Ha a világból semmit sem értesz,
hogy mikor, kegyetlen vagy jó.
És nem tudod elmondani a bajod senkinek...
Keress fel engem és mondd el nekem hisz...

Ha szíved már megterhelt lett a gondoktól,
És ha már segítségre szorulsz,
és magadtól nem boldogulsz.
Keress fel engem, én segítséget nyújthatok, hisz...

Ha nagyon vagy kicsit is fáj már az élet,
És a félelem teljesen erőt vett rajtad,
Nem kell félned, mert az megölheti lényed...
Keress fel engem, mert én megvédelek téged, hisz...

Ha úgy érzed, nem szeret már senki,
És ha úgy érzed egyedül vagy,
Ha már nem vesznek észre...
Keress fel engem, és akkor nem leszel magányos...
Keress fel engem hisz én igaz barát vagyok és
Szeretlek Téged.

" Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.

Ez a könyv az örök törvény,
Királyon lánc, rabon napfény,
Tévelygőnek hívó harang,
Roskadónak testvéri hang.
Elhagyottnak galambbúgás,
Viharvertnek ereszet,
Haldoklónak angyalsúgás:
Ne félj: fogd a kezemet;

Gyermeknek is: Mily szép rege.
Bölcsnek: Rejtelmek tengere!
Fal, s túl rajta élő hangok,
Köd, s benn zengő hárfák, lantok.

A bizalom nem csak egy szó,
Mit kimondani is nehéz,
A bizalom egy törékeny kincs,
Mi nagyon könnyen odavész.
A bizalom egy hosszú út,
Melyen mi is végigmegyünk,
S, hogy nehéz lesz-e járni rajta
Attól is függ, mi mit teszünk.
A bizalom a legnagyobb díj
Mit másoktól kaphatunk,
S bizony e ritka kincsért sokszor
Nagy árat adunk.
A bizalom az egyetlen út
Egy másik ember szívébe,
S csak akkor tudjuk mennyit ér
Ha már mindennek vége.
A bizalom egy fájdalmas érzés
Mert bízni csak szeretve tudunk,
S e szeretetben a legszebb az
Ha a másiktól bizalmat kapunk..

KORMORÁN Együttes dala

Szeretlek, csak szeretlek
A mennyben és a földön is legyen szent a te neved
Mint mindennapi kenyerünket úgy add magad nekem most és máskor is
Jöjjön el az én országom ahol szerethetlek téged
Hiába szeretsz mást és ő is akar téged
Legyen meg az akaratod itt lent a földön
Mert én szeretlek akkor is ha már nincs miért
Ha már nem kell senki görcse
Ha már tudják, ha már tudhatják mások is én belehalok tudom
De még is de még akkor is mert szeretni kell lemondva
Szeretni kell várva összekulcsolt testek izzadt nyomorával
Pedig jó lenne úgy ahogy én szeretném
Jó volna úgy ahogy szeretnéd még
Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba
Ne álljunk a gödör szélén tehetetlen, sírva
Megfogok halni és nem értettél meg semmit
Megfogok halni és nem tudtam adni
Nem tudtam csak ennyit
Nem tudtam mondani amit kellett volna
Csak élni akartam s játszani, játszani nem félni
Játszani neked a reggelt a nap első sugarával
Reggelire melyet ágyba hozok annak
Ki kedvesen eljátssza ahogy földön úgy a mennyben is
Te mást szeretsz én Téged
Hogy engem fogsz szeretni sohase ígérted
Te nekem vagy, de ugyanúgy másnak
Krisztusnak jó vagyok de bohócnak gyáva
Messze vagy de legyek bárhol is szeretlek
Csak szeretlek akkor is még akkor is
Szeress vigyázva, ne szeress bántva
Szeress mert a látszatnak könny lesz egyszer ára
Borzas szerelmünket kifésülik újra
Hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra
ÁMEN

Imádság:

Szívembe hintetted bűnbánat szikráját,
S én kérlek Uram, szíts belőle máglyát.
Égesd ki szívemből vágyát a bűnnek,
Eztán megmaradjak szeretetben hűnek.
Arra vezesd utam, ahol jót tehetek,
Ezáltal Tenéked jó szolgád lehetek.
Öröm a szívemnek, lelkemnek jutalom,
Hogy gyarló fejemre ily nagy az irgalom.
Áldassék a neved mindenségnek Ura,
Hogy nem zárult reám pokolnak kapuja,
A bűnös emberre irgalommal nézel,
És ha feléd fordul, megtöltöd reménnyel.

Hogyha én lennék a fény a bánatok útján,
Mindig felvillantanék egy kicsi reményt,
Mindig arra indulnék, ahol épp várnak,
Mindig megvigasztalnám a sok szegényt.

Hogyha én lennék a fény a sötétség mellett,
Mindig megmutatnám azt, hogy merre az út,
Mindig világítanék, hogy mindenki lásson,
Mindig felvidítanám a szomorút.

Kérdezem a napsugártól:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.

Hogyha én lennék a fény, csak délelőtt volna,
Mindig elmulasztanám a többi időt.
Hogyha én lennék a fény, a sok virág nyílna,
Lassan elfeledtetném, mi volt azelőtt.

Kérdezem a napsugártól:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az éjszakától,
De válasz nélkül maradok én.

Kérdezem a kék hegyektől:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem a tengerektől,
De válasz nélkül maradok én.

Kérdezem a messzeségtől:
Miért nem lehetek én a fény?
Kérdezem az emberektől,
De válasz nélkül maradok én.

Istennel egyedül

A munkától fáradt két kezed
Amikor már este megpihen,
Amikor már lassan megtisztul
A világ zajától a lelked,
A szíved is egyre csendesül,
Maradj az Istennel egyedül!

Ha földi kísértés vesz körül,
És érzed, gyenge vagy megállni,
Szívedből szeretnéd a sátánt,
A vétket örökre kizárni,
S a lelked a bűntől menekül:
Maradj az Istennel egyedül!

Ha nehéz a kereszt, mit hordasz,
Ha nincs már erőd, és nincs hited,
Ha csordultig tele bánattal
És keserűséggel a szíved,
S az élet terhe rád nehezül:
Maradj az Istennel egyedül!

Vigyázz!

Ne keress földön rangot hírnevet,
Ne keress pénzben örök örömet
Ne vesd bizalmad múló dolgokba,
Ne építs palotát a homokra.

Mert jön a vihar jön a végveszély,
Amit szereztél, elhordja a szél.
Egyedül maradsz segítség nélkül,
Szívedre a keserv, a bánat ül.

S ha az ítélőbíró meg jelen hogy fölötted ítéletet tegyen,
Az ítélő előtt remegve állsz,de kegyelmet,
Akkor már nem találsz.

Vigyázz!

Szerezz a földön lelki kincseket,
Jézusban keress örök örömet
Utad mennybe legyen irányítva
Építs hittel az örök kősziklára
Jézus legyen örök eszményképed
Akkor a végső nap bátran jöhet.

Elpihen a természet,
Szendereg a világ.
Az éjbe leheli illatát a virág.
A fény is pihenni tér,
Csak lelkünkben pislákol a fénye,
Angyalszárnyak suhannak az éj sötétjébe.
Fényével betakar az ezüst holdvilág,
Így kívánok néked szép estét,
Jó éjszakát!

Nézlek, nézlek Plémadonna, aki itt állsz egyedül.

Keresztútra cövekelve, hol a szélvész hegedül.

Két karodban opdafestve kis bambinód szendereg,

Hófehér gyolcs pelenkában, édes tiszta álmodásban

Az örök szent kisgyermek.

Ó te szegény Plémadonna, te csak állsz itt mereven,

S azt hiszed, hogy ez a gyermek itt szunnyad a melleden.

Az idő szállt észrevétlen, és a gyermek vele száll.

Üres fészek már a kebled, álomkép, amit melenget,

A lakója messze már.

Istenem, én nem tudok remény nélkül élni.

Ha azt vallanám:  nem lesz jobb  semmi,

nem fejlődik semmi, hogyan szerethetnék?

Ha azt vallanám:  én magam merev,

fejlődésképtelen vagyok, hogyan élhetnék ?

Ha azt vallanám:  Te csak a megmagyarázhatatlan

dolgok gyűjtőneve  vagy, hogyan hihetnék?

Istenem, talán van aki tud csak önmagáért,

csak napról  napra, remény nélkül élni.

Én nem tudok. 

Kérem hát  Tőled a  remény erényét.

Hogy mindig újra kezdjem, hogy tudjak

egy lehetőséget magamnak,

Isten népének, az emberiségnek.

Az abortuszra ítélt magzat keresztútja

I. Jézust halálra ítélik
Szüleimet a testiség kötötte össze. Mielőtt megszülettem volna, már halálra ítéltek.
Egyedül Isten szeret engem!

II. Jézus vállára veszi a keresztet
Anyám megkapta az abortuszra való beutalót a kórházba. A meg nem születettnek szégyenbélyegét viselem.
Valaki imádkozik értem egyáltalán?!

III. Jézus először esik el a kereszttel
Az emberek manapság nem ismernek el hozzájuk hasonlónak.

Istenem !

Teremtő tervedben,

a nagy mindenségben,-

picinyke pont vagyok,

egy szikra a fényben !

Mégis gondod van rám,

szeretsz, mint gyermeked,

s várod, hogy magamat

önként adjam Neked !

Kié másé lehetnék ?-

ki boldogíthatna ?-

Elég, ha rám ragyog,

kegyelmed sugara !

Tied vagyok Uram,

Tied is maradok !

Teljesüljön bennem,

terved, akaratod !

Mária, az anya

Mivel hitünk szerint Mária bűn nélkül való volt, biztosan mondhatjuk, hogy anyai hivatásában is a helyzet magaslatán állt. Nézzük meg, mit tett és mit nem tett ez az egyszerű és alázatos asszony. Most nem a Mennyek Királynéjaként gondoljunk rá, hanem közülünk való édesanyaként. Hiszen neki sem volt könnyebb semmi, nem kapott felmentést a nehézségek alól, sőt...

Gyermeket fogant

Amit tett: Átgondoltan, visszakérdezve, de Isten akaratára teljesen nyitottan igent mondott arra, hogy gyermeket foganjon, egy olyan helyzetben, ami emberileg erre alkalmatlannak tűnt. (Meg is kövezhették volna.) Ugyanakkor teljesen emberi, ahogy a hegyekbe siet Erzsébethez, hogy megbizonyosodjon: az angyal az igazat mondta, a jelenés valóság volt.

A földbe tremetve,

elrejtve, feledve,

aprócska búzaszem

csodára vár csendbe'.-

Titkos varázserő,

életet teremtő

hatalom van benne,

"Isten örök terve."

Meghalt a régi szem,

és egy új égiszen

csírázva föltámad

s aranyló kalászt hajt.

Istenem !

Én is búzaszemed,

csöppnyi csírád vagyok !

Ki fény után vágyik,

azt Te el nem hagyod !

Hiszem, hogy megérlel

kegyelmed  sugára,

s kalászba szökkenek

égi aratásra !

Egy kedves ismerősöm emlékére, aki fontos volt nekem.

Csak a jók mennek el, ők hagynak el,
Mit ők hoztak el, ők viszik el.
Ez nem tűnik fel, míg együtt vagyunk,
Csak a jók ünnepén ha az égben vagyunk.

A jók mennek el, s ránk száll az éj,
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tűnik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!

Hadd mondom el, mit némán énekeltem

a szívem mélyén szótlan, boldogan,

hogy magam már régen Neked adtam

s hiszek Tebenned, Istenem, Uram !

Hadd mondom el, hogy csak Te vagy valóság,

szilárdan állsz idő és tér fölött.

Neked hódolnak mélység és magasság,

a Te hatalmad időtlen, örök.

Hadd mondom el, kegyelmed végtelen,

jóságod árad, árad szüntelen.....

S ha véget ér majd földi küldetésem,

örök hajlékot készítesz nekem.

Felszáll szellemem trónod zsámolyához,

lábadhoz símul áldón, csendesen.....

Szeretlek Téged, édes Szűzanyám!

Szeretlek Téged édes Szűzanyám!
Teveled megoszthatom lelkem bánatát.
Te vagy csak nekem, senki más,
Mert lelkem fájó könnyeit Teneked hullatám.
Vigasztalásért egyedül csak Hozzád  jöhetek,
Csak Te törlöd le szememről a bánatkönnyeket!
Szűzanyám!  Adj erőt, s hogy lelkem erős legyen!
Add, hogy Téged soha el ne veszítsen,-

Hisz’ édesanyám vagy és szeretlek nagyon!
Ha Veled lehetek, lelkem megnyugtatom,
És Te meggyógyítod lelkemnek sebeit.

AGGÓDÓ SZÍV

Az aggodalom olyan, mint a hintaszék,
Csak indulsz, de az út végére sosem érsz.
S míg a hintaszékben legalább tiéd a nyugalom,
Addig békéd elvész, szorítja az aggodalom.

Hiába félted a gyermeked, hogy rossz útra lép.
Nem aggodalmad óvja az útkereszteződést,
Remegő kézzel engeded el az útrakelőt,
Pedig nem a félelmed mi megvédi őt.

Aggódva nézed a viharfelhőket
Pedig az nem védi meg óvó tetődet
Hiába kerülöd így az ördög tüzét
Az aggodalom nem olt, csak belűről tép

Az aggodalom szilánkjai összerakódnak
A ma terhével egységet alkotnak
S kész lesz egy olyan hatalmas teher
Amelyet szíved már nem bírhat el

Nem tudod mit hoz a jövő, mi az, mit kapsz
Hisz emberi léted erre nem adhat választ
S ha aggódsz, mert azt féled, rossz lesz élted
Csak azért lehet, mert kevés a hited

Legyen előtted Péter példája
Az aggodalom őt is megtalálta
Amint a vízen hitét kezdte feledni
Tanító példaként elkezdett süllyedni

Isten igéje válaszol neked
Megnyugtat téged, ha hűen figyeled
Azt mondja ne aggódj a holnapért
A holnap majd aggódik magáért

Az égi madarak sem vetnek, aratnak
Mégis az Úr kegyelmében laknak
A mezei liliomok sem varrnak ruhákat
Az Úr akaratából mégis pompáznak

Ne akarj már akkor átkelni a hídon
Amikor még nem is tudsz a folyóról
S ha már látod a folyót, akkor se félj
Isten szárnyakat adna, ha leesnél

Hited legyen ernyő, de ne te döntsd el
Hogy esőtől vagy naptól védjen
Isten teremtette az esőt és a napot
Áldásként adja neked mit alkotott

Életünk minden holnapja előbb Istennel találkozik
Tudd, hogy az Úr szeret téged, ne aggódjon a szív
Hidd, hogy az utadat mindig a béke vigyázza
Melyen a pásztor elöl megy, s a bárányok utána