Zarándokként élem

Zarándokként élem földi életem,

néha árnyék, máskor a fény vetül rám.

Ha gondok fellege vonul felettem,

kiutat keresek hol megoldás vár.

Utak kavalkádja nyílik előttem,

merre induljak nem könnyű dönteni.

Bármerre nézek az ég nem felhőtlen,

vonz  ahol fényt látok földerengeni.

Áradó sugara lelkem érinti,

bár az út nem sima, göröngyös talán,

bennem vágyat ébreszt mégis s felhevít,

reményszikrát vetve fellobban a láng.

Őrzöm szívemben az Isteni lángot,

nem engedem soha elhalványulni.

Vezet utamon a tiszta forráshoz,

partján zarándoknak jó megpihenni.

Schvalm Rózsa

(2012-10-20)