Magyar költő, esszéíró, prózaíró. Született: 1930. február 3-án, Zámolyon.

 

 

Csoóri Sándor magyar költő, esszéíró, prózaíró a nyugat-dunántúli Zámolyon született 1930. február 3-án földműves családban. Pápán érettségizett a Református Kollégiumban. Budapesti egyetemi tanulmányait betegsége miatt abba kellett hagynia. Előbb újságíróként dolgozott. Őszinte társadalmi problémák iránti érzékenységéről tanúskodó, őszinte hangú verseivel 1953-ban nagy feltűnést keltett. 1955-56-ban az Új Hang című folyóirat versrovatát szerkesztette, itt találkozott a szellemiségükben az 1956-os forradalmat előkészítő versekkel és novellákkal, melyek nagy hatással voltak rá. Az 1956-os forradalom meghatározó élménye volt.

A hatvanas évektől kezdődően a szellemi és politikai ellenzék egyik vezető egyénisége. Folyamatosan ütközött a politikai hatalommal, többször szilenciumra ítélték. A hatvanas évek második felétől Kósa Ferenc és Sára Sándor szerzőtársaként új szemléletet hozó filmek írója. Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Ezekben valamint első kötetében (Felröppen a madár, 1954) még leginkább Petőfi realista közéletiségét követte. A hatvanas-hetvenes évek fordulójától kezdve esszék sorában tárta fel a kisebbségi (romániai, szlovákiai, jugoszláviai, kárpátaljai) magyarság méltatlan, közösségi értelemben jogfosztott helyzetét. Hasonlóképpen nagy hatású esszékben vizsgálta a magyar történelmi tudat torzulásait, a kommunista diktatúra nemzetellenes politikájának következményeit.

A hetvenes évekre alakult ki költészetének jellegzetes karaktere. Költészetének legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. Szakolczay Lajos így fogalmazott: “Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára.” Verseit számos idegen nyelvre lefordították. Esszéiben a képi és a logikai megközelítést egyszerre alkalmazza. Irodalmi pályaképek, népköltészeti és történelemi tárgyú művek, nemzeti sorskérdéseinket boncolgató írások, valamint saját életének eseményeit megörökítő esszék százait írta meg és tette közze a hatvanas évek eleje óta

A hetvenes évek közepétől kezdve többször járt Amerikában és Nyugat Európában az ottani magyar közösségek meghívására. A szétdarabolt magyarság szellemi összetartozás-tudatának egyik legfőbb ébresztője.

A nyolcvanas években a magyarországi ellenzéki találkozók egyik fő szervezője és előadója. A magyarországi rendszerváltás szellemi előkészítésének meghatározó egyénisége. 1987-ben a Lakitelki Találkozó egyik szervezője, a Magyar Demokrata Fórum alapító majd elnökségi tagja. 1988-tól 1992-ig az első ellenzéki nyilvános lapként indult Hitel című folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnöke, akkori népszerűségét mutatja, hogy erre a szerepre közfelkiáltással választották. Ebben a funkciójában érte el, hogy létrehozzák a Duna Televíziót, mely műholdas adásaival azóta is ápolja és segíti a Magyarországgal szomszédos országokban élő közel hárommillió magyar nyelvének és kultúrájának megőrzését és nemzeti összetartozás-tudatát. A rendszerváltozás után Csoóri Sándor elhárította a közvetlen politikai szerepvállalást, de esszéivel, publicisztikai írásaival folyamatosan jelen van a rendszerváltozás utáni idő közéleti küzdelmeiben is.

 

Sokműfajú író, de az esszé és a költészet az igazi terepe.
Sokat tanult a beat-nemzedék ars poeticájából, de a szürrealistáktól is. Ezen a hangon szól szerelemről, haláláról, történelemről, hol fájdalommal, keserű önvizsgálat hangján.

 

 

Fontosabb művei:

 

Tudósítás a toronyból (1963) - irodalmi szociográfia
Kubai napló (1965) - útirajz és a napló keveréke
Iszapeső (1965) - kisregény
Utazás félálomban (1974) - esszé és novella
80 huszár (1978) - filmforgatókönyv
A félig bevallott élet (1982)
Pergőtűz (1982) - filmforgatókönyv
Lábon járó verőfény (1987) - gyermekvers
Elkártyázott köpeny (2004)
Visszanéztem félutamról (2004)

Díjai

 

 

József Attila-díj (1954, 1970)

Herder-díj (1981)

Bibó István-díj (1984)

Az Év Könyve Díj (1985, 1995)

Déry Tibor-díj (1987)

Fitz József-díj (1989)

Kossuth-díj (1990)

Magvető Könyvkiadó Nívódíja (1990)

Radnóti Biennálé Költészeti Fődíja (1990)

Eeva Joenpelto-díj (1995)

Károli Gáspár-díj (1997)

Magyar Örökség Díj (1997, 2005)

Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (2000) Magyar Művészetért Díj (2004)

Balassi-emlékkard (2006).

 

 

 

Farsang napi kutyabál

 

 

De érdekes volna,

ha kutyabál volna,

s farsang napján

minden kutya

bálba kutyagolna.

Nagy kutya is,

kis kutya is,

kit csíp még a bolha is.

Komondor kényelmes,

lassú táncot ropta,

Puli Pali csárdást,

ahogy meg van írva;

sötét szőre, bozontja

a szemébe lógna.

Csau csacsacsázna,

a foxi bokázna,

a többi vén kutya meg

leülne a hóba.

 

 

 

 

 

Reggel a kertben

csonka szonett

 

Nyílik a reggel, mint a boltok
és minden itt van, ami kell nekem:
akácfa, bodza, zsörtölődő dongó
s a domb árnyéka nyitott könyvemen.

Sokan állítják, hogy meghaltam régen,
s kamillás rét vakondja temetett.
A borzas hírt az újság is megírta,
és ha megírta, csak igaz lehet.

Igaz? Nem igaz? Porszemnyit se számít!
De hogyha mégis: ez a túlvilág itt,
ez, ez a kert, mosolyom titkos műve,

honnét egy hangya indul el a végtelenbe
gyűrűs fűszálon, utána lassan én is –
S a hosszú úton nem várhat több halál.

 

Tavaszodó

Állj félre, házfal, kőerdő, téglaerdő,
gyámoltalanul föláll, megindul s ragyogni akar a fű,
a gőgös robotember is utat enged a csodának:
a huzalok, a pántok, az elfojtott
tüzek csatjait félrerúgja
s a tavalyi hantokra, mint korhadt mikulásarcokra rálép –
dugom a bokrok alá
korán meszesedő csontomat én is,
fájjon a földnek, ha akar,
az orgonásdomb dereka fájjon,
a kiképzett reménytelenség téli szálláshelyéről szótlanul
elindulok,
így ünneplem életem újdonságát magam előtt,
napozó vércseppeket látok egy sirály csőrén,
napozó bogarakat az első keresztútnál.

 

 

Dünnyögő

 

Az esők. A versek. A havazások.

A gyönge hóban megmosdó madár,

A kezed. A kezem. A tested jelei.

A halál kulcsa. A zárhatatlan zár.

A csönd. A düh. A világ-egyedűlség.

Az ember örök esélye maga ellen.

A fölingerelt fegyverek. A tűskék.

A tűskék hamva tebenned és énbennem

 

 

 

Csontok és szögek

 

Trianon nyolcvanadik évfordulójára

 

Az elveszett haza darabjai
a talpam alatt.
A porban csontok és szögek
s akasztófa-szilánkok
a rezesedő délutáni fényben.

Balra tőlem Arad,
jobbra Temesvár.
Fölöttem berobbantott, huzatos mennybolt.
Merre forduljak, hogy ne lássam többé
a frakkos hóhérok
idáig sugárzó palotáit?

Azt hallom: épp egy kékbe hanyatló
hegytetőn sugdolóznak újra
csontváz-fák
és óriás rovarok zümmögésében.
A kürtőkalapjuk olyan magas,
mint egy tiszteletet parancsoló
családi sírbolt.

Ha megszólalnak,
recsegni kezd tőlük a múlt:
ez a düledező, ingatag deszka-Kolosszeum,
pántok, gerendák nyögnek,
s a szivarfüst anarchiájában
népek tűnnek el
összezárt állkapoccsal egymás után.

Béke, háború – hallom a borzalom
útszéli szavait.
Talán Dante beszél
a kalapok mögül izgatottan.
Ő látja, hogy a hegyes szálkákon
hogyan akad fönn sok-sok élő.

Lovak kocognak
a Nagyalföld szélén.
Sörényükben kifakult gyászszalagok.
Hová forduljak,
hogy ne lássam többé magamat
a korhadó patájú lovakkal együtt
a történelmi gazban?