Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

 

 

 

LÉLEK...mi(a)lélek?



Mire hasonlít egy ember lelke?
Nekem leginkább kertre. Nem teljes, hanem csak olyan fél kertekre, amik egy másik ember lelkével összefonódva vállnak egésszé. Színekkel, virágokkal teli szép helyek. Születésünk- kor csak egy zsebkendőnyi, szűz ,,földdarab", amibe szüleinktől kapott lélek magvainkat ültetgetjük. Ők segítenek tanácsokkal, példákkal, hogyan gondozzuk ezeket a hozott kincseket. Megmutatják, mivel öntözzük, hogyan ápoljuk, szerintük mi a gaz, és mi a virág. Ezek az első virágok és tanácsok.

Majd ahogy cseperedünk, a kertünk is velünk növekszik. Egyre több ember látogat be hozzánk, ahogy mi is másokhoz. Nyomot hagynak rajtunk. Tanításuk, jellemük, gondolataik, mind-mind belénk plántálódnak. Új lélekvirágokat hoznak létre, vagy a már meglévőket nemesítik, vagy változtatják gazzá. Még ők mutatják meg, hogyan gyomláljunk. De már záródik a kertkapu. Önállósodunk. Már a magunk elképzelései szerint irányítjuk a kertészkedést. Jól, rosszul, de már a mi kezünk nyoma van rajta, mi szelektálunk, hasznos és haszontalan, szép és csúnya között. Megmutatjuk a világnak, várva más embereket, dicsérjék, szeressék, amivé építettük azt az aprócska lélekdarabot, amit születésünkkor kaptunk.

Ők meg jönnek. Mi pedig beengedünk, bárkit. Még nem tanultuk meg, hogy nem mindenkit csupán a jó szándék vezet. Vannak a haszonlesők, akiket csak az érdekel, amitől nekik jobb. Az irigyek, akik csak azt nézik a tied mennyivel szebb vagy jobb az övéknél. A betegséghozók. Ők akkor boldogok, ha megfertőzhetnek. Ne legyél képes magad lelkét ápolni. Függjél tőlük, kerted szépségei, gyümölcsei csak az övék legyen. A pusztítók. Akiket csak a maguk lelke érdekli. Akik a tiedből tépnek ki mindent, hogy a színeket eltüntetve, csak az övék ragyogjon.

Már bezárod a kertkaput. Kerítést emelsz. Jobbat, rosszabbat. Olyat, amin át lehet látni, vagy magas falat húzol magad és a világ közé. Közben belül is változik valami. Lesz egy titkos kerted, a legféltettebb virágaidból. Az emberek most is jönnek-mennek, kukucskálnak át a kerítésen. Már megválogatod, nem nyitod ki bárkinek azt a kertkaput, és figyelsz rá, meddig engeded belépni rajta. Megtanulod kit, meddig engedhetsz be, mikor kell elküldened. Mások is felajánlják, pillants beléjük. Nézd, ők mit építettek. Van, amikor kicsit egybenyitod másokkal lelkedet. Érzed ettől tied is szebb, és reménykedsz, hogy találsz valakit, akivel, teljesen egybenyitva, közös új kertet építhettek. Lelke, lelkedben leli meg, hiányzó, másik felét.

Most nehezebb kertépítésznek lenni. Két, többé-kevésbé hasonló elképzelés. Más alapokból, más elgondolásokból táplálkozva. Már nem telepíthetsz át növényeket, nem öntözhetsz, amikor te szeretnél. S mielőtt kihúznál valami gaz szálat, meg kell nézned, az nem hasznos növénye a másiknak? Együtt erősebbek vagytok, mint két fél! Nem engedtek be mindent, megnézitek mi jó, és mi rossz nektek. Saját növényeitek vannak, azokat nemesítitek. Van, amikor külön-külön, de mindig együtt. Szép, amikor egybefolynak érzelemvirágaitok, s gondolatgyümölcseitek. Egy nyugodt, békés kertben minden összeférhet mindennel, ha a kertészek beszélgetnek, bíznak egymás szándékaiban. Megeshet, hibázik az egyik. Esetleg a másik. De meg kell nézni, miért hibázott, s ha volt ilyen. Helyrehozni. Közösen!

Kettőből, nemesedik egy új, vagy a másik segítségével tudod a sajátodat szebbé tenni. Közben születnek kis kertészek, akik lélekföldjébe az első növényeket ti ültetitek. Közben tietekről soha nem feledkezhettek meg! Nem válhat rutinná az öntözés, kapálás, gyomtalanítás. Nem lehet, hogy az egyik állandóan többet adjon bele. Csak ő szépítse, míg a párja csak akkor szól, ha valami rosszul fejlődik, a szép pedig már természetes neki. Nem lehet elhanyagolni, mer attól, mindenki szenved! Egyszer csak azt érzed, idegen kertész járt bent. Idegen virágot látsz, amihez semmi közöd. Várj! Ha még fontos a közös szorgoskodás, akkor szólj. Amit érzel, ki kell mondani, mi az, amit látni vélsz. Időben, nehogy késő legyen, s a munkátokat gaz verje fel, vagy a szeretetre szomjúhozva kiszáradjon.

Lehet, egyszer érezni fogjátok, hogy nem tudjátok együtt tovább szépíteni. Belefáradtatok. Akkor se hagyjátok pusztulni azt, amit annyi időn át felépítettetek. Mindig beszélni kell. Beszélni, jóról, rosszról. Pusztán szeretetből nem elhallgatni kellemetlen dolgokat. Még akkor is, ha egyedül is képes vagy megbirkózni vele, de tudjon róla a másik, most miért vagy ilyen. Nehogy mérges gondolatgyomok fertőzzék meg a lelkét. Mert ha már ott van, kitépheted, de a gyökerei bennszakadtak. Esetleg már magvait is elhullatta, és akkor figyelheted, hogy amint újra kicsírázik kitépd. Mert a gyomok sokkal szaporábbak. Vannak jó szándékú emberek, akik direkt hintik meg földetek ilyen magvakkal. S elbújva, a kerítésen át figyelik, vigyorogva, hogyan boldogultok. Akkor se egyedül akarj gyomlálni! Mert a másikról vonja el a figyelmed, aki megint azt kezdi látni, amit a bizalma, vagy kétkedése akar láttatni vele.

Lehet, szétméritek földjeitek. S újra egyedül művelitek. Jó lenne, ha ez, a növényeiteket nem viselné meg. Persze nehéz, hisz az egészhez kötnek az érzések, minden apró fűszálat, hatalmas fát, egyenként ismertek. Ott vannak a szerszámok eszközök, amikkel az építgetést végeztétek. Meg lehet osztozni ezeken is. Azt vidd, amit szeretsz, s azt add oda a másiknak, amit ő szeretne. Olyan is lesz, amihez mindketten kötődtök. Ne vágjátok ketté. Mert akkor egyiknek sem lesz jó. Most is beszélgetni kell. Mint ahogy eddig is kellett volna.

Nekem is megvan a magam kertje. Kertkapumat leszereltem, bárki bejöhet. Láthatja virágaim, vihet belőle. Megnézek én is kerteket. Kettős kertbe soha sem lépnék. Ha valaki kérdez, válaszolok. S ha látok valakit, aki beenged fél kertjébe, elfogadom. Nem letelepedő vagyok. Csak egy vándor, aki magvakat ad, hogy ültesd el, vagy szórd a szélbe.
Mit teszel vele? Csak rajtad múlik

 

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Rné Magdi üzente 12 éve

Puszillak ,hogy olvashattam.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Igazán felemelő.Jó volna azoknak is az ilyesmit végigolvasni akik félretolják az első néhány mondat után... néha olyan nehéz,hosszú az út, lélektől-lélekig...
Jó,h. vannak akiknek van ereje újra és újra próbálkozni,míg nem késő!
Köszönöm!:)

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Te egy csodálatos ember vagy.Ilyenek kellenek ebben a mai világban hogy másoknak eröt nyujts.Köszönöm hogy ezt megosztottad nagyon szép volt és az életben is igyvan .

Válasz

Nagy Ági üzente 12 éve

Megkérdezhetem, hol találtad, honnan tetted ide fel? Nagyon fontos lenne. Előre is köszi.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve

Köszönöm.

Válasz

Prohászka Béláné üzente 12 éve

Tényleg csodaszép és megható!!!!

Válasz

Rafael Klára üzente 12 éve

Nagyon szép.Köszönöm.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 12 éve


Nagyon szép ! Köszönöm!!!!!!!!!!
>


Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu