Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

network.hu

 

 

 Molnár Ferenc


(1878-1952)

 

 

Molnár Ferencről nagyon nehéz tárgyilagosan írni: Molnár Ferencnek lelkes rajongói és dühödt ócsárlói vannak. Irodalmi alakja halála óta is az indulatok kereszttüzében áll. Közben az egész magyar irodalomból ő a világszerte legismertebb nevű és művű író, közben színházaink újra meg újra sikerek közepette újítják fel vígjátékait, miközben ironikus és szatirikus prózája - amely alighanem egyértelműbben irodalmi érték, mint annyit vitatott drámai műveinek nagyobbik része - szinte ismeretlenné haloványult. Molnár Ferencet dicsőítik és szidalmazzák anélkül, hogy eléggé ismernék.

 

 

Molnár Ferenc (Neumann Ferenc) 1878. január 12-én, egy német eredetű zsidó polgárcsaládban született Budapesten. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) valójában sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.

 

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította nevét, azzal az indokkal, hogy felmenői közt akadt molnár.

network.hu
Szinte azonnal feltűnt csillogó szellemességével, szatirikus humorával, részvevő érzelmességével. Stílusa kezdettől mindvégig választékosan szabatos: mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen. A fiatal Molnár Ferenc odasorakozik legjobb novellistáink közé, majd huszonhárom éves korában megjelenik első regénye, az Egy gazdátlan csónak története, amely után az irodalmi élet az elbeszélő próza nagy ígéretének tartja. És a várakozásoknak hamarosan meg is felel. Huszonkilenc éves, amikor elkészül A Pál utcai fiúk, amelyet azóta is világszerte a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének ítélnek. És ezt még azok sem vonják kétségbe, akik elutasítják a drámaíró Molnár Ferencet. Ez a regény valójában több mint nemes erkölcsű ifjúsági olvasmány: a századforduló budapesti kamasz fiainak nagyepikája, humorral és érzelemteljesen fogalmazott ábrázolás néhány gyermektípusról. Ezt a színvonalat regényeiben soha többé nem érte el. Még akkor sem, ha olyan kitűnő kritikai realista körképet festett a budapesti polgári világról, mint Az éhes városban, vagy olyan árnyalt lélektani képet adott a polgári fiatalság erkölcsi talajvesztéséről, mint az Andorban. Ezek is jó regények, értékben felérnek a színdarabíró munkásságával, de költőiségben mégis elmaradnak A Pál utcai fiúk mögött.

 

Valószínű, hogy ha Molnár csak novellákat és regényeket ír, akkor írói nagysága sokkal egyértelműbb volna, és odasorolnók őt a Nyugat legjelentékenyebb kortársai közé, a Széntolvajok című, kitűnő elbeszéléséről pedig megállapítanák, hogy a szegény emberek ábrázolásának maradandó remekműve. Molnár szépprózája, közte csillogó humoreszkjei, gazdag publicisztikája, benne érdekes haditudósításai, elhalványodtak a világsikerű színpadi szerző mögött. És drámai életművének megítélése vált ki mindmáig annyi heves vitát.

 

Amikor Molnár Ferenc megjelenik a színen, a magyar polgári dráma virágkora tart, és a színpadok királya Herczeg Ferenc. Ezt az egyeduralmat Molnár azonnal megdönti. Illetve idehaza ők ketten az egymással vetélkedő főalakok, külföldön pedig Molnár olyan sikereket arat, aminőről magyar író álmodni se mert.

 

Molnár kezdettől fogva birtokában volt a színpadi hatáskeltés minden eszközének. Mindenkitől tanult, de senkit sem utánzott. A francia tézisdrámák, Wilde vígjátékai, Schnitzler lélektani drámái, Maeterlinck és Hauptmann újromantikus misztikuma és szimbolizmusa, a freudizmus egész felületesen tudomásul vett tanításai, a század elején divatos Henry Bernstein színpadi hatásvadászata mind tanulságul szolgál számára, de amit tanult, azt úgy építette bele biztonságos drámaszerkesztésébe, hogy mindig jellegzetes Molnár Ferenc-i komédia alakult ki.

 

Az első világháború előtti játékok fő témája általában a polgári élet kötelező hazugsága. Ironikusan kritikai élű vígjátékok ezek, de a bírálat belülről jön: egyszerre megért és elmarasztal. Gyakori közöttük a szimbolizmushoz közel járó játék (Az ördög, Liliom, A farkas). A fő mondanivalót talán A testőrben fogalmazta meg, hiszen itt arról van szó, hogy igazság és hazugság úgy keveredik, hogy aki mondja, aki éli, maga sem tudja, meddig igazság, mettől hazugság. Már-már Pirandello későbbi igazság-hamisság összefonódottsága szólal meg itt a magyar színpadon.

 

Molnár az első világháború előtti években olyan helyzetben volt, hogy rendkívüli tehetségével versenyre kelhetett volna a század világirodalmának legnagyobbjaival. A hiba ott volt, hogy csekélyebb volt az igénye. Elszédítette a siker: tetszeni akart, tapsot akart. Így lett mesteri kiszolgálója a csak mulatságot kívánó igényeknek.

 

Korai prózájában még közel állt a haladó eszmékhez. Az első világháború lényegét már nem értette. Mint haditudósító nagyon érdekes, nemegyszer szép, mindig részvétteljes képet festett a háborúban szenvedő emberekről. De őt a háború nem forradalmasította a kapitalizmus ellen, s így értetlenül állt a forradalmak előtt. Korábban bírálattal illette a polgári hazugságokat. A forradalmak után megerősödik polgári öntudata, és polgári oldalról bírálja - nagyon szellemesen - az udvari-nemesi világ maradványait (A hattyú, Olympia). Ez a magatartás még haladó volt Csiky Gergely korában, de Molnár Ferenc évtizedeiben már az a polgár, amelynek nevében a nemességet kritizálja, valójában a nemesség maradványainak oldalán áll a haladás ellenében. Csakhogy nálunk - és egész Közép-Európában - ezt a polgárságot egyelőre jobboldalról fenyegette a növekvő fasizmus: tehát a polgári apológiának mégis volt egy urbánus-ellenzéki felhangja. De a társadalmi haladást valójában semmiféle tudatosítással nem segítette. Gyönyörűségét inkább a formai tökély adta, a feltétlen mulatságosság, a cselekmény biztonságos gördülékenysége. Molnár képes egy semmitmondó anekdotából mindvégig lebilincselő háromfelvonásost komponálni, mint amilyen a Játék a kastélyban - ez a tökéletesre szőtt semmi, amely mindössze arról szól, hogy egy mondatot kétféleképpen lehet értelmezni. (Persze azért itt is lappang a hazugság-igazság eltéphetetlen egysége.) Közben azonban Molnár nagyon jó szemű író, aki nem tudja nem látni, hogy mennyi a hazugság a polgári életben. A harmincas években egyre inkább megint erről ír (Harmónia, Valaki és főleg a kitűnően szatirikus Egy, kettő, három).

 

A Liliom és Az ördög szimbolizmusa után is gyakori kísérletet tesz a lírai-szimbolista drámára (Égi és földi szerelem, A vörös malom, Csoda a hegyek közt), de ezek szellemes részleteik ellenére is jelentéktelenebb művei közé tartoznak.

 

A fasizmus előretörésének időszakában egyre több időt tölt külföldön. Előbb Franciaországban, majd Svájcban. Idővel már csak bemutatóira jön haza. És amikor a fasizmus kezd uralomra jutni a közép-európai országokban, akkor Amerikába költözik. S ettől kezdve prózában is, drámában is egyre jelentéktelenebb műveket ír. Elszakadt talajától: a pesti polgárságtól.

 

Mert nem egy magyar néző az ő komédiáiban valami nemzetek fölötti kozmopolitát látott, de a világ számára jellegzetesen budapesti magyar. Iróniája a magyar nagyvárosban fogant. Ennek a Budapestnek volt nemegyszer prózai költője, máskor kritikusa, megint máskor ironikus megértője. Ezt a pesti polgárvilágot emelte világirodalmi szintre.

 

Nem lett a haladás nagy szószólója, holott induláskor még erre is volt lehetősége. Nem lett a valóság nagy drámai kritikusa, holott tehetségénél fogva ez is lehetett volna. De olyan nagyszerű mulattatója és olyan mulatságos megbocsátó kritikusa volt annak a polgárságnak, amelynek erényeit és hibáit vállalta, hogy életműve tanulságos is, mulatságos is, néha gyönyörködtető azoknak is, akik a polgárok után következnek.

 

A felszabadulás után, ameddig élt, idegen volt számára mindaz, ami itthon történt. Ott is halt meg idegenben, hetvennégy éves korában. De a halála óta, habár ellentétes indulatok kereszttüzében, mégis itthon van, színpadjainkon sikereket arat. A világszínpadon képviseli a magyar irodalmat. A Pál utcai fiúk pedig rég besorozódott klasszikus regényeink közé.

 

network.hu

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm, jó volt róla olvasni!

Válasz

Bernáth Ilona üzente 11 éve

Köszi.

Válasz

Nagy Ági üzente 11 éve

Nagy írónk volt, nagyon jó összeállítás ez a megemlékezés róla. Örülök, hogy olvashattam.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm, nagyon alapos bemutatás. Én szeretem az írásait.

Válasz

Becsei Ferencné üzente 11 éve

Köszönöm, hogy ilyen részletesen bemutattad munkásságát.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszi ez szép összeállítás,Molnár Ferencról mindjárt a Pál utcai fiuk ugrott be nekem,hát lehet azt elfeleni?Nagyon jó iró volt jó ,hogy megemlékeztél róla és megosztottad velünk.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ezt jó volt olvasni!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Köszönöm nekem is egyik kedvenc irom.Szép a megemlékezés

Válasz

Kováts Lajosné üzente 11 éve

Köszönön a szép össze állítást. Az egyik kedvenc íróim közé tartrzik.
Gyerek koromban a Pál utcai fiúk volt az egyik kedvenc olvasmányom. Köszönöm.

Válasz

Rné Magdi üzente 11 éve

Részlet!

Molnár Ferenc


A Pál utcai fiúk




--------------------------------------------------------------------------------



I.

Háromnegyed egykor, épp abban a pillanatban, mikor a természetrajzi terem katedraasztalán hosszú és sikertelen kísérletek után végre-valahára, nagy nehezen, izgatott várakozás jutalmául a Bunsen-lámpa színtelen lángjában fellobbant egy gyönyörű, smaragdzöld csík, annak jeléül, hogy az a vegyület, melyről a tanár úr be akarta bizonyítani, hogy zöldre festi a lángot, a lángot csakugyan zöldre festette, mondom: pont háromnegyed egykor, épp abban a diadalmas minutumban megpendült a szomszéd ház udvarán egy zongora-verkli, s ezzel minden komolyságnak vége szakadt. Az ablakok tárva-nyitva voltak a meleg márciusi napon, s a friss tavaszi szellő szárnyán berepült a muzsika a tanterembe. Valami vidám magyar nóta volt, ami a verkliből indulónak hangzott, s olyan csinnadrattásan, olyan bécsiesen pengett, hogy az egész osztály mosolyogni szeretett volna, sőt voltak, akik valóban mosolyogtak is rajta. A Bunsen-lámpában vígan lobogott a zöld csík, s ezt valahogyan még csak bámulta az első padból néhány fiú. De a többiek kinéztek az ablakon, amelyen át a szomszédos kis házak teteit lehetett látni, s a távolban, az aranyos déli napon a templomtornyot, melynek óráján a nagymutató vigasztalóan haladt a tizenkettős felé. És ahogy kifigyeltek az ablakon, a muzsikával együtt más, ide nem tartozó hangok is jöttek be a terembe. Tülköltek a lóvasúti kocsisok, valamelyik udvaron dalolt egy cselédlány, de egészen mást, mint amit a zongora-verkli játszott. És izegni-mozogni kezdett az osztály. Némelyek turkálni kezdtek a padban a könyvek közt; a rendesebbek megtörülték a tollaikat; Boka becsukta a kicsiny, piros bőrrel bevont zsebtintatartóját, melynek igen ügyes szerkezete volt, úgyhogy sose folyt ki belőle a tinta, csak akkor, ha zsebre vágta az ember; Csele összeszedte a lapokat, amelyek nála a könyveket helyettesítették, mert Csele gigerli volt, és nem pakolta a hóna alá az egész könyvtárát, mint a többi, hanem csak a szükséges lapokat szokta volt elhozni, ezeket is gondosan elosztva összes külső és belső zsebeiben; Csónakos az utolsó padban akkorát ásított, mint valami unatkozó víziló; Weisz kifordította a zsebét, és kiszórta belőle az összes délelőtti morzsákat, melyek ama kifliből maradtak ott, amelyet Weisz a tíz órától egy óráig terjedő időközben a zsebéből evett ki darabonként; Geréb csoszogni kezdett a pad alatt a lábával, mint aki úgy tesz, mintha föl akarna állani; Barabás pedig minden szemérem nélkül terítette a pad alatt térdére a viaszkosvásznat, nagyság szerint rakván bele a könyveket, s majd egy szíjjal akkorát húzván rajta, hogy a pad is megreccsent, és ő maga belevörösödött - egyszóval mindenki előkészületeket tett a távozásra, s csak egyedül a tanár úr nem vett tudomást arról, hogy öt perc múlva vége lesz mindennek, mert a tanár végighordozta szelíd tekintetét a sok buksi gyerekfej fölött, és így szólt:

- Mi az?

Nagy csönd lett erre. Halálos csönd. Barabás kénytelen volt elereszteni a szíjat, Geréb maga alá kapta a lábát, Weisz ismét befordította a zsebét, Csónakos befogta a száját a kezével, és a tenyere mögött végezte be az ásítást, Csele békében hagyta a "lapokat", Boka hamar zsebre vágta a piros tintatartót, melyből, a zsebet megérezve, rögtön szivárogni kezdett a szép kék antracén.

- Mi az? - ismételte a tanár úr, s ekkor már mindenki mozdulatlanul ült a helyén. Aztán az ablakra nézett, amelyen át vígan cincogott be a verkliszó, mintegy éreztetve mindenkivel, hogy ő nem tartozik a tanári fegyelem alá. De a tanár úr azért szigorúan nézett a verkli irányába is, és így szólt:

- Csengey, csukd be az ablakot!

Csengey, a kis Csengey pedig, aki "első pad első" volt, fölkelt, és az ő komoly, szigorú kis pofájával az ablakhoz ment, hogy becsukja.

E pillanatban Csónakos kihajolt a padsor szélén, és odasúgta egy kis szőke fiúnak:

- Vigyázz Nemecsek!

Nemecsek hátrasandított, majd a földre nézett. Egy kis papírgombóc gurult melléje. Fölvette, kihajtotta. Az egyik oldalára ez volt írva:

Add tovább Bokának!

Nemecsek tudta, hogy ez csak címzés, és hogy maga a levél, az igazi mondanivaló a papiros másik oldalán van. De Nemecsek határozottan jellemes férfiú volt, és nem akarta a más levelét elolvasni. Tehát ő is gombócot csinált belőle, megvárta a kellő pillanatot, s most ő hajolt ki a két padsor között hagyott utcára, és ő súgta:

- Vigyázz Boka!

És most Boka nézett le a földre, amely rendes közlekedési eszköze volt az üzeneteknek. Valóban, gurulva jött a kis papiros gombóc. A másik oldalára, tehát arra az oldalra, amelyet a szőke Nemecsek becsületből nem olvasott el, ez volt írva:

Legismertebb műve.
Örülök,hogy megemlézetél rá.

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu