Kis türelmet...
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: "Bizony, bizony,
mondom
nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül
marad, ha
azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti
azt, de
aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre.
Aki
nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám
is.
Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya."
Jn 12,24-26
Elmélkedés:
A szentírásban az Isten szolgájának lenni nagy megtiszteltetést
jelent,
amely azt jelzi, hogy Isten valakit arra választott ki,
hogy
együttműködjék vele szándékainak megvalósításában.
14 éve | 0 hozzászólás
Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. (Lk 17,16)
Egyik barátomnál rákos megbetegedést állapítottak meg. Rémült volt, és nem tudta, mit tegyen. Egy tanácsot megfogadva templomba ment, és imádkozott; kis idő múlva megkönnyebbülést érzett. Amikor legközelebb elment az orvoshoz, közölték vele, hogy egészséges. Ő azonban ő nem ment vissza a templomba, és nem adott hálát Istennek. Azt mondta: "Nem hiszem, hogy beteg voltam egyáltalán.
14 éve | 0 hozzászólás
A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta
(Edith Stein) szűz és vértanú, Európa ársvédőszentje
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta
tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették
lámpáikat, és
kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig
okosak. A
balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az
okosak
azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz.
14 éve | 0 hozzászólás
A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek
ugyanaz.
(1Kor 12,4)
Az ihletet azonnal felismerhetjük az artisták, a zenészek és írók
munkáiban,
de rendszerint nem vesszük észre az egyszerű, jó
cselekedetek
ihletettségét. Abban a kiváltságban volt részem, hogy
láthattam,
sógornőm hogyan vált közvetítővé apám szükségei és Isten
kegyelme
között. Apám egy otthonba került gondozásra, miután stroke-ot
kapott.
Mivel csak a jobb oldalát tudja használni, segítségre szorul az
alapvető
szükségleteinél.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: ?Csípőtök legyen
14 éve | 0 hozzászólás
Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak. (Ézs 46,4)
Dél-Afrikában júliusban nyakunkon van a tél. Ez az időszak aszályos,
khaki-színű
mezőket és csontszáraz földet eredményez. A fagyos reggelek
pedig
viszonylagos meleg napokkal párosulnak. Akár észrevesszük, akár
nem,
átmegyünk az őszből a télbe. Amint eljön az ideje, a
kiszámíthatatlan
időjárás, amely a változással érkezik; ahogy jön, el
is múlik.
Hasonlóan
van ez velünk is.
Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte
14 éve | 0 hozzászólás
A teraszon, ahol a reggeli csendességemet tartom, van egy fehér
igazgatói
szék. A vásznon nagy piros betűkkel olvashatók: "Isten az
irányító".
Én készíttettem a széket, mert mindig látni akartam ezt az
üzenetet,
mint napi emlékeztetőt.
Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy egyedül
Isten irányít. Mint feleség
és anya néha szeretném a férjemet és a
gyerekeimet irányítani.
Alkalmazottként pedig gyakran gondolom, hogy
én jobban tudom, mint a
főnököm.
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét,
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
SÉTA NAPFÉNYBEN
14 éve | 0 hozzászólás
![network.hu](http://pctrs.network.hu/blogpicture/2/6/_/26832_632996951_big.jpg)
Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (Jn 8,12)A napomat mindig egy bekötőúton tett sétával kezdem. A váltakozó évszakoknak köszönhetően van, amikor a nap már magasan jár sétám idején, máskor pedig még sötét van. Azonban az év egy bizonyos szakában a felkelő nappal szemben gyalogolok. Amint a rendkívül ragyogó gömb előbukkan a horizonton, szinte vakítónak tűnik. Néha úgy érzem, meg kellene fordulni és hazamenni, el az erős fény elől.
Címkék:
Tovább