Abban  az  időben  Jézus   így  szólt  tanítványaihoz:  ?Csípőtök   legyen
  felövezve, kezetekben  pedig égő  gyertya legyen.  Hasonlítsatok az  olyan
  emberekhez, akik urukra várnak, hogy  mihelyt megérkezik a menyegzőről  és
  zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket  uruk
  megérkezésekor  ébren  talál.  Bizony   mondom  nektek,  felövezi   magát,
  asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második  vagy
  a harmadik  őrváltáskor  érkezve is  így  találja őket,  boldogok  azok  a
  szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a  házigazda, hogy melyik órában jön  a
  tolvaj, nem engedné  betörni házába. Éberen  várjátok tehát az  Emberfiát,
  mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.?
  Lk 12,35-40

  Elmélkedés:

  A várakozás értéke
  Még kispap voltam,  amikor egy  alkalommal Jáki  Szaniszló, a  világszerte
  ismert  teológus  volt   a  szeminárium   vendége.  Kivételes   alkalomnak
  számított,  hogy  az  évtizedek  óta  Amerikában  élő  és  dolgozó  bencés
  szerzetes, aki tudományos munkásságáért számos díjat és elismerést kapott,
  nekünk, bárdolatlan elméjű kispapoknak tart előadást. Akkoriban jelent meg
  magyar nyelven a tudós papnak két  könyve is: az egyik a Péter  apostolnak
  adott jelképes kulcsokról (Az Ország  kulcsai), a másik pedig Péterről,  a
  szikláról szólt (Erre a sziklára), s a nekünk szánt előadásnak is ez  volt
  a témája.  Szaniszló  atya  nagy  lelkesedéssel  és  egészen  közérthetően
  kezdett el beszélni a kulcsokról meg a szikláról, s mi mindannyian hasonló
  lelkesedéssel figyeltünk  szavaira. Már  legalább  fél órája  beszélt,  de
  nekem úgy tűnt, hogy még mindig csak a bevezetőt mondja és hamarosan rátér
  a fő témára. Egy újabb  30 után már kicsit  sokalltam a bevezetőt, s  alig
  vártam, hogy végre rátérjünk a kulcsok és a szikla igazi  mondanivalójára.
  Az előadás pedig folytatódott,  előkerült a diavetítő, láthattunk  sok-sok
  érdekes képet a kulcsokról meg a szikláról, és úgy elszállt a másfél  óra,
  hogy én még mindig azt  hittem, hogy ez csak  a bevezetés volt, s  vártam,
  hogy rátérjünk végre  a lényegre.  A hiba  természetesen nem  a tudós  pap
  nagyszerű előadásában volt, hanem  bennem, aki talán  nem is tudtam,  hogy
  mire kell  figyelni,  s valami  mást  vártam. Hamar  levontam  magamnak  a
  tanulságot: értékes események, találkozások  szállhatnak el mellettem,  ha
  nem veszem észre, hogy már éppen azt kapom, amit vártam.

  A mai evangélium arra figyelmeztet minket, hogy életünk egy nagy várakozás
  a Jézussal  való találkozásra.  Úgy  várakozunk, hogy  közben már  meg  is
  kaptuk őt.  Vegyük  észre jelenlétét!  És  meg kell  tanulnunk  türelmesen
  várakozni. A szántóvető ember  amikor elveti a földbe  a magot, nem  mehet
  mindjárt másnap aratni. Türelmesen  kell várnia hónapokon keresztül,  amíg
  eljön az  aratás  ideje.  Türelmetlensége  nem  fogja  siettetni  a  magok
  fejlődését. Az imént hallott  evangéliumban várakozó szolgákról,  éjszakai
  őrségben  lévő  emberekről   hallottunk.  Az  őrök   biztosan  várják   az
  őrségváltást, hogy pihenni mehessenek, de itt nem ez a lényeg. Az őrök azt
  várják, hogy hazaérjen az úr, a ház gazdája. Az őrök és a szolgák  tudják,
  hogy kire várnak, s tudják, hogy a gazdájuk biztosan meg fog érkezni.

  A cselekvő, a szüntelenül tevékenykedő ember nagy kísértése, hogy azonnali
  eredményt vár. Igen, ez valóban kísértés, mert azt gondoljuk, hogy  csupán
  a magunk  munkája  hozza  meg  az eredményt,  s  nem  hagyunk  lehetőséget
  Istennek, hogy  az általunk  megtett,  megkezdett jót  tökéletessé  tegye.
  Érdemes megtanulnunk  csendesen, figyelve  várakozni,  mint az  őrök.  Nem
  siettetni a találkozásokat, nem elébe szaladni az eseményeknek, csak várni
  türelemmel, hogy  hozzánk  érjenek.  Az  Úr  állandóan  úton  van  felénk.
  Közeledik, a maga tempójában érkezik,  úgy, hogy be tudjuk fogadni.  Hiába
  kapkodnánk, hiába  erőltetnénk a  mihamarabbi találkozást,  hiszen  lehet,
  hogy éppen mi nem vagyunk még felkészültek a találkozásra.

  Az evangéliumban szerepelt, hogy a  hazatérő úr, megvendégeli a  szolgákat
  és azokat, akik várták  őt. Micsoda meglepő  fordulat! A várakozás  mindig
  izgalmas, mert meglepetést hozhat, valamit, ami nem várható, s főként  nem
  elvárható. A várakozás  meglepően nagy  jót hozhat nekünk.  És itt  értjük
  meg, hogy  a  várakozás  miért  nem  elfecsérelt  idő.  Vannak,  akik  azt
  gondolják, hogy  nem  érdemes  várakozással pazarolni  a  drága  időt.  Én
  egészen másként  gondolom:  a  várakozás percei,  órái,  napjai  meghozzák
  gyümölcsüket, mert  közben  maga Isten  tevékenykedik  bennünk  csendesen.
  Jelenlétének észrevétele a szolgák számára a boldogság forrása.
  (c) Horváth István Sándor

  Imádság:

  Uram, Jézus, taníts meg engem az alázatos és türelmes várakozásra!  Taníts
  meg engem arra, hogy téged érdemes várnom, a veled való végső találkozást!
  Taníts meg engem arra, hogy ne azonnali eredményt várjak, hanem türelemmel
  várjam a te kegyelmed növekedését bennem.