A napomat mindig egy bekötőúton tett sétával kezdem. A váltakozó évszakoknak köszönhetően van, amikor a nap már magasan jár sétám idején, máskor pedig még sötét van. Azonban az év egy bizonyos szakában a felkelő nappal szemben gyalogolok. Amint a rendkívül ragyogó gömb előbukkan a horizonton, szinte vakítónak tűnik. Néha úgy érzem, meg kellene fordulni és hazamenni, el az erős fény elől. Azonban, ahogy utam folytatom, a nap magasabbra emelkedik, és megvilágítja az utat, megmutatva nekem göröngyeit és sima részeit.
Amikor imádkozás közben Istent keresem, hasonló dolog történik. Isten ereje mindent eláraszt. Nehéz elhinni, hogy Isten törődik az én apró emberi örömeimmel és bajaimmal. Mégis, miközben megosztom gondolataimat Istennel, úgy találom, hogy könnyebben boldogulok napi teendőimmel. A kihívásokkal magabiztosabban nézek szembe, mint ahogyan biztosabban haladhatok sétámon, ha napfény ragyogja be az utat.

Imádság: Drága Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy törődsz a problémáinkkal. Mutasd továbbra is utunkat! Ámen.