Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

 network.hu

 

 

Csákányi László (1921. január 13. - 1992. november 3.)

 

 

Eredetileg misszionáriusnak készült. A Színművészeti Akadémia hallgatója volt, ahol 1942-ben-ben diplomázott. A Nemzeti Színháznál kezdett, azonban 1945-ben hadifogságba esett, és csak 1948-ban térhetett haza. Ezután a Pesti, az Úttörő és az Ifjúsági Színház társulatához szegődött, majd 1953-tól a fővárosi Operettszínház 1956-tól pedig a Petőfi, illetve a Jókai Színházban dolgozott.1963–1971 között a Vígszínház 1971–1974 között aJózsef Attila színház, 1974-től pedig haláláig a Vidám Színpad alkalmazta. Sokoldalú jellemábrázoló tehetségét számos filmben kamatoztatta. Népszerű szinkronhang (pl. a Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki Frédije, a Disney Dzsungel könyvének Baluja, Karak aVukban , Döbrögi a Lúdas Matyiban Loncsár a Szaffiban stb.) volt.

 

 

Játszott drámai szerepeket, operettet, de a legnagyobb sikereket komikusként aratta. Színiakadémiai felvételénél a vizsgabizottság előtt szó szerint hasraesett, s éppen feltápászkodni készült, mikor arra a kérdésre, hogy miből készült, egyből rávágta: "Talpra magyar". A bizottság dőlt a nevetéstől - azonnal felvették. Fiatalon misszionáriusnak készült, egy rendkívül szigorú internátusban nevelkedett. Egyszer a papnövendékeket elvitték színházlátogatásra, ahol egy Huszka-operettet adtak. Ez annyira megtetszett az ifjú papnövendéknek, hogy amikor nem sokkal később prefektusa arról faggatta, hova szeretne menni, azt válaszolta, hogy színházba, mire azonnal eltanácsolták a hittérítői pályától. Többször járt külföldön, rengeteg új hívet szerzett a "Nyomják Krahácsot" című nagy sikerű műsorszámával a magyar kabarénak. Egyszer azt mondta: "hittérítő helyett szívesen lettem volna még fociedző is".


network.hu

Csákányi Lászlóról mindenkinek más jut az eszébe. Van,akinek Frédi,a híres rajzfilm-hős/egy szilveszteri tv-műsorban élőben is eljátszották/,van akinek a Nyomják Krahácsot atyafija /de aktuális ez még ma is :)/,van akinek "A fiuk a bányában dolgoznak " meg a "Doktor úr,a maga szíve sose' fáj?"
El tudom képzelni,hogy jó pap lett volna,hiszen mindent egész szívvel csinált,és ahol nem ezt látta,ott kikelt ellene. Ezért kapta kollegáitól a Zsörti becenevet.


 

Nagyon kellemesen énekelt sanzont,operettet és kuplét egyaránt.Áradt belőle a művészi tehetség.

 

network.hu

Színházi szerepei

 

 

Hasek-Burian:Svejk (Svejk)

Shakespeare:Vízkereszt (Böffen Tóbiás)

Szigligeti:Liliomfi (Szellemfi)

Poiret:Őrült nők ketrece (Barchét)

Vaszary:Az ördög nem alszik (Lord Archibald)

Praxy:Hölgyeim,elég volt! (Bertin)

Wedekind:Lulu (Schigolch)

Joffo:Micsoda család (Papa)

 

 

Filmjei

 

 

Indul a bakterház (1979)

Az erdő kapitánya (Kapitány,1990)

Szaffi (Loncsár, 1984)

Lúdas Matyi (Döbrögi,szinkron,1979)

Le a cipővel (Beszélő,1975)

Egy óra múlva itt vagyok (Jenő,inas,1971)

Az ígéret földje (Török,munkavezető,1961)

 

 

Díjak és kitüntetések

 

Jászai Mari-díj(1959)

Érdemes művész (1979)

Kiváló művész (1984)

 

 

network.hu

 

Az én emlékeimben a "subidubiduuuuuu" és a "magyar hangja: Csákányi Lászlóóóóóóóó" is a Flinstone családhoz kötődik.

 

 

Keresgéltem a neten, hátha megtalálom Csákányi hangját, sajnos nem sikerült

 

Egy interjúrészlet 1986-ból

network.hu

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Mint mindig ez is alapos összeállítás. Én nagy tisztelője vagyok.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Ez nagyon jó oldal !Szerettem sákányi Lászlót nagyon nagy színésznek tartottam és tartom is,Az iw oldalán még az ismerőseim között is ott van a Csákányi László emlékére készült oldal.

Válasz

Becsei Ferencné üzente 11 éve

"Doktor úr, a maga szíve sose fáj?" nekem most ezt jött elő. Szerettem mint színészt, szintúgy a lányát Esztert is. Köszönöm, hogy elküldted.

Válasz

Kováts Lajosné üzente 11 éve

Nagyon nagy tisztelője voltam és a mai napig vagyok is.
Szerettem Őt. Sok darabban láttam. Egy párszor fellépett a FÖV. Nagy Cirkuszban is, mint zenebohóc, a hegedűvel. A bohózat címe: "Van másik" Nagyon tetszett. Többször énekelt is.
Köszönöm, hogy elküldted és emlékezhettünk rá.

Válasz

Nagy Anna üzente 11 éve

Köszönöm az összeállítást.
Kedveltem,kedvelem .Felejthetetlen a hangja.

Válasz

Rné Magdi üzente 11 éve

Szerettem Őt .
Köszi szépen.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Számomra a "Mikrobi" is Ő volt...

Válasz

Nagy Ági üzente 11 éve

Az összeállításodat olvasva, nekem is rögtön a Flinstone család beli hangja ugrott be. Szép megemlékezés.Nagy színészünk volt. Szerettem, és a lányát, Csákányi Esztert is, bár mostanában nagyon keveset lehet róla hallani. Köszönöm, hogy elküldted.

Válasz

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu