Most ha hangzik

Most ha hangzik a szó, mélyen szívbe ható,
add meg, Uram, halljam, hitem mában valljam!
Kegyelem hangja az, mentő, vigaszt adó,
Te akaratodban legyen bizodalmam.

Harag napja ha jő, tűzben gerjed heve,
emésztetik abban ország, s az egész föld.
Isten igazságos, az Ő célja nemes,
hamuból a gyémánt ragyog tisztán fénylőn.

Útján hozzáfordul majd a tévelygő nép.
Közös akarattal, megtisztult ajakkal,
segítségül hívja, szólítja szent nevét.

Isten őriző keze

A hit a legdrágább kincs,.

mit meglelhet az ember.

Fénylőbb a gyémántnál is,

beragyogja a lelket.

Reménységet sugároz,

a sötétben világít.

Hozzáköt a forráshoz,

a jó útra irányít.

Hol nincs gyötrő félelem,

bizonytalan holnaptól.

 vezérel az értelem,

megvédelmez a bajtól.

Isten őriző keze,

tárva óvón felettünk.

Bízva mindenkor benne,

békességre lelhetünk.

Ő fiát adta értünk,

végtelen szeretettel.

• 
  
  
  Schvalm Rózsa verse Nemesné Valcsi
  és Loncuska képszerkesztésével.
  
  Közel az éjfél
  
  Sűrűsödik a sötét,
  leplét teríti homály.
  Vigyázz, sodró az örvény,
  fogd erősen a kormányt!
  
  Tápláld lámpásod fényét,
  olaja ki ne fogyjon!
  Közeledik az éjfél,
  hited lángja lobogjon!
  
  Ha kiált a vőlegény,
  ha kinyílik az ajtó,
  mint okos szűz éber légy,
  mert kint reked az alvó.
  
  Schvalm Rózsa
  
  (2013-08-19)

  • Rivaldafény
  • Szerkesztés

  •  

Nyár után

Nyár után az ősz hűvös szele kél,

borzolja dérbe simult hajadat.

Fa lombja ritkul, zizzen a levél,

idő vasfoga csontodba harap.

Bárányfelhők bordázta az égbolt,

közöttük halovány fényfolt a nap.

Tovatűnik mindaz, mi oly szép volt,

rá a tél hófehér leplet havaz.

Ne félj, az élet itt véget nem ér!

A természet csak álmát alussza.

Új tavaszban eljön az ébredés,

ismét évszakok körútját futja.

Remélj, mert te embernek születtél!

Őszt súg a szellő

Őszt súg a szellő fénnyel játszadozva,

színt váltva rezdül a fák koronája.

Smaragdja sárgul, színaranyba vonja,

elpirul itt-ott, ha nap néz le rája.

Néha homályba borul az ég arca,

rejtőzik felhők mögött fény mosolya.

Árad szeméből a könnyek patakja,

végre megenyhül tikkadt földünk szomja.

Szürkeség oszlik, árnyaltak a színek.

szorgos ujjaival múló szeptember,

sápadt  levélre rozsda barnát hímez.