Szférák zenéjére

Őszi díszruháját levetette már a táj,
dér szőttes fövenyén jeges szél suhan át.
Pehelykönnyet hullat bánatában az ég,
haloványan tör át felhők között a fény.

Alvó természetre a csend békét lehel,
távoli hegy ormát fedi fehér lepel.
Képzeletem rajta pihen, ég, föld közel,
Isten tenyerében a végtelen ölel.

Itt az idő mintha megállna, fesztelen,
szférák zenéjére hangolódik lelkem.
Szeretet nyelvén szól mennyei dallama,
emberi szívemet magával ragadja.