Fényszikrákat szór az őszi ég

Ma még fényszikrákat szór az őszi ég,

de sűrűn hull már fákról a levél.

Süppedő szőnyegén szökken a szellő,

csend, némaságtól visszhangos az erdő.

Valami fenséges nyugalom árad,

bűvös illata betölti a tájat.

Sejtelmesen hullámzik az éterben,

az ősz búcsút hintő hűs lehelete.

Szürkülő ég alatt varjúcsapat száll,

esthomályon tör át halvány holdsugár.

Dér-ezüst hajjal ébred már a holnap,

közelgő tél fuvallatát súgja.

Zarándokként élem

Zarándokként élem földi életem,

néha árnyék, máskor a fény vetül rám.

Ha gondok fellege vonul felettem,

kiutat keresek hol megoldás vár.

Utak kavalkádja nyílik előttem,

merre induljak nem könnyű dönteni.

Bármerre nézek az ég nem felhőtlen,

vonz  ahol fényt látok földerengeni.

Áradó sugara lelkem érinti,

bár az út nem sima, göröngyös talán,

bennem vágyat ébreszt mégis s felhevít,

reményszikrát vetve fellobban a láng.

Árnyék és fény

Árnyék és fény, félelem és remény

váltakoznak az élet színterén.

Hol nap ragyog, hol örvény kavarog

míg világ a világ, s a föld forog.

Vannak szegények, vannak gazdagok,

nagyhatalmak és kicsi országok.

Oly ingatag, bizonytalan a sors,

a holnap, a jövő oly homályos.

Nem létezik több, csak egy biztos pont,

nem rendítik  soha változások.

Tegnap és ma is jó pásztorod

az Úr : Vele öröm lesz holnapod.

Schvalm Rózsa

(2012-01-19)

Hit nélkül

Hit nélkül, céltalan az emberélet,

lelki sivatag homoktengerében,

bolyong az éjfekete sötétségben.

Útja a végtelen semmibe vezet,

míg lelki köd homálya, nem oszlik el.

De mikor a hajnal csillaga dereng,

s fénysugara áttör a sötétségen,

lángra gyújtja az alvó hit mécsesét,

újjászületik lélekben a remény.

Schvalm Rózsa

(2011-07-09)