Egy őszi hideg szeles késődélután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.
Magányos volt, s hideg szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már azt utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek.
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta.
Kopott vaskapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette, ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.
S akkor, a kerítése tövében előbújó kis virágot észrevette.
- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.
A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,
- bácsi kérem, azt a virágot neked, én ültettem.
A férfi a vállát rándítva mondta - én ilyent nem kértem.
Azzal bement a fűtetlen, hideg házába.
Kopott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tüzet rakva
Kavargott benne a kislány mondata.
- minek nekem virág? - mormogta.
Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,
- virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.
Majd felkelt, konyhájából a nagy kést magához vette,
Kiment, s a kis virágot óvatosan a földből kivette,
A házba bevitte és gondosan elültette.
Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,
Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.
Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.
- látom bácsi, bevitted a virágot.
Be - válaszolta, majd elballagott.
Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,
Várja a kis virág, mely az ablakában ül.
A virág napról napra cseperedett,
majd narancssárga virágot hozott,
A férfi boldog lett,
hisz színével szürkeségébe napot lopott.
Egy nap a boltba betérve,
nem csak a szokásos vacsoráját vette.
Hanem egy nagy tábla csokit levett a polcról
és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,
Órájára pillantott párszor és várt és várt,
de hiába.
Este nem is hazasietett,
hanem egyenest a szomszédjához csengetett,
Idős néni jött elébe -
Jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,
- a kislány beteg lett, kórházba van
- mondta a nénike - nagymamája vagyok.
A férfi elsápadt, beleremegett,
majd összekapta magát és a kórházba sietett.
- Hová- hová - szólt egy nővér
- egy kislányt keresek ma beteg lett -
- Ma délután meghalt, megállt a pici szíve,-
Sajnos az úr késve érkezett.
Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat,
színes, tarka virágokból.
Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét,
csokit is elővette táskájából,
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz,
csokit és a szirmot beledobta,- köszönöm -
összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel,
de hangosan érthetően mondta:
- Köszönöm - csak ezt az egy szót mormolta.
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra
Tavasszal, a féltett, ápolt kis virágját magához vette,
A temetőbe kivitte,
azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- Köszönöm!
Ezt a virágot Tőled kaptam,
Látod? Most ezt visszaadtam,
Már tudom, megtanultam,
Mi az, hogy szeretni,
Hogy néha meg kell állni,
Másokkal is törődni!