Mikor jössz,

szellő se  mozdul, fűszál se rezdül,

úgy suhansz át a mindenség felett,

hogy senki meg nem láthat Tégedet,

csak az én szívem  a végállomás

érzi csupán,, hogy megérkeztél.

Mikor  szólsz,

villám se csattan, felhő se dördül,

hangod halkabb, mint levélmoccanás,

mint néma éjben holdfénysuhanás,

csak az én fülem

rezdül  meg szavad érintésére.

Ahol laksz,

lépcső se reccsen, ajtó se nyílik,

oly észrevétlen a jelenléted,

hogy a látnok se láthat meg Téged,

csak lelkem mélyén ébred fel a hit,

ha vonzásodba belekerülök.

Bocsáss meg szívedből, ha kívánják véred,

Ne ránts kardot arra, aki késsel dobál.

Hisz a gyilkos lelkű is embertestvéred.

csak éppen nem tudja, mit, és miért csinál.

Türelmes légy ahhoz, aki megbánt téged.

Szeresd azt is, aki átkot szór terád.

Jóságodat látva megtér ellenséged,

és büntetés helyett áldás száll majd reád.

Állj a gyenge mellé, kit  mindenki elhagy.

Reménységet hirdess elhagyott embernek.

Tettekkel  bizonyítsd,  Krisztus-követő vagy.

Csak útszéli mécses e földön életem.

Fényt árasztó mécsként tett ide Istenem.

Hogy aki eltévedt, e fény mellett járva

az élet ösvényét ismét megtalálja.

Világosítson mécsem éjben bűn-viharban,

az életút szélén azt el ne takarjam.

Éjben fényt árasszak, amíg szívem dobban,

világosítson mécsem, amíg végsőt lobban !

S ha ítéletnapján megkérdezik tőlem,

világítottam-e a bűn éjjelében,

mondhassam szerényen, mély alázattal én:

Üres mécses voltam életút peremén.

Hontalanoknak kell lennünk ezen a sötét földön,

hogy el ne vesszen a lelkünk, oda ne adjuk kölcsön !

Merjünk magányosak lenni, nem nézve jobbra-balra,

a megváltottak útján menni, a menny felé haladva !

Hontalanoknak kell lennünk, a világ, mint a halál,

csak megterheli lelkünk, de kiutat nem talál.

Aki másokért  is harcol, az Úr mellett   maradjon !

Tanuljon meg hittel tűrni, hogy így utat mutasson !

Mint Krisztus tulajdonai bánatok éjszakáján

merjünk mi ellentmondani a sötétségek  láttán !

Maradj a helyeden, ahol Isten látni akar !

Ő tudja mi használ, s mi fenyeget,

elrejt ha kell, be is takar !

Maradj a posztodon! ott  a helyed.

Ha elfogadtad, amit Ő ígért,

a legjobb dolog:  hinni !

Az Ő szent lényét sérti a "miért",

és a te igéd: bízni !

Maradj helyeden, ha fárasztó is,

és a feladat nehéz,

az Ur ismeri szíved titkait,

Ő rád szeretettel néz.

A világ csak kínoz és elárul,

fordítsd el tőle arcod !

Az Ur irgalmán szíved elámul,

csak Őt dícsérje hangod !

„A szeretet halkan, csendben osztogatja magát,
nem halljuk, csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által, érkezik baráttal,
szerelemmé változik egy igaz, tiszta vággyal.
Adhatja mindenki, megkaphatja bárki,
nem is kell érte nagy dolgot tenni.
Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk,
és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk.
Nem féltékeny, nem kérkedik,
csendes, alázatos,
ez, ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot, hisz a békességben,
nincs is nála fontosabb társ.

 Rábíztam az áprilisi szélre,
vigye üzenetem el hozzád.
Súgja a füledbe halkan,
Mit szívemből kívánok neked,
Legyen boldog minden perced,
Ami a földön adva van neked.
Tudj örülni annak, hogy a nap
keleten minden reggel kel.
A csicsergő madárseregnek,
reggelenként neked is énekel.
Tavasz sok szép virágának, mikor
ajtódon kilépve, édes illattal köszönt.
Egy távoli torony halkan konduló
harang szavának,mely az időmúlását
jelzi. Örülni a lábujjhegyen osonó
tavaszi estnek,mert fátylát a tájra teríti,
S üzenem, legyen szép a napod,
nyugodt az éjszakád.

Szirtek ott magasodnak felhőbe,
s itt van a Hazám lenn a ködben!
Tengerkék felhő az élet egén,
akaratlan fulladt olcsó remény.
Szellő siklik, tovafut álomkép,
zúzott jajt kiáltó égi veszély.

Nyisd ki az ajtót lásd meg a csodát,
odakünn örökös a napsugár.
Táncoló tündér daloló titán,
égi tünemény, csaló vagy világ!
Dalos madaraknak tiszta hangját,
elsodorja a szél egyre tovább.
Reánk marad kietlen pusztaság,
elárvult, megcsalt egyetlen Hazánk!

Dalolva zokog táncol a magyar,
könnyét mossa áldott vörös hajnal.