Egyszer véget ér

Egyszer véget ér az út,

nincs erő, mi visszahúz.

Elemésztik az évek,

idő bugyrai mélyek.

Amíg ép a láb, a kéz,

legyen az akarat kész,

a jó döntést meghozni,

hit vitorlát felvonni!

Többé nincs mitől félni,

könnyű lesz célba érni.

Csendes vízen evezve,

vár a túlpart fövenye.

Schvalm Rózsa

(2014-10-02)

Elfogyott a nyárnak könnye

Elfogyott a nyárnak könnye,

mosolyogva lép az őszbe.

Indián mezt ölt magára,

sugarat tűz fényhajába.

Édesíti szőlő levét,

aranyozza fák levelét.

Egy kicsit még itt időzik,

éjszakánként elrejtőzik.

Marasztalnám, kedves vendég

de elszálltak  mind a fecskék

Szíve vonzza a távolba,

elő kerül vándorbotja..

Túl avaron, zord havason,

ha majd ismét madár dalol,

Tavasz nyomán, láthatáron,

megígérte, viszontlátom.

Szférák zenéjére

Őszi díszruháját levetette már a táj,
dér szőttes fövenyén jeges szél suhan át.
Pehelykönnyet hullat bánatában az ég,
haloványan tör át felhők között a fény.

Alvó természetre a csend békét lehel,
távoli hegy ormát fedi fehér lepel.
Képzeletem rajta pihen, ég, föld közel,
Isten tenyerében a végtelen ölel.

Itt az idő mintha megállna, fesztelen,
szférák zenéjére hangolódik lelkem.
Szeretet nyelvén szól mennyei dallama,
emberi szívemet magával ragadja.

Hol a lét a halállal szembenéz

Néma a szó, bénul a gondolat,
hogy nincs többé, felfogni oly nehéz.
Sajog a szív, a lélek megborzad,
ahol a lét halállal szembenéz.

Fájó veszteség, sikoltó hiány,
helyén az űr oly mélységesen mély.
A szomorúság vigaszért kiált,
lássa feltűnni Krisztus keresztjén.

Mélyből előtör könnyek patakja,
szeretet gyémántja hulló könnycsepp.
Tükrében villan a remény arca,
- rút halál fullánkja megtöretett.

Megújulás

Odakint már hull a hűvös, őszi eső,

színét vesztve a táj oly bús, oly merengő.

Várja, felöltse a tél hófehér leplét,

megpihen alatta, míg jő az ébredés.

Láss túl a homályon, felhők szürkeségén,

elmúlásban lásd meg az új születését!

Emberi sorsunk is ily módon változik,

ha régit letéve, Krisztussal osztozik.

Mint kikelet dereng új tavasz kék egén,

felragyog a szívben mennyei fény-remény.

Borúját elűzi, örömbe öltözik,

Isten fényessége lényébe költözik.

Schvalm Rózsa verse Loncuska
képszerkesztésével.

Hol az élet utak véget érnek

Temetők néma csendjében ma este,
mintha a csillagos ég tükröződne.
Mécsesek és gyertyák villódzó fénye
vetül színpompás, virágos kertjére.

Itt, hol az életutak véget érnek,
csak porladó test rejlik a mélyben.
Testben a lélek nem lakik odalent,
más dimenzióban már otthonra lelt.

Tétován, idéz fel most a képzelet,
halovány gyertyafényben emlékeket.
Fájdalom elpihent már békességben,
majdani találkozás reményében.

Őszi szél

Bolyong az ősz i szél a fák között,

hegedű húrján bús a nótája.

Ágaktól a lomb könnyezve köszön,

hulló levelek búcsú románca.

Életem fája is őszbe hajolt,

mint falevelek hullnak az évek.

Rajt mennyi lehet még, nem kutatom,

ellenáll a törzs viharnak szélnek.

Schvalm Rózsa

(2013-10-16)

Most ha hangzik

Most ha hangzik a szó, mélyen szívbe ható,
add meg, Uram, halljam, hitem mában valljam!
Kegyelem hangja az, mentő, vigaszt adó,
Te akaratodban legyen bizodalmam.

Harag napja ha jő, tűzben gerjed heve,
emésztetik abban ország, s az egész föld.
Isten igazságos, az Ő célja nemes,
hamuból a gyémánt ragyog tisztán fénylőn.

Útján hozzáfordul majd a tévelygő nép.
Közös akarattal, megtisztult ajakkal,
segítségül hívja, szólítja szent nevét.

Isten őriző keze

A hit a legdrágább kincs,.

mit meglelhet az ember.

Fénylőbb a gyémántnál is,

beragyogja a lelket.

Reménységet sugároz,

a sötétben világít.

Hozzáköt a forráshoz,

a jó útra irányít.

Hol nincs gyötrő félelem,

bizonytalan holnaptól.

 vezérel az értelem,

megvédelmez a bajtól.

Isten őriző keze,

tárva óvón felettünk.

Bízva mindenkor benne,

békességre lelhetünk.

Ő fiát adta értünk,

végtelen szeretettel.

• 
  
  
  Schvalm Rózsa verse Nemesné Valcsi
  és Loncuska képszerkesztésével.
  
  Közel az éjfél
  
  Sűrűsödik a sötét,
  leplét teríti homály.
  Vigyázz, sodró az örvény,
  fogd erősen a kormányt!
  
  Tápláld lámpásod fényét,
  olaja ki ne fogyjon!
  Közeledik az éjfél,
  hited lángja lobogjon!
  
  Ha kiált a vőlegény,
  ha kinyílik az ajtó,
  mint okos szűz éber légy,
  mert kint reked az alvó.
  
  Schvalm Rózsa
  
  (2013-08-19)

  • Rivaldafény
  • Szerkesztés

  •  

Nyár után

Nyár után az ősz hűvös szele kél,

borzolja dérbe simult hajadat.

Fa lombja ritkul, zizzen a levél,

idő vasfoga csontodba harap.

Bárányfelhők bordázta az égbolt,

közöttük halovány fényfolt a nap.

Tovatűnik mindaz, mi oly szép volt,

rá a tél hófehér leplet havaz.

Ne félj, az élet itt véget nem ér!

A természet csak álmát alussza.

Új tavaszban eljön az ébredés,

ismét évszakok körútját futja.

Remélj, mert te embernek születtél!

Őszt súg a szellő

Őszt súg a szellő fénnyel játszadozva,

színt váltva rezdül a fák koronája.

Smaragdja sárgul, színaranyba vonja,

elpirul itt-ott, ha nap néz le rája.

Néha homályba borul az ég arca,

rejtőzik felhők mögött fény mosolya.

Árad szeméből a könnyek patakja,

végre megenyhül tikkadt földünk szomja.

Szürkeség oszlik, árnyaltak a színek.

szorgos ujjaival múló szeptember,

sápadt  levélre rozsda barnát hímez.

Holnap már messze jár

Fátyolos fényben ébred a reggel,

nap korongja is álmosan kel fel.

Madarak dala is, csendesebb már,

távolodik lassan a meleg nyár.

Ma még itt van, holnap már messze jár,

a sok vándormadár, mind vele száll.

Szellő hárfáján zeng őszi nóta,

búsan hervad már a tearózsa.

Tűszirmait őszirózsa bontja,

rávetül indiánnyár mosolya.

Nem perzseli már, forró napsugár,

míg dér nem lepi léte virulás.

Schvalm Rózsa

(2011-09-06

• 
  
  Schvalm Rózsa verse Looncuska
  képszerkesztésével.
  
  A drága mag
  
  Szívembe hullott a drága mag, s benn gyökerez mélyen.
  Szárba szökkenve a hit virága szirmait bontja,
  Isten élő igéje égi harmattal locsolja.
  Szeretetben növekedve szolgáljon bő terméssel!
  
  Áldott, érett gyümölcsét két kezemmel szórjam szerte,
  hogy elfogadva az, legyen másoknak is hasznára.
  A reményt meglátva, épüljön a lelkek világa,
  békességben és harmóniában kiteljesedve.
  
  Schvalm Rózsa
  
  (2013-08-05)

Schvalm Rózsa verse Loncuska
képszerkesztésével.

Egy, csak egy

Egy, csak egy, Ki embernek született, s bűntelen,
mint fehér galamb Isten lelke szállt Őreá.
Szelíd volt, a törvényt megélte hűségesen,
alázattal, csendesen, jó szolgaként helyt állt.

Gyógyítani jött testi – lelki sebeinket,
csillapítani sóvárgó lelkek ínségét.
Szabadulást hírdetett, ige szavát hintve,
erősítve gyengék, s a kicsik közösségét.

A megrepedt nádszálat menti, nem töri el,
s nem oltja ki pislogó gyertya halvány fényét.

Őrizd a fényt!

Sötét árnyékvilágban elvész a remény,

szakadék szélén járva riasztó a mély.

Szenvedés, fájdalom labirintusában

bolyong az ember, s a kiutat nem látja.

A fény, ha felragyog, bár vakítja szemed,

ne takard el, oszlik a sötét feletted!

Világosságot vetít életutadra,

feldereng a reménység hajnalcsillaga.

Kövesd ezt a csillagot, hagyd, hogy vezessen,

gonosz erőit megtörte a kereszten.

engedd be szívedbe bizalommal, hittel,

őrizd a fényt, légy világosság gyermeke!

Nap - támadat

Pusztában kiáltó szó elhallgattatott,

hogy felette győzött, elhitte az álnok.

Ám helyében új szó még tisztábban hangzott,

  erőszak elbukik, nem győz igazságon.

Nap - támadat sötétben, oly tisztán ragyog,

világosságot gyújt lelkek kútmélységén.

Akik vakon bolyongtak, látókká válnak,

értelem ébred fel tudatlanság éjén.

Meglátva Isten valós, igazi arcát,

eloszlik a félelem homályfellege.

Kristálytisztán kibontakozik már a kép:

Isten nem ellenség, maga a Szeretet.

Úton

Úton vagyunk, nincs megállás,

száguld az idő vonata.

Az esztendő fordulóján,

álljunk meg egy pillanatra!

Újév kezdet újat hozhat,

terhet letéve, szabadon,

merjünk álmodni egy jobbat,

ébredj szívünkben bizalom!

Meglátva azt a lajtorját,

mely eget – földet összeköt.

Hit lépcsője az indulás,

tovább lépni ad új erőt.

Bár homály fedi a jövőt,

oszlik a köd remény fényben.

Úton Isten a kísérőnk,

célirányban, kéz a kézben.

Porszemnyi létben

Porszemnyi létben alkotni képes

az ember, mint Isten munkatársa.

Viseli arcát Teremtőjének,

s Benne hittel juthat bölcs tudásra.

Hit nélkül, szilárdan meg nem állhat.

a tudomány, pusztán emberésszel,

nem juthat teljes bizonyosságra.

Ingatag talaj kételkedése.

Minden ami test, mint a fű elhull,

de megáll hűséggel, szeretetben

Ki értünk élt, értünk halt: a Krisztus!

Ismer és számon tart minden embert.

Mélyen, Benne gyökerező hittel,

életünk fájának dús a lombja.

Hív és vár

Isten lefelé, magasból a mélybe tekint,

átszakítva az ég boltozatát, néz le ránk.

Árasztja önmagát, Szeretet fénysugarát,

érttünk pokolra száll határtalan mélyekig.

S az ember - ó az ember ezt meg nem értheti:

Drága kincsét, egyetlen gyermekét küldi el,

Aki a világot bűneiből menti meg.

Nem fél haláltól, szeret utolsó vércseppig,

és szeret azon túl is, a feltámadásban.

Magához vonzani és felemelni akar,

jelenben is szól hozzánk az Ige hangjában.

Békesség és harmónia

Levágott fa törzsén új élet fakadt,

vesszőszálként növekedett új hajtás.

Aki mindennél ékesebb virágszál,

elődeinél sokkal szebb s gazdagabb.

Bölcsességnek s értelemnek lelke rajt,

ereiben igazi, királyi vér.

Nem külsőségekre tekintve ítél,

tetteit az igazság irányítja.

Általa születik meg az új világ,

amelyben békességben él az ember.

megvalósul egy gyökeres változás.

Gazdagodva Isten ismeretében,

az Úr lelkületével teljesedve,

békesség és harmónia jön létre.

Schvalm Rózsa: Ne ott keresd

Ezüst fényben csillog a Szent Karácsony est

zöld fenyők tűlevelén hópehely pihen.

Magasból a csend zenél, néma üzenet:

kövesd a csillagot, mely Hozzá elvezet.

Nem találod most jászolban, mint kisdedet,

Királyok Királya Ő föld és ég felett.

Szeretetében átölel a kegyelem,

üdvösség ragyog fel keresztje fényében.

Nézz fel a keresztre, borulj le előtte,

hogy felemeljen, végtelen szeretete!

Lobbanjon szívedben, a hit égő lángja,

reménység, szeretet, boldog karácsonya!

Menekülés útja

Kezdetben, paradicsomi világban,

Isten, s ember békében élt egymással.

Embergyilkos sátán sugallatára,

halál lett az engedetlenség ára.

Bűn nem rejtőzhet fény tisztaságában,

tudás űzte az embert bujdosásra.

Nyílván lett mezítelen gyarlósága,

s miatta földre borul átok árnya.

Éden kapuja előtte bezárva,

véges léte visszatér föld porába.

A Szeretet mégsem hagyja magára,

menekvést ad Isten irgalmassága.

Fény gyúlt a betlehemi éjszakába,

édeni világ fénylő ragyogása.

Eljövetel

Karácsony közeleg Adventi csendben,
haloványan lobbanó gyertyafényben.
Hozza a jó hírt a decemberi szél,
jön felénk Akit vár, Kit a szív remél.

Készülj ember, fogadd Őt nyitott szívvel!
Királyod, Ki jön hozzád szeretettel.
Öltözzön lelked tiszta hófehérbe,
ragyogjon fel benne karácsony fénye!

Schvalm Rózsa

(012-12-09)

Óh, mily boldogság!

Immánuel, óh, mily boldogság,

nyíljon a szív és szóljon a száj!

Istennek zengjen dicséretet,

eljött közénk az égi követ!

A világnak örömhírt hozott,

csillag gyúlt az égen ragyogón.

Bölcsek követték a csillagot,

amely Hozzá utat mutatott.

Az a csillag ma is fenn ragyog,

sugárzón hirdeti karácsonyt.

Ki éjsötétben néz az égre,

látja: ma is égő a fénye.

Bölcsek ma is, kik követik Őt,

a Megváltót, a hőn Szeretőt.

Adventi vasárnap

Advent vasárnapja van, tél kezdete,

alszik a természet ünnepi csendben.

Fehéren takarja hulló tiszta hó,

mint hópelyhekből szőtt puha takaró.

Elbűvölően szépséges e látvány,

Isten jelenlétét sugallja a táj.

Közel van Ő, közelebb, mint gondolnánk,

várakozó szelídséggel tekint ránk.

Üzen a némán hulló hópehellyel,

a téli égbolt derengő fényével,

Adventi éj fénylő csillagaival,

s a holdvilág ezüst sugaraival.

Jöjj el mielőbb Nagy Király

Jöjj el mielőbb Nagy Király,

hívő néped, jöttödre vár.

Várakozó szeretettel,

vággyal tekint az égre fel.

Reményt árasztó fénysugár,

ami áttör tél homályán,

Hozzád vonzza szíveinket,

zeng Feléd, a hálaének.

Te vagy kincsünk és örömünk,

Tebenned van reménységünk.

Jöjj el mielőbb Nagy Király,

hívő néped, jöttödre vár.

Schvalm Rózsa

(2010-12-12)

 Ne rettenj meg!

Ne rettenj meg rémhírek hallatán,

ha meginogni látszik a világ,

hűséged mindenkor legyen szilárd,

bizalommal állva hit talaján!

Jönnek szomorú, gyötrelmes napok,

hallasz földrengésről, háborúkról,

jönnek ámító, hamis Krisztusok,

tarts ki, menj tovább igaz utadon!

Ha mindenütt hangzik az igaz szó,

mindenki előtt tárul a titok,

nem jön a vég előbb, majd csak akkor.

Nem megsemmisülés, kezdet a vég!

Új ég – új föld születik vajúdón,

mi túl van az ember képzeletén.

A Biblia

Istentől ihletett az írott szó,

amit a Biblia rejt lapjain.

Gondolat, amely gondolathoz szól,

a helyes úton járni megtanít.

Kincset talál a hittel olvasó,

mint gyöngyhalász megleli a csodát,

Igazgyöngyként gördülő sorok,

mennyei szózat égi fonalán.

A kegyelem irányjelző hangja,

amely megkímél a tévelygéstől.

Lelket megszólító sugallata.

bátorító és megtartó erő.

Schvalm Rózsa

(2012-10-29)

Fényszikrákat szór az őszi ég

Ma még fényszikrákat szór az őszi ég,

de sűrűn hull már fákról a levél.

Süppedő szőnyegén szökken a szellő,

csend, némaságtól visszhangos az erdő.

Valami fenséges nyugalom árad,

bűvös illata betölti a tájat.

Sejtelmesen hullámzik az éterben,

az ősz búcsút hintő hűs lehelete.

Szürkülő ég alatt varjúcsapat száll,

esthomályon tör át halvány holdsugár.

Dér-ezüst hajjal ébred már a holnap,

közelgő tél fuvallatát súgja.

Zarándokként élem

Zarándokként élem földi életem,

néha árnyék, máskor a fény vetül rám.

Ha gondok fellege vonul felettem,

kiutat keresek hol megoldás vár.

Utak kavalkádja nyílik előttem,

merre induljak nem könnyű dönteni.

Bármerre nézek az ég nem felhőtlen,

vonz  ahol fényt látok földerengeni.

Áradó sugara lelkem érinti,

bár az út nem sima, göröngyös talán,

bennem vágyat ébreszt mégis s felhevít,

reményszikrát vetve fellobban a láng.

Hit nélkül

Hit nélkül, céltalan az emberélet,

lelki sivatag homoktengerében,

bolyong az éjfekete sötétségben.

Útja a végtelen semmibe vezet,

míg lelki köd homálya, nem oszlik el.

De mikor a hajnal csillaga dereng,

s fénysugara áttör a sötétségen,

lángra gyújtja az alvó hit mécsesét,

újjászületik lélekben a remény.

Schvalm Rózsa

(2011-07-09)

Avar zörren lépteim alatt

"Ősz barangol" már a fák között,

szívembe is csendje költözött.

„Kóró lett a fényes laboda”

piros levelén rozsda foltja.

Lombsátorát bontja az erdő,

nap sugarát rejti a felhő.

Néha-néha makkok koppannak

avar zörren lépteim alatt.

Oly megható e kép, e látvány,

a lélek, beleborzong árván.

Tükrében látja saját sorsát,

érzi gyarló, ember mivoltát.

Mint ősszel fákról a levelek,

évek múltba hullnak, elmennek.

Jő az éj

Lopakodva jő az éj,

holdkaréja útra kél,

égbolt ében mezején,

sűrű csillagfövenyén.

Szikrázó a csillagéj,

titkot regél, súg a szél.

Megérint a messzeség,

rejtély, ismeretlenség.

A távol most oly közel,

ég  összeér a földdel.

Tó tükrének fényhídján,

átível a holdsugár.

Halk dallam szól valahol,

száll éter hullámokon.

Talán csak a szél dúdol,

andalítón altató.

Schvalm Rózsa

(2012-07-19)

Ha érint

Ha érint a Krisztusi láng,

megújul benned a világ.

Tágul a lelki horizont,

nyílik egy új dimenzió.

Átlényegül  teljes lényed,

ISTEN szemszögéből nézed

a világot, mi körülvesz,

meglátod a jót s a szépet.

Másban is a jót keresed,

a Krisztusi lelkületet.

Válaszfalak leomolnak

testvérszívek bontakoznak.

Schvalm Rózsa

(2012-07-02)

<object width="336" height="295"><param name="movie" value="http://hu.netlog.com/go/widget/videoID=hu-1139982"></param><param name="wmode" value="window"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><embed src="http://hu.netlog.com/go/widget/videoID=hu-1139982" type="application/x-shockwave-flash" allowFullScreen="true" wmode="window" width="336" height="295"></embed

Felismerni a teremtésben Isten művét

Felismerni a teremtésben Isten művét,

megérteni az emberi lét korlátait,

magasabb Intelligencia létezését,

mely messze meghaladja az ember értelmét,

aki mindezt átlátni képes: zseniális.

Rút hernyóban meglátja a gyönyörű lepkét,

tojásban a szabad, szárnyaló sas madarat,

hogy önző ember válhat Isten gyermekévé,

s mindez Isten újjáteremtő alkotása.

Isteni erő térben, időben korlátlan,

újat alkotott a jelen párhuzamában,

egy másik, létező világ valóságában,

mit megláttat Isten János látomásában.

Egy kis sziget

Világ zaja távol már,

elosont az ifjúság.

Múlt időben csendesen,

pihen az emlékezet.

Egy kis sziget a jelen,

az idő tengerében.

Röpke öröm-perceket

áraszt, ezüstös fényben.

Kegyelem a pirkadat

csillan hajnal aranya.

A szívet beragyogja

Isteni fény-sugara.

Foglyul ejtett gondolat

rabságában boldogan

beolvad, a végtelen,

időtlen tengerébe.

Schvalm Rózsa

(2012-01-13)

Keresztút

Áruló tanítvány, kárhozat fia
hűtlen elárulta az Emberfiát.
Mint egy elvetemült rablót elfogtak,
a gonosz ellenség kezet emelt Rád.

Elhurcoltak, arcul ütöttek, s látva
ezt Péter, háromszor hagyta el ajkát
tagadás, mielőtt a kakas szólalt,
gyarlón, ahogy megmondtad előre már.

Őrzőid szemed betakarva csúfoltak,
megütöttek, s hangzott gonosz káromlás.
Elmúlt az éj, és szomorú nap virradt,
vittek főtanács elé, jött vallatás.

Hiába az igaz szó, ha ki vallat,
nem akarja hinni Isten igazát.

A legnagyobb szeretet

Vérrel írt, tiszta, igaz szeretet

tekint vissza nagypéntek tükrében.

Krisztus érettünk ment a halálba,

kereszt útjáról nem fordult vissza.

Halálig és azon túl is szeret,

rábízhatod hittel életedet.

Általa van békés valósága

Isten és ember kapcsolatának.

Szeretete átjár szívet, lelket,

mint tavaszi fény a természetet.

Megtisztulva a hit forrásában

betölt égi fénnyel, ragyogással.

Schvalm Rózsa 

Uram, mikor földön jártál

Uram, mikor földön jártál,

szeretetből, jó példát mutattál.

Tanítványokat oktattál,

hogy e szeretetet, továbbadják.

Mint én szeretlek titeket,

egymást, ti ugyanúgy szeressétek!

Hogy a világ megláthassa,

az Én tanításom szerint éltek.

Hol szeretet melegsége,

átjárja, s betölti a szíveket,

áldásod dicső fényében,

emberek között , ott békesség lesz

Zárkózott a ma embere,

most, valami lelki télben élünk,

ó bárcsak visszatekintve,

sikerülne, jó példád követnünk.

Szállnak az évek

Néha elragad, fájó gondolat,
az idő szalad.
Szállnak az évek, visszatekintek
lopva a múltba.
Bús szemeimbe  emlékek árnya
könnyeim csalja.
Hagyom, suhanjon a képzeletem
múlt tegnapokba.
Idő fonalán, csillogó gyémánt
mi szép volt hajdan.
Fogas kerekét visszaforgatnám,
oly nagy-boldogan.
Múló pillanat, bús felismerés,
az idő szalad.
Rettegett jövő oly bizonytalan,
mit hoz a holnap?
Égi magasból szól egy hang: ne félj,
megváltottalak!

Schvalm Rózsa

( 2012-03-01)

 Mint homokórán

Mint homokórán a homokszemek,
úgy múlnak perceink, egyenletesen.
De néha-néha ólomlábon járnak,
s van, amikor rohanva tovaszállnak.

Megérinthet váratlan a pillanat,
és akkor megállni látszik az idő,
a jövő, száznyolcvan fokos fordulat,
hogyha a magasságból, üzenet jő.

Hogyha Lélektől- lélekig szól a hang,
egy új útra szólít, új utat mutat.
Felette ott ragyog egy fénylő csillag,
követed, s többé már nem nézel vissza.

Schvlm Rózsa

Mindenütt jelenvaló

Látom, Uram, fénylő dicsőséged,

akár égre vagy földre tekintek.

Megérintesz hulló hópehelyben,

áztató zápor esőcseppjében.

Kezed munkáját dicséri minden,

ami körülvesz a természetben.

Az ég kékje, felkelő nap fénye,

nyíló virág s a mezők termése.

Téged látlak velem szembejövő

ember barátságos mosolyában,

 Te hangodat hallom felcsendülő

szép zenében, orgona hangjában.

Érzem szerető gondviselésed

mindennapok apró csodáiban,

nem hagysz magamra a betegségben,

felém nyújtod kezed gondjaimban.

Schvalm Rózsa: 

Fél szívvel nem lehet

Az Úr szava, tán megbotránkoztat,

de igazsága lélek mélyére hat.

Mérlegeld hát, mi célja életednek,

Jézust követni fél szívvel nem lehet.

Könnyelműen ne indulj ez útra,

odaadás a tanítványok sorsa.

Oldj el minden szálat, mi megkötöz,

tedd le minden gondod, ami röghöz köt.

Amíg elkápráztat hatalomvágy

és gazdagság, amit kínál a világ,

s mely tán elefántcsonttoronyba zár,

nem lehetsz addig hűséges tanítvány.