Az ölelésrõl...

"Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettõ a gyarapodáshoz" - állította Virginia Satir amerikai pszichológus.

Az ölelés az egyik legbensõségesebb mozdulat két ember között. Érzékeltetjük vele a szeretetet, a szerelmet, a barátságot.

Szakemberek állítják, hogy napi húsz másodpercre lenne szükségünk az érzelemdús szeretgetésbõl és sokkal boldogabb emberek lehetnénk.

Az ölelés megnyugtat, növeli az önbizalmat, biztonságérzetet ad hogy van valaki, akire számíthatsz, segít legyõzni a félelmet, erõt ad?

Az ölelésben az egész testünket átjárja egy finom, jólesõ érzés, és semmilyen külsõ dolog nem kell hozzá, mindig kéznél van.

 

 

 

 

 

1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lõrinc vasúti fékezõ és Panyiczky Ilona gyermekeként. Szülõházát a költõ sem tudta azonosítani, hiszen hároméves, mikor elköltöznek, de az bizonyos, hogy lebontották, helyén a Vörösmarty lakótelep panelházai épültek. A szülõváros képe csak homályosan dereng fel a Tücsökzene néhány versében.

 

Õsei református prédikátorok voltak, az apja mozdonyvezetõ. Tehát igen szerény módból küzdötte fel magát rendkívüli mûveltségéig, amelyhez nagy nyelvismeret is tartozott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán. Kosztolányi Árpád tanár, iskolaigazgató és Brenner Eulália gyermeke.

Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, kitûnt az iskola önképzõkörében. 1901. október 26-án a Budapesti Napló közölte versét.
1903-ban néhány hónappal az érettségije elõtt kizárták a gimnáziumból.

Szegedre iratták át, majd vissza Szabadkára, magántanulóként.
Jelesen érettségizett, jutalmul Abbáziába ment nyaralni.

 

Komáromi János:
Hazám

Ha azt mondom, Hazám...
... mit mondok akkor?
Mondom az ég sosem volt kékjét,
füvek édesen zöld illatát.
Mondom a levegõ anyatej ízét,
földek szülõi bánatát.
Elmondom a kalászok rengetegében
megbúvó búzavirágot.
Elmondom a hólepel alól
csontvázként kibukkanó akácot.

Ha azt kiáltom, Hazám...
... mit kiáltok akkor?
Kiáltom harcokban megfáradt
nomád népek nyugalmát.
Kiáltom bezúduló még vad
hadak pusztító dúlását.
Kikiáltom a szabadságunkért
életüket adók néma sikolyát.

 

 

 

 

 

 Zilahy Lajos (Nagyszalonta, 1891. március 27. ? Újvidék, 1974. december 1.) magyar író, publicista, az MTA tagja.

 

Apja közjegyzõ volt, anyja pedig egy dunántúli földbirtokos családból származott. Jogi doktorátust szerzett a budapesti egyetemen. Tanulmányai mellett egy ügyvédnél segédkezett Nagyszalontán. 1914-ben kitört az elsõ világháború. Ekkor bevonult katonának, azonban Lembergnél súlyosan megsebesült. Emiatt 1916-ban leszerelték.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1919. március 26-án született 1919. március 26-án született
Zsoldos Imre trombitamûvész és zenekarvezetõ.

Pályafutását az ötvenes években hangszeres elõadóként kezdte, olyan népszerû szórakozóhelyeken, mint a Moulin Rouge, vagy a Palais De Dance. 1948-ban került a Magyar Rádióba, ahol a Magyar Rádió Tánczenekarának tagja lett, majd késõbb megalapította a Stúdió 11 zenekart. Felesége, Sárosi Katalin énekesnõ volt
A 70-es évek végétõl mint trombita, ének, hegedû, piccoló, éneklõfûrész elõadómûvész, szólista aratta sikereit.

 

Márai Sándor: Az emberi érzékenységrõl

Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élõk világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor õ úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensõségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvûen is.

 

 

 

Egy idõsödõ asszony imája

 

 

Uram, jobban tudod, mint én magam, hogy öregszem, és hogy egy nap tényleg öreg leszek. Õrizz meg attól, hogy bõbeszédû legyek, különösen is attól a szörnyû szokástól, hogy azt gondoljam, mindig mindenhez hozzá kell szólnom.

 

Ments fel az alól, hogy én akarjam mindenki ügyét eligazítani. Tegyél meggondolttá, de ne mélabússá; segítõkésszé, de ne parancsolgatóvá. Mérhetetlen bölcsességem miatt úgy látszik, kár, hogy nem használhatom azt egészen, de Te tudod, Uram, hogy a legvégén szükségem lesz néhány barátra.

 

 

 

 

Nagypénteken a keresztények arra az áldozatra emlékeznek, ami által hitük szerint a Megváltás valósággá lett: Jézus Krisztus az emberek iránt való személyes szeretetbõl az életét adta, hogy reményt adjon az örök életre.

 

 

Az elsõ keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (Nagypéntek és Nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották, egész napos szigorú böjtölésben, Jézus szavainak szellemében. Nagypéntek két szempontból is szigorú böjti nap: egyrészt az emberiség bûnei tették szükségessé, hogy Isten a végsõkig adja magát az ember életéért, hogy hitetlensége legmélyén a szenvedésbõl és a halálból is részt vállaljon.

 

 

 

 Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Getsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínûleg Széder-esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Az ott lévõ kenyér és bor felett mondta el fontos mondatait: "Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ez az én vérem, amelyet értetek és sokakért kiontok a bûnök bocsánatára". Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát.