szükséges
dolgokkal látja el a belváros szegény családjait. Továbbá biztos
menedéket nyújt az utcán élő és egyéb nehéz helyzetben élő ember
számára.

Miután Júdás elárulta Jézust, lelkiismeret furdalásában elment és
felakasztotta magát. (Mt 27,3-5) Júdás nagyobbik megtévelyedése azonban
az volt, hogy nem tudta elhinni, Jézus még neki is meg tud bocsátani. A
Szentlélek segítségére lehetett volna abban, hogy önmagának
megbocsásson.
De nem Júdás volt az egyetlen, aki cserbenhagyta Jézust.

Néhány évvel ezelőtt történt. Egy hétköznap délután betértem abba a
boltba, ahol általában vásárolni szoktunk, így a legtöbb eladót ismerem
is. A pénztárnál, a fizetést követően pár kedves szót váltottunk a
pénztárossal, majd elkezdtem bepakolni a szatyromba. Ekkor odalépett
mellém, és váratlanul egy kérdést intézett hozzám. "Neked mindig jó
kedved van? Hiszen mindig mosolyogsz, mikor találkozunk." Hirtelen ért
a kérdés, mégis gyorsan tudtam válaszolni rá.

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha
szeretitek egymást. (Jn 13,35)

A vészvillogó komorsága arról árulkodott, hogy az autó egy ideje már
ott várakozott az út mentén. "Szükségük van segítségre?" - kérdeztem a
bent ülőktől.
"Igen" - jött a válasz, és átültek az én kocsimba. Mindketten siketek
voltak. Megkérdeztem, hogy mit tudnék segíteni. Kérték, hogy vigyem
őket haza. Az otthonuk kb. 60 kilométerre volt. Bár segíteni akartam
rajtuk, ez egy kicsit távol volt.

Az őskeresztyénség idejéből fennmaradt, ujjongó örömöt sugárzó köszöntés sokatmondó; a hívő emberek ugyanis annyira örvendtek Jézus feltámadásának, hogy így köszöntötték egymást: „Az Úr feltámadt!” A válasz ez volt rá: „Az Úr valóban feltámadt! Halleluja!”

Elcsendesedve, körültekintve és önmagunkba nézve észrevehetjük, hogy a felhőtlen öröm hiányzik életünkből – és nem csak húsvétkor. Félelmek között élünk. Bizonytalan, indulatoktól forrongó, többszörösen megosztott világunkban senki sem tudja, mikor szűnik meg a munkalehetősége – és ezzel a megélhetése –, mikor támadja meg olyan gyógyíthatatlan betegség, amely kiszolgáltatott helyzetbe, esetleg halálba taszítja.