Vannak helyek az ember életében, melyeknek különleges jelentőségük van. Ezúttal nem az emlékezés helyeiről beszélek, hanem olyan helyekről, ahol valami különleges érzés járja át az embert minden alkalommal. Mintha kitárulna előtte a világ, mintha szárnyalna, mintha hegyeket lenne képes megmozgatni... ott, azon a helyen. Nekem is vannak ilyen helyeim, melyeket időről időre fölkeresek, hogy legyen erőm a megkezdett utamon végigmenni. Most megmutatom az egyiket, hátha érzitek így is varázsát, hitet és erőt adhat számotokra is...

Az őszi erdő már levetette pompás ruháját s a szél már az utolsó leveleket röpíti vissza oda, ahonnan teremtetett.

Egy őszi hideg szeles késődélután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.
Magányos volt, s hideg szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már azt utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek.
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta.
Kopott vaskapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette, ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.
S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észrevette.

Senki sem mehet vissza és nem kezdheti elölről az egészet, de elkezdheti a mai napot és más véget hozhat ki belőle."

1. Ne tölts időt a nem megfelelő emberekkel! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri el az értékeidet. És ne feledd, az igazi barát nem az, aki akkor áll melletted, amikor a legjobb formádat hozod, hanem az, aki kiáll melletted, amikor a legrosszabb passzban vagy.

Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk?

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted?