Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.

A római egyház Epiphania Domini azaz Az Úr megjelenése elnevezésű ünnepe. A nyugati egyházakban e naphoz kötik a háromkirályok vagy keleti bölcsek (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) látogatását a kis Jézusnál. Ezért január 6-át a Háromkirályok napjaként is emlegetik. A vízkereszt elnevezés pedig - a szintén e naphoz kötött - Krisztus megkeresztelkedésére utal. Ennek emlékére a nyugati egyházakban a templomokban vizet szenteltek s e szentelményből a hívek igyekeznek hazavinni valamennyit. A szentelt víz ugyanis sok mindenre használható az év folyamán. A vízszentelés mellett ilyenkor a házakat is megszentelték. Ennek a szokásnak koleda, vagy koledálás a neve. Az ünnephez tartozott a Háromkirályok megjelenítése: a Háromkirály-járás is. Mint az év sok különleges, ünnepi alkalmához, ehhez a naphoz is kapcsolódott időjóslás.

Napkeleti bölcsek, csillagjósok voltak, de királyként is emlegetik őket. Korábban több ószövetségi prófécia utalt arra, hogy a Megváltó a pogány világ fölött is át fogja venni a hatalmat. Ezeket a próféciákat "teljesíti be" a háromkirályok története. Róluk csak Máté evangélista szól, nevük, etnikumuk, látogatásuk idejének közelebbi meghatározása nélkül. Órigenész az ajándékok számából következtetett arra, hogy hárman voltak, de kutatók szerint a hármas szám szimbolikus jelentésű is. Utalhat a Szentháromságra, vagy Krisztus méltóságaira (az arany királyságára, a tömjén istenségére, a mirha emberi mivoltára). Vannak, akik Noé három fiának (Sém, Hám, Jafet) leszármazottait, s így a három bibliai népcsoportnak (semiták, hamiták, jafatiták) képviselőit látják a három királyokban. Szimbolizálhatják egyes vélemények szerint a világ korábban ismert három kontinensét is (Európa, Ázsia, Afrika). Ezt támasztja alá az, hogy a középkortól kezdve a harmadik királyt szerecsennek ábrázolták. Nevüket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) a IX. század óta említik. Hogy a három királyok melyik csillagot követhették erről sokféle elképzelés van.

A templomokban megszentelt vízzel összefüggő hiedelmeket az egyház is erősítette. Nagy szerepet kapott az ember és állatgyógyításban is. Még Vízkereszt napján beszentelték vele az állatokat, megitatták őket, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, rühesek. Hasonlóképpen magukra is locsoltak a vízből, rontás, betegségek, himlő ellen. Az Ipoly mentén a ház földjét meglocsolták szentelt vízzel, hogy Isten áldása legyen a házon. Az esztendő során pedig megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót, s a háznál felravatalozott halottat. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek, és a vihar elűzésére is. Vízkeresztkor a szenteltvizet háromkirályok vizének is nevezik. Sokféle alkalmazása közt meg kell említeni, hogy Szeged környékén kenyérsütésnél is hintettek belőle néhány cseppet.

Újévtől Háromkirályok napjáig tartott a koleda, vagyis a házszentelés, később egyszerű jókívánságmondó szokás. A házszentelésre már Mátyás király korából is vannak adatok. E szerint Vízkeresztkor a plébános megkezdte hívei látogatását, megszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. A koleda ennek a korai egyházi gyakorlatnak a kiteljesedése.  A házak megszentelése általában igen látványosan zajlott le. Először a 16. századból van rá adatunk. A pap kíséretében angyaloknak és "háromkirályoknak" öltözött fiatalok jártak házról házra, és egy Jézus születését ábrázoló kép előtt többnyire verssel, énekkel köszöntötték az "Új királyt". Így alakult ki a háromkirályjárás szokása. A kolozsvári jezsuiták a 18. század eleji feljegyzésében maradt meg ennek egyik legrégibb szövege. Énekeltek, a pap beszentelte, megfüstölte a házat, a kántor felírta a ház ajtajára, vagy az ajtófélfára a három király nevének kezdőbetűjét (G+M+B), mert ez később megvédte a házat a rontástól, a betegségektől. Az esemény végén a háziak megvendégelték a koledálókat. Egyúttal adományokat is adtak az egyházi embereknek, pl. zsák diót, lisztet, szalonnát, kolbászt.

Főként a Dunántúl déli részén ismeretes ez a szokás. Egykori teljes alakjában cselekménye a következő: a/ a főszereplők Gáspár, Menyhárt, Boldizsár (három király), Heródes, valamint (ha volt) a katona és az angyal bemutatkozása. b/ Heródes, a betlehemi gyerekgyilkos jelenete, viadala az egyik királlyal c/ a "Csillag" kiugratása ( a csillag egy rugószerű keresztezett fára volt rögzítve, össze lehetett húzni és ki lehetett nyomni, a végén szita volt, kívül beragasztva, nagy arany csillag tündöklött rajta, bent középen gyertya volt, amit a házba érve meggyújtottak.) d/ az ajándék kérése és átvétele. A korábban vízkereszti házszentelés részeként szereplő Háromkirály-járás mára önálló adománygyűjtő, jókívánságmondó szokás lett és általában leegyszerűsödött.

Azt tartották, ha Vízkeresztkor esik, akkor hosszú lesz a tél. Hideg idő esetén korai tavaszban reménykedtek. Egyes helyeken azt mondták, hogy ezen a napon fonni kell, mert akkor hosszú lesz a kolbász. A jugoszláviai magyarok szerint, ha e napon esik az eső, akkor férges lesz a mák, ha hideg van, rossz termésre lehet számítani. Ha a szél fúj, szerencsés év lesz. Ha fagy, soká fog tavaszodni, ha enyhe az idő, akkor hamar jön a tavasz.

A vadonatúj esztendő e hajnalán, mikor talpunk alatt ropogott a hó akár a kristály
S ékes menyasszonyként keresztségi ruhát ölt az egész táj,
Jézus, ősi Vágy gyümölcse, hogy decembernek vége most lett,
Jelenti magát fénykörében a beköszöntő Vízkeresztnek.
A várakozás hosszú volt ugyan, de a másik kettő meg Boldizsár
S a démon Ázsián vágott át, arról lekésve már,
Hogy érkezésük idejét kivárja a Karácsony.
Addigra újév hatodnapja lett immáron!
Amott a veszteg álló csillag és Mária, karján Istenével, ünnepel!
(Lekéstek arról, hogy megismerkedjenek a sötétség mélyeivel!)
Nincs más hátra, csak nézni, tágra nyitva a szemet,
Mert Isten Fia köztünk! Már tizenketted-napja született.
Gáspár, Menyhért s a harmadik átadják ajándékukat, mit magukkal hoztak.
Mi pedig velük nézzük Jézus Krisztust, ki háromszorosan nyilvánult meg aznap.

Az első titok tárgya: a Királyok, kik egyben Bölcsek.
Ami a szegényeket illeti, a dolog egyszerű: a jászol táján kivehetőleg
Úgyszólván csak juhot látni s jámbor asszonyt, no meg pásztort.
Ezek a legcsekélyebb kétely nélkül egyenként vallják meg a Megváltót.
Szegénységük a jó Istennek nemigen új dolog,
És Fia megszületvén, köztük azonnal otthonos.
A tudósoké s királyoké egészen más eset!
Hogy ilyen három is akadjon, tűvé kellett tenni érte messzi földrészeket.
S még így sem a legkiválóbbak s -előkelőbbek közül valók:
Afféle tarka-barka mágusok és kis, gyarmati uralkodók.
Elindítójuk nem holmi idézet volt, könyvbeli:
Az expedíciót valódi égi csillag vezeti.
Ez elsőül kezd sétálni, rendkívül sértő módon fittyet hányva
Az asztronómiai törvényeknek, s nagy munkát róva az apológiára.
Ha pedig egy csillag, mely világ kezdetétől veszteg állt, elindul,
Nem csoda, ha egy király, sőt - Uram bocsá' - egy tudós miatta felindul.
Így hát egy reggel József és Mária arra ébred, megjött Gáspár, Menyhért és Boldizsár,

A hosszú úthoz képest jókor, tizenkét napi késéssel habár.
Isten Anyja, fogadd szívesen e tisztes személyek hódolatát:
Semmi kétségük sincs afelől, kit látnak távcsövükön át.
S miket néked Perzsia vagy Abesszínia mélyéről hoznak fáradságot nem kímélve,
Igen jelentős és nagybecsű ajándékok utóvégre.
Az arany (manapság őrlés és ciánozás tisztogatja)
Jószerivel a hamisítatlan és csorbítatlan Hit jelképes ércalapja;

A mirha - annyi gondot igénylő pusztai cserjécske -:
Keserű, síri illatával a Szeretet jelképe:
S annyi máglya halhatatlan hamvának elcsent egy csipetje
- Szemernyi tömjén -: a Remény. Lábad elé Menyhért tette,
Ezer szekéren hozva s kétszáznyolcvan teve ringó hasán.
E tevék mind úgy bújtak át egy tű fokán.

Miurunk második megnyilvánulása: Jordán-beli keresztsége napja.
Szentséggé lesz a víz, jutván az Ige erejével kapcsolatba:
A mezítelen Isten belép a mély habok kútjába. Ez sírunk helye,
S ahogy Őt mivélünk egyesíti, éppígy egyesít bennünket Ővele.
A sivatag utolsó kútjáig, az úton képződött kis tócsás gödörig
Nem lelni többé olyan csepp vizet, mely kereszténnyé ne tehetne valakit,
S mely legélőbb s legtisztább valónkig lehatva,
Belsőképp jövendő csillaggá ne avatna.
Mivel már nem találtatott oly áthidalhatatlan szakadék,
Mely hajdan, az Írás első versei szerint, eget a földtől választotta szét,
Krisztus, férfikora teljében, az Emberiség családjába lép,
Mint tikkadt utazó, kinek szomját tengernyi víz sem oltja.
Egy cseppje sincs az óceánnak, melybe leszállni szüksége ne volna.
Viderunt te Aquae, Domine - így a zsoltár. Megismertünk, Istenem,
S hogy közülünk ismét felszínre jössz mámorosan és meztelen,
Végső sóvárgásod, mielőtt végképp távozol,
Végső kiáltásod a kereszten is az, hogy még mindig szomjazol!

A galileai lakodalomról szól a harmadik titok.
Először ugyanis nem mint vendéglátó mutatkoztál, hanem mint meghívott,
Mikor is Édesanyád halk szavára borrá változtattad
A tíz korsó vizet, melyet titokban félreraktak.
Szegény a vőlegény; lesüti szemét kínos szégyenében:
Ciszterna-víz lakodalomhoz nem illik semmiképpen!
Kivált így augusztusban, mikor a víztárolók apadnak,
S gyülőhelyei szennynek s undok ázalagnak.
(Mintha "Szent Nagy Károly" ünnepén pezsgő helyett
Fiolában cseppfolyósított Ernest Havet-t nyakalna az elbúsult diákgyerek !)
Istennek egyetlen szava elég e rejtekben való szüretre,
Hogy poshadó vizünk borrá változzék át, tökéletesre.
A bor, mely előbb lőre volt, a végén java bor lett.

Helyes. Hamarosan viszonozzuk, mit nyújtottál, a kelyhet.
Te vagy megmondhatója, végére tartogattuk néked a legkülönbet:
A nektárt egy epével s ecettel átitatott spongyán,
Mellyel egy rendőrtiszt kínál meg buzgólkodván.

A nappal Epifániája elmúlt, marad nekünk az éjjelé;
A gyermekeknek megmutatjuk, mint vonulnak a mágusok honuk felé
Eltérő utakon, nagy kerülővel mindhárman, óvakodva.
A téli tág égbolt meztelen: csupa csillag és csillagocska.
Oly ég ez, fehér a feketén, milyen Észak-Kína és Szibéria felett ragyog,
Hatmillió csillaggal, mind óriás, és ereje teljében villog, táviratoz.
Ennyi Nap közül vaj melyik az, melyet egy angyal csóvaként találomra kiragadott,
Hogy világítson, amerre a három agg vonul amott?
Nem tudni. Az éj újra az lett, ami volt: minden szikrázik szótalan.
Az égnek titkos könyve szembeszökő hitellel sarkig tárva van.
Üdv, Hitnek tágas Éje, csillagok csalhatatlan Városa!
A katolikusnak hazája nem a köd, hanem az Éjszaka.
A köd vakká tesz s fojtogat; behatol szájon, szemen, érzékeken,
Benne jár, nem tudva hol, a közömbös és az istentelen;
A vak s a közömbös a ködben nem tudja, hol jár, sem hogy maga kicsoda:
Afféle félresikerült lény, Igen-re, Nem-re nincs szava!
Lám az éj, napnál különb, útunkon igazít el,
Jellel, ha kell, s megannyi végérvényes csillagképpel.
Ím, vadonatúj év indul, és szerte millió szemmel néz sarkpontjára ma,
Székhelyedre az Ég terében, Tengernek Csillaga!

Fordította: Szedő Dénes