Egyszer véget ér

Egyszer véget ér az út,

nincs erő, mi visszahúz.

Elemésztik az évek,

idő bugyrai mélyek.

Amíg ép a láb, a kéz,

legyen az akarat kész,

a jó döntést meghozni,

hit vitorlát felvonni!

Többé nincs mitől félni,

könnyű lesz célba érni.

Csendes vízen evezve,

vár a túlpart fövenye.

Schvalm Rózsa

(2014-10-02)

Elfogyott a nyárnak könnye

Elfogyott a nyárnak könnye,

mosolyogva lép az őszbe.

Indián mezt ölt magára,

sugarat tűz fényhajába.

Édesíti szőlő levét,

aranyozza fák levelét.

Egy kicsit még itt időzik,

éjszakánként elrejtőzik.

Marasztalnám, kedves vendég

de elszálltak  mind a fecskék

Szíve vonzza a távolba,

elő kerül vándorbotja..

Túl avaron, zord havason,

ha majd ismét madár dalol,

Tavasz nyomán, láthatáron,

megígérte, viszontlátom.

http://kortars.weboldala.net/rozsa.html

Szférák zenéjére

Őszi díszruháját levetette már a táj,
dér szőttes fövenyén jeges szél suhan át.
Pehelykönnyet hullat bánatában az ég,
haloványan tör át felhők között a fény.

Alvó természetre a csend békét lehel,
távoli hegy ormát fedi fehér lepel.
Képzeletem rajta pihen, ég, föld közel,
Isten tenyerében a végtelen ölel.

Itt az idő mintha megállna, fesztelen,
szférák zenéjére hangolódik lelkem.
Szeretet nyelvén szól mennyei dallama,
emberi szívemet magával ragadja.

Hol a lét a halállal szembenéz

Néma a szó, bénul a gondolat,
hogy nincs többé, felfogni oly nehéz.
Sajog a szív, a lélek megborzad,
ahol a lét halállal szembenéz.

Fájó veszteség, sikoltó hiány,
helyén az űr oly mélységesen mély.
A szomorúság vigaszért kiált,
lássa feltűnni Krisztus keresztjén.

Mélyből előtör könnyek patakja,
szeretet gyémántja hulló könnycsepp.
Tükrében villan a remény arca,
- rút halál fullánkja megtöretett.

Megújulás

Odakint már hull a hűvös, őszi eső,

színét vesztve a táj oly bús, oly merengő.

Várja, felöltse a tél hófehér leplét,

megpihen alatta, míg jő az ébredés.

Láss túl a homályon, felhők szürkeségén,

elmúlásban lásd meg az új születését!

Emberi sorsunk is ily módon változik,

ha régit letéve, Krisztussal osztozik.

Mint kikelet dereng új tavasz kék egén,

felragyog a szívben mennyei fény-remény.

Borúját elűzi, örömbe öltözik,

Isten fényessége lényébe költözik.

Schvalm Rózsa verse Loncuska
képszerkesztésével.

Hol az élet utak véget érnek

Temetők néma csendjében ma este,
mintha a csillagos ég tükröződne.
Mécsesek és gyertyák villódzó fénye
vetül színpompás, virágos kertjére.

Itt, hol az életutak véget érnek,
csak porladó test rejlik a mélyben.
Testben a lélek nem lakik odalent,
más dimenzióban már otthonra lelt.

Tétován, idéz fel most a képzelet,
halovány gyertyafényben emlékeket.
Fájdalom elpihent már békességben,
majdani találkozás reményében.

Őszi szél

Bolyong az ősz i szél a fák között,

hegedű húrján bús a nótája.

Ágaktól a lomb könnyezve köszön,

hulló levelek búcsú románca.

Életem fája is őszbe hajolt,

mint falevelek hullnak az évek.

Rajt mennyi lehet még, nem kutatom,

ellenáll a törzs viharnak szélnek.

Schvalm Rózsa

(2013-10-16)