A varázsszemüveg

"Milyen kár, hogy ma már nincsenek varázstündérek! Teljesítenék a kívánságainkat" - sóhajtott fel a kis Szása, miközben anyukája új szemüvegét nézegette. - "Én tudnám, hogy mit kérnék tőlük!"

"Ugyanilyen szemüveget, mint az enyém, ugye?" - mosolygott az anyukája.

"Nem teljesen ugyanilyet. Én nem csak arcokat és tárgyakat szeretnék látni a szemüvegen keresztül, - jól látom őket anélkül is, - hanem szeretnék látni mindent, ami mögöttük rejtőzik: például az emberek szívét, megismerném a gondolataikat, meg azt, hogy ki a jó és ki a rossz".

"Én pedig nagyon örülök annak, hogy nincs ilyen szemüveged, különben nagyon sok ellenséget szereznél magadnak" - felelte anyukája.

"Miért mondod ezt, anya?" - kérdezte a kislány.

"Csak nem gondolod, kislányom, hogy az emberek örülnének, ha tudnák, hogy nem tudnak semmit sem eltitkolni előtted, ráadásul mivel több rosszat látnál, mint jót, magad is nagyon boldogtalan lennél. Várj csak, eszembe jutott egy kis mese. Ez megérteti veled azt, amit még nem értesz.

Régen, nagyon régen élt a földön egy ember, aki olyan szemüvegre vágyott, amilyenre te is vágysz, és meg is kapta azt. Amint egyszer felvette, többé nem tudta levenni. Mi történt hát vele?... Feltárultak előtte az emberek szívei, minden elrejtett gondolataikkal együtt, de ő több rosszat látott, mintsem jót. Szemüvegén keresztül belelátott a legkipróbáltabb, legszeretettebb emberek szívébe is - és mindenütt talált hiányosságokat, hibákat. Ez nagy szomorúságot ébresztett benne, ezért egyre barátságtalanabbul viselkedett velük, bizalmatlan lett irántuk. Ők kezdetben csodálkoztak, elszomorodtak, mert nem értették, hogy mi okozta ezt a változást, végül pedig magára hagyták. A magány nagyon kínozta szegényt, de ő nem akart más szemmel nézni az emberekre, akik mind nála rosszabbaknak tűntek fel előtte, végül szomorúságában már élni sem akart.

Ekkor azonban egy angyal jelent meg előtte, szelíd, fényes arcú, galambszemű angyal. "Én a szeretet vagyok, - mondta - és azért jöttem, hogy segítsek neked, hogy kijavítsam a tévedésedet. Te másokban a tökéletességet keresed. De hogyan találhatná meg a tökéletességet az, aki maga is tökéletlen? Először a saját szívedet vizsgáld meg, és csak utána ítélkezz mások felet, ha marad még hozzá bátorságod!" E szavakkal az angyal megérintette a varázsszemüveget, és az ember előtt feltárult saját szívének belső állapota, meglátta, hogy abban sokkal több rossz van, mint amit más emberekében észrevett. "Istenem, milyen rossz vagyok én! Bocsáss meg nekem!" - kiáltott fel, és a szemüveg a lába elé esett.

"Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, - mondta az angyal, - ez az Úr parancsa. Igyekezz megbocsátani az embereknek a hibáikat, - és boldog leszel ebben a világban, az eljövendő életben pedig magad is elnyered a megbocsátást". Az ember megfogadta az angyal tanácsát, és az egész világ, minden ember jobbnak és jóságosabbnak tűnt fel előtte, mert emlékezett arra, hogy mit látott meg a saját szívében, és most, ha egy másik emberre nézett, akkor igyekezett bennük meglátni a jót, ezáltal pedig maga is jobbá és boldogabbá vált.

"Megértetted a mesémet, Szása?" - kérdezte anyuka. - "Akkor nézzünk inkább önmagunkat a varázsszemüvegen keresztül, a többieket pedig csak egyszerű tekintettel. Azt a parancsolatot kaptuk, hogy szeressük egymást, nem pedig azt, hogy egymás hiányosságai után kutassunk. Elég nekünk az is, ha a sajátjainkat felfedezzük, és megpróbáljuk azokat kijavítani".                         

“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!”

Müller Péter